Ryan Gosling platinaszőkén és aranybarnán: készül a Barbie filmadaptációja

Mikrofilm

Nem gondoltuk volna, hogy a legjobban várt filmek közé került majd.

Számtalan, klasszikus gyerekjátékból készült már filmadaptáció a G.I. Joe-tól kezdve az Én kicsi pónimon át a Trollokig – akadt közöttük jobban (az első Transformers, vagy épp a Lego-mozik) és rosszabbul (Csatahajó, Max Steel) sikerült darab is, de rég övezett akkora figyelem játékadaptációt, mint a Barbie-t.

Az okos marketing mellett ez annak is köszönhető, hogy úgy tűnik, mintha minden klappolna a projekt körül. A Barbie-babákat gyakorlatilag a világon mindenhol ismerik az emberek, a bábuk univerzuma pedig van olyan széles és szerteágazó, hogy a forgatókönyv bátran kalandozhat benne. A plasztik csillogás mellett ráadásul a figura jó alkalmat adhat az alkotóknak, hogy az elmúlt évek társadalmi mozgalmai miatt megváltozott szépségeszményen is elgondolkodjanak – vagy épp megfricskázzák azt. A bizakodásra főleg az ad okot, hogy a rendezői székben napjaink egyik legelismertebb és legizgalmasabb női rendezője ül. Greta Gerwig főleg független romantikus vígjátékok bolondos hősnőjét játszotta, mielőtt kipróbálta magát a rendezői székben. A 2008-as Nights and Weekends még nem keltett nagy feltűnést, kilenc évvel később a Lady Bird azonban már elképesztő sikert aratott, öt Oscarra jelölték, köztük a legjobb film és legjobb rendező díjára is – ő vált az ötödik nővé, aki bejutott utóbbi kategóriába. A film ráadásul a RottenTomatoes oldalon is sokáig 100 százalékon állt, majd csak azért romlott le, mert a fáma szerint egy kritikus direkt elmarasztalta, hogy rontson átlagán. Gerwig következő filmjével megismételte a sikert, a 2019-es Kisasszonyokat ismét számtalan Oscarra jelölték, ő pedig bebizonyította, hogy az önéletrajzi ihletésű mozik mellett ahhoz is ért, hogyan kell a jól ismert karaktereket és történeteket friss, a mai nézőknek szóló módon újracsomagolni. Valami ilyesmit várnak tőle a rajongók a Barbie-val is.

Korábban évekig téma volt Hollywoodban, hogy ideje lenne leporolni a figurákat: 2014-ben a Juno Oscar-díjas forgatókönyvírója, Diablo Cody újraírta a Szex és New York mögött álló Jenny Bicks már létező forgatókönyvét. Két évvel később felröppent a hír, hogy Amy Schumer alakítaná a főszerepet: egy olyan nőt, akit kirúgtak a Barbie-villából, mert nem tökéletes az alakja. Ennek a projektnek azonban már Hillary Winston írta a forgatókönyvét. Végül Schumer nézeteltérések miatt szállt ki, és helyette megcsinálta az egészen hasonló ötleten alapuló Túl szexi lányt. Helyette Margot Robbie csatlakozott a filmhez, oldalán Gerwinggel, aki partnerével, Noah Baumbachhal közösen írta meg a forgatókönyvet. A filmet még be sem mutatták, de az érdeklődés hatására a plasztikok mögött álló Mattel máris nyélbe ütött egy másik üzletet: Polly Pocket nevű játékukból Lena Dunham (Csajok) készít filmet Lilly Collins főszereplésével – sőt, már készülőben van az American Girl, a Barney, a Hot Wheels, az UNO és a He-Man: A Világ ura adaptációja is.

A Barbie-film körül akkor pörgött fel igazán a hájp, mikor fény derült a főszerepet alakító színészekre – akik tökéletesen illenek karakterükhöz.

Magát Barbie-t Margot Robbie játssza, partnere, Ken pedig Ryan Gosling lesz.

Robbie bevallotta, hogy a film elég nagy terhekkel és hatalmas nosztalgiapotenciállal rendelkezik – ez azonban számára főszereplőként és producerként is remek lehetőség, hogy ellene menjen az elvárásoknak és a babák több évtizedes örökségének. „Az emberek meghallják a Barbie-film címét és azt gondolják, pontosan tudják, miről fog szólni. Aztán megtudják, hogy Greta Gerwig írja és rendezi, és egyből elgondolkodnak: talán mégsem” – mondta egy interjúban.

A Kent alakító Ryan Goslingról épp a napokban hullt le a lepel. Az eredmény több mint bizarr: platinaszőke hajjal, kockahassal és aranybarnán feszít, hiába hozza azonban tökéletesen a figurát, sokan kiakadtak, hogy több mint 40 évesen talán nem neki kellene játszania a babát.

A szereposztás azonban a főhősökön kívül is ígéretesnek tűnik: a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendájával a filmiparba betörő Simu Liu; a Józsefvárost is remekül rappelő Kate McKinnon; a Superstore sztárja, America Ferrara; a Tick, Tick… Boomban feltűnt Alexandra Shipp; vagy épp Will Ferrel és Michael Cera is érkeznek majd.

Egy hírrel azonban máris sikerült lehűteni a rajongók kedélyét: az Aqua legendás Barbie Girl című száma az ígéretek szerint nem csendül majd fel a filmben. Ez is azt bizonyítja, hogy Greta Gerwing nem olyan filmet álmodott meg, amire előzetesen számíthattunk. A dalt előadó Aqua és a babák mögött álló Mattel mögött köztudottan rossz a viszony: miután 1997-ben a Barbie Girl letarolta a világot, a cég beperelte a dal kiadóját, mert szerintük az beszennyezi a brand hírnevét. A kiadó azzal védekezett, hogy az egész egy paródia, mely így a szólásszabadság és az alkotmány védelme alatt áll. Végül a bíróság nekik adott igazat.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk