Oppenheimer: Magyar szerepet magyar színész játszik

  • narancs.hu
  • 2023. július 14.

Mikrofilm

A film az „atombomba atyjaként” is emlegetett Robert Oppenheimer szemszögéből meséli el az amerikai atombomba kifejlesztésének történetét. 

Magyarországon jövő hét csütörtökön mutatják be Christopher Nolan új filmjét, az Oppenheimert, a londoni premiert viszont már csütörtök este megtartották – számol be a Telex.

A nemzetközi közönség számára azért lehetett emlékezetes az esemény, mert időközben hivatalosan is sztrájkba lépett a hollywoodi színészek szakszervezete, a SAG-AFTRA, emiatt pedig a film A-listás főszereplői is otthagyták a premiert.

A magyar közönségnek viszont sokkal izgalmasabb, hogy a vörös szőnyeges bevonuláson egy magyar színész, Haumann Máté is feltűnt.

A filmben ugyanis ő alakítja a magyar tudós és feltaláló, Szilárd Leó szerepét. Szilárd Leó volt az első fizikus, aki felismerte, hogy a nukleáris láncreakció (és ezzel az atombomba) létrehozható, és tevékenyen részt vett az atomfegyver kidolgozását célzó Manhattan-tervben is.

A Christopher Nolan által írt és rendezett Oppenheimer az „atombomba atyjaként” is emlegetett Robert Oppenheimer szemszögéből meséli el az amerikai atombomba kifejlesztésének történetét. A főszereplők Cillian Murphy mint J. Robert Oppenheimer és Emily Blunt mint a felesége, a biológus és botanikus Katherine „Kitty” Oppenheimer.

Az Oscar-díjas Matt Damon alakítja Leslie Groves Jr. tábornokot, a Manhattan-terv igazgatóját, és Robert Downey, Jr. alakítja Lewis Strausst, az Amerikai Atomenergia Bizottság alapító biztosát. De olyan nevek is szerepelnek a stáblistán, mint az Oscar-jelölt Florance Pugh, valamint az Oscar-díjas Rami Malek.

 

Az atombomba kifejlesztésében részt vevő másik magyar tudóst, Teller Edét nem magyar színész, hanem az amerikai Benny Safdie alakítja.

A 2023 egyik legjobban várt filmje Kai Bird és a néhai Martin J. Sherwin Pulitzer-díjas könyve, az Amerikai Prométheus: J. Robert Oppenheimer diadala és tragédiája alapján készült.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

Eddig csak a szégyen

Aláírták a koalíciós szerződést, innentől hivatalosnak tekinthető, hogy megalakul a szétválás utáni Csehország minden bizonnyal leggusztustalanabb kormánya, amelyben egy populista vezér, Andrej Babiš dirigálja saját személyre szabott pártja (az Ano) és két neonáci pártocska (a 7,8 százalékos SPD és a 6,8-as Motoristé sobě) delegáltjait.