A Magyar Narancs idén harminc éves, és a rendszerváltás óta eltelt viharos éveket számba véve ez nem kis dolog. Látjuk, érezzük, kiépült a lapunk körül egy kis legenda. Állítólag a Narancsnak szerepe volt az újságírás nyelvezetének megújításában 1989 után. Álszerények lennénk, ha azt mondanánk, ennek semmi valóságalapja nincs. De hogy mennyi, rábíznánk az olvasóinkra. Esetleg 30. Mi harminc?
Egy biztos, voltak, vannak emlékezetes riportjaink. Mi úgy emlékszünk, a 2001-es karácsonyi lapszám címlapsztorija az volt. Tudják, amin Ganxsta Zolee mutatta az aranyfogát. Szülinapi cikksorozatunkban következzék hát a 2001-es hakniriportunk.
| ||
Hiába pörögnek úgy a Kartell számai, mint mostanában a gázórák, az autópályát elhagyva hangulatosabb lenne Víg Mihály- filmzenéket vagy Joy Divisiont hallgatnunk. A ködlepte, nyálkás út mentén piszkosfehér hófoltok, a falvakban párás ablakú egyenházak, bezárt kocsmák. Változatosságot csak a keresztbe szaladó rókák, patkányok és egy teljesen feketébe öltözött, isten tudja honnan érkező és hová tartó gyalogos jelent.
A első fellépés helyszíne a sárospataki Highlander diszkó, ami viszont már messziről fénylik. De a parkoló üres, és odabent sem szedik szét a házat.
| ||
A háromszintes, kimondottan elegáns helyen, a Szombat esti lázból ismerős, villogó parketten müncheni típusú diszkóritmusokra lötyögnek néhányan, a dj-pult előtti parányi színpadon két bikinis lány rázza magát. A hétvégi szórakozást csak két, világító Mikulás-sapkát viselő fiatalember, és egy poharával egyensúlyozó farmeringes férfi testesíti meg.
Lemenni hakniba
"Kiadót váltottunk, megcsináltuk a Pokoli leckét, ami egy hét alatt aranylemez lett, volt élő turnénk, jövőre mi írjuk a dunaújvárosi hokivébé szignálját. Úgyhogy panaszra semmi ok - foglalta össze a Kartell aktuális dolgait Zoli még az elindulás előtt. - De a megélhetés szempontjából nagyon fontosak a haknik. Persze én olyan vagyok, mint a Törőcsik András, aki azt mondta, >ami volt, elment, és még több is."
A Kartell 125-130 ezer forintot kér alkalmanként, ebből le kell vonni a szervezői díjat (húszezer forint) meg a benzinpénzt (70 Ft/km), vagyis minél távolabb van a fellépés, annál kevesebbet keresnek. Mégis mindenhova elmennek, ha hívják őket. "Vannak lelkes főnökök, akik tízszer is meghívnak egy évben. Persze ilyenkor nem lehet álló fasszal fölmenni a színpadra, de azért igyekszünk. Az szóba se jöhet, hogy egyedül mennék el és a többieket itthon hagynám, a pénzzel meg úgy van, hogy egyenlően osztjuk el, mint a kalózok a szajrét."
A Kartell tarifája átlagosnak mondható, csakhogy ugyanennyit kér az is, aki egyedül, saját személyautóval járja az országot, jobb kapcsolatai vannak, és több fellépést tud elvállalni egy este.
"Amikor gyerek voltam, apám (Zana József színész - a szerk.) elvitt egy-két haknijára, Verebély Ivánnal léptek fel presszókban, művházakban. Ott persze teljesen más közönség előtt kellett szerepelni. Az inkább a középkorúakat meg idősebbeket érdekelte" - mesélte Zoli. Ez az időszak volt a ma már klasszikusnak tekinthető "magyar hakni-aranykor", amikor még válogatott truppok (Kossuth-díjas színművész, humorista, operettprimadonna, bűvész egy csapatban) járták a vidéket, és amiből ma már alig-alig akad, legfeljebb ha valamelyik nagyobb cég szervez valamilyen ünnepséget.
| ||
Ugyanígy szinte teljesen megszűntek a vidéki rockkoncertek, nagyon kevés olyan klub, művelődési ház van, ahol képesek lennének egy teherautó benzinköltségét kifizetni, a hangosító berendezésről nem is beszélve. Mintha mostanában már csak azoknak a popsztároknak jelenthetne megélhetést a hakni, akikre a diszkók közönsége is kíváncsi lehet.
Jöttetek volna tegnap!
Sárospatakon viszont senkire sem kíváncsiak. "Hát jövünk, minden hétvégén itt vagyunk, nem lehet máshová menni" - mondja egy srác, aki busszal érkezett a közeli Bodrogolasziból. "Erről van szó, semmi nincs itt a környéken" - erősíti meg falubelije. "Tegnap sokkal többen voltak, szalagavató volt vagy mi. Az jó volt, de most pangás van. Különben a faszomat sem érdekli, ki lép fel", és úgy tűnik, ez nem csak a Kartell esetében van így. A klub pizzériájának felszolgálója elmondja, hogy minden héten jönnek a pesti sztárok, de csak egy névre, a Fiestára emlékszik. A tulajdonos szerint viszont nem elég a diszkóst leszerződtetni, mert az a közönség becsapása volna.
Éjfél előtt valamivel megérkeznek a sztárvendégek, következhetne akár a "beszélgetés a Kartell tagjaival az öltözőben" című rész is, de vajon miről? Hogy milyen volt az út? Izgulnak-e fellépés előtt? Esetleg: megnézték Sárospatak nevezetességeit? Oda-vissza szánalmas a helyzet, mégiscsak egy üres észak-magyarországi diszkóban vagyunk és nem a Hiltonban - sajtótájékoztatón. Mindenki hullafáradt, ráadásul érezhető, hogy ma este a sikerélmény is - ha ez számít - elmarad. Dopeman és Big Daddy úgy ülnek az öltözői széken, mintha két napja várnák a Balt-Orient expresszt a Keletiben, Ganxsta Steve megpróbál ébren maradni, O. J. Sámson viszont azzal jön: "Mindjárt felpörgünk."
"Kifogtátok a legszarabb bulit, de nem érdekes, mi rockzenészek vagyunk, és mindent beleadunk" - mondja Zoli, aztán elkezdődik a show. A színpad előtt öten csápolnak - pontosabban a már említett farmeringes férfival együtt hatan, de őt a második szám után kivezetik a rendezők -, a közönség többi része pedig az emeletről figyeli a produkciót. Fáradtságnak, fásultságnak nyoma sincs, de lelkesedésnek sem, fél egykor már ismét az öltőzőben vagyunk. "Hozzák már a pénzt, aztán húzzunk a picsába, még nyolcvan kilométert kell menni" - mondja valaki türelmetlenül, pedig a tulajdonos pillanatokon belül ott terem.
"Jaj, Zolikám, itt tegnap volt szombat, szétszedték a házat. Nem gondoltam volna, hogy ma ez lesz" - sajnálkozik bizalmasan egy darabig, aztán következhet a barátság alapja: a biztos elszámolás.
Pillérek
Aki azt gondolja, hogy a Kartell Szerb határ felé című számában csak a rím miatt szerepel, hogy "Nagyhalász az ász", az nagyot téved. Igaz, hogy a hétezer lelkes várostól meglehetősen távol esik a szerb határ (húsz kilométerre vagyunk Nyíregyházától), a helyi Júlia Centrál annyira ismert, hogy még a megyeszékhelyről is sokan járnak ide.
Az idén tizedik születésnapját ünneplő klubban telt ház fogad, sőt akad néhány, mindenre elszánt Kartell-rajongó, aki képes mínusz tizenkét fokban, éjjel háromnegyed kettőkor a bejárat előtt várni kedvenceire. Zömmel lányok.
Odabent viszont már megint csak azokkal sikerül beszélnünk, akiknek lényegében mindegy, lesz-e vendég aznap, vagy nem. Igaz, egyikük megjegyzi: "Döglégy a király!" A klub tulajdonosa szerint azonban nem is érdemes azt a kérdést föltenni, hogy miért éri meg százezrekért hazai sztárokat szerződtetni, ha egyébként is eljönne a közönség.
"Abból kell kiindulni, hogy ez egy zenés-táncos szórakozóhely, ami szolgáltat, és elég nehéz úgy elképzelni bármilyen kereskedelmi tevékenységet, amelyik úgy akar értékesíteni, hogy nincs terméke. Nekünk a szolgáltatáson belül elő kell állítani egy produkciót itt, a Júliában, nevezzük ezt terméknek. Ez egy n tagú rendszer, és ennek az egyik pillérét képezik a sztárvendégek, de említhetném a felszolgálók magas létszámát is, vagy a technikai berendezéseket. De a sztárokra visszatérve, úgy gondolom, hogy amit be kell mutatni ebben a szakmában, azt nekünk kötelező jelleggel be kell mutatnunk" - mondja tárgyilagosan, és legfeljebb azon csodálkozhatunk, hogy mindezt éjjel kettőkor halljuk.
Hamarosan a Kartell mikrobusza is megérkezik a kint fagyoskodók nagy örömére. Puszik csattannak, ölelések, megpróbálják teljesen birtokukba venni a fiúkat, amíg azok átvergődnek a tömegen. A rajongók mennének beljebb is, egészen az öltözőbe, de annyira kicsi a helyiség, hogy az már öt embernek is kevés. "Látod, ekkora különbségek vannak a helyek között" - mondja Zoli vigyorogva.
Negyed három után kezdődik a műsor, a közönség rendesen beindul, és egyáltalán nem számít, hogy ugyanazt hallhatják, ugyanabban a sorrendben, amit két órával azelőtt a sárospatakiak. A színpadi műsor valamivel élénkebb, mint az előző helyen, itt két mikrofon is van, de lényegében nincs különbség. Legfeljebb annyi, hogy Nagyhalászról nem lehet "csak úgy" elmenni.
Kell egy ráadás is, ami természetesen a Szerb határ felé, mi más is lehetne? A tömeg pedig lelkesen énekli a Kartellel együtt, hogy "zsebünkben a lé", pedig az osztás még hátravan.
(Nyitókép: Ganxsta Zolee 18 évvel később. Fotó: Facebook/Ganxsta Zolee és a Kartel)
Botránykő ellenfeleknek és barátoknak - 30 évesek lettünk
Lapozzon bele az első Narancs-számokba: új hang, csípős humor. „Lapot indítani: ugrás a sötétbe" - ezzel a mondattal vágtak bele a lapkészítésbe a Magyar Narancs alapító-szerkesztői 1989 őszén, amikor a lapunk megszületett. A rendszerváltás sűrű napjaiban megtáltosodni látszott a sajtópiac: csak 1989-ben 591 új kiadvány jelentkezett be.
