Van baki az Egri csillagokban, de nem a karóra

  • narancs.hu
  • 2023. június 4.

Mikrofilm

Nem futottak elég gyorsan a gyakorlóruhás kiskatonák. 

Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényéből először 1923-ban, majd 1968-ban forgattak filmet. Az utóbbi, Várkonyi Zoltán által rendezett változattal kapcsolatban él a köztudatban az a tévhit, hogy az egyik török katonán karórát lehet látni. Ez azonban nem igaz – írja a Promotions.hu.

Amikor Pilisborosjenőn zajlott a forgatás, több fotó is készült és meg is jelent a munkákról. Azokon látható, hogy egy statiszta karórát visel, egy másik – török ruhába öltözött – férfi pedig Sokol rádiót hallgat. A filmen egyik sem látható, és a rádiós fotóról nem is kezdtek beszélni, a karórás képről azonban igen. Ebből az lett, hogy a filmben látni lehet az egyik törökön az órát.

Van viszont egy jelenet a filmen, amelyben fel lehet fedezni egy bakit. Bár a Promotions.hu azt írja, ez most tűnt föl, a Telex emlékeztet a Lesifotós blogja bejegyzésére 2010-ből, amely tárgyalja ezt a bakit is. 

Arról van szó, hogy amikor a tüzes kereket elindítják 2.21-nél, egy pillanatra látni lehet a kép bal szélén, ahogy a kapu felé futnak katonák, és zöld gyakorlóruhájuk egyáltalán nem korhű. Nyilván a kerék elindításában segédkeztek, és nem bírtak elég gyorsan takarásba futni, hogy eltűnjenek a kamera elől.

Ezt alig lehet észrevenni, és nem is von le a film értékéből.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.