Botránykő ellenfeleknek és barátoknak – 30 évesek lettünk

  • narancs.hu
  • 2019. november 28.

Narancs30

Lapozzon bele az első Narancs-számokba: új hang, csípős humor.

„Lapot indítani: ugrás a sötétbe” – ezzel a mondattal vágtak bele a lapkészítésbe a Magyar Narancs alapító-szerkesztői 1989 őszén, amikor a lapunk megszületett.

A rendszerváltás sűrű napjaiban megtáltosodni látszott a sajtópiac: csak 1989-ben 591 új kiadvány jelentkezett be. A következő három évtizedet kevesen élték túl ezek közül – aminek részben az is volt az oka, hogy kevesen bírták a versenyt az államszocializmus idején közpénzből indított, a fordulat éveiben privatizált, a maguk területén már-már monopóliummal bíró újságokkal.

Az 1989-ben csaknem a semmiből indult Magyar Narancs

ma tölti a harmincat.

false


A próbaszám 1989. október 14-én jött ki a nyomdából. Rögtön az első szám első oldalán szokatlan húzással jelentkezett az újság: „a lap kérdéseire” a lap készítői, Víg Mónika és Vágvölgyi B. András szerkesztők, illetve Kövér László felelős kiadó válaszoltak.

Azaz elmondták, milyen lapot szeretnének, megfogalmazták az újság etikai kódexét. A Narancs „nem lesz pártlap”. Tárgyilagosság, pártatlanság, elfogulatlanság. Szókimondás, szabadszájúság, új stílus, csípős humor.

De álljunk meg egy pillanatra,

két dolog máris magyarázatra szorul. Először is október 14-e nem november 28-a. Akkor most melyik nap a szülinap? Az október 14-i még csak próbaszám volt, amiből megjelent még kettő a következő hetekben. Az árazás sem ment könnyen: az első két lapszám 11 forint 50 fillérbe, a harmadik 15,50-be került. Így aztán a „hivatalos” megjelenés november 28-ra esett, ekkor jelent meg az első „valódi” szám.

false

És mit keresett a lapnál Kövér László? Igen, a Fidesz akkori választmányi tagjáról, a mostani házelnökről beszélünk. A Magyar Narancs indulásakor az akkori legprogresszívabb szervezethez, a radikális és liberális Fiatal Demokraták Szövetségéhez kötődött – amely sokáig még azt is lebegtette, hogy akar-e ifjúsági mozgalomból párttá alakulni. Kövér, aki felelős kiadóként szerepel az első pár lapszám impresszumában, az első próbaszámban így fogalmazta meg, milyen lapot szeretne: „A Magyar Narancs nemcsak politikai ellenfeleinek szemében lehet időnként botránykő, hanem azok szemében is, aki szövetségeseink vagy éppen barátaink.” Rég volt, igaz se volt.

A következő napokban számos olyan régi interjút közlünk majd újra, melyekből kiviláglik, milyen is volt alapítása után nem sokkal ez a párt. A Narancs és a Fidesz útjai aztán

igen hamar szétváltak:

Vágvölgyi visszaemlékezéseiből kiderül, már az alapításkor felvetették a szerkesztők, ha az 1990-es választáson a Fidesz bejut a parlamentbe, akkor szakítani kell. Sőt, miután a Narancs keményen beszólt az új, demokratikusan megválasztott konzervatív kormánynak is, az ellenzékben lévő, de a jobboldali kapcsolatait már akkor építgető Kövér dühösen jelezte Vágvölgyinek, ez így nem lesz jó, nem szolgálja a lap a Fidesz érdekeit. Végül Vágvölgyi – akkor már a Narancs főszerkesztőjeként – a párt tényleges lapjában, a Fidesz Pressben tette nyilvánvalóvá 1991-ben: „A Fidesz lépett ki a Magyar Narancsból”, és nem fordítva, mert a Narancs marad az, aminek az első próbaszámban megálmodták.

false

A kéthetilap Narancsnak 1989-ben összesen öt száma jelent meg, s 1992 őszén lett belőle hetilap. Az első cikkek a kimenő pártállami rendszerrel szembeni végletes türelmetlenséget mutattak, a lap letette a voksát a teljes rendszerváltás, a parlamenti demokrácia, a magántulajdonon alapuló szociális piacgazdaság mellett. Nemcsak az állampárt utódpártjával, az MSZP-vel, hanem

a rendszerváltó ellenzékkel szemben is kritikus volt:

paródiákat közölt az SZDSZ és az MDF politikusairól. Amelyeket – ha ismerjük az akkori helyzetet és szereplőket – még ma is élvezetes olvasni.

Az 1989. december 19-én megjelenő, első karácsonyi számban tűnt fel a mai doxira emlékeztető kis doboz is, ami egy jópofa idézetet tartalmazott: „A harmadik utas a halál”. Eltelt harminc év, szóval valamennyi magyarázatot igényel ez az idézet: harmadikutasnak hívták azokat a pártokat, amelyek a rendszerváltás idején azt hirdették: a bal- és a jobboldaltól is távol állnak.

Lyukat ütünk a világ felületén

Az első számok vizuális világa ütött, mint a dadaista kiáltvány első mondata. A különféle merész, méretben és vastagságban — valószínűleg nem csak látszólag — véletlenszerűen változó betűk, a szöveg alatti, közel egész oldalas, stencilszerű naiv nyomatok, a művészi grafikák, a filccel odafirkált cikkcímek és golyóstollas aláírások valamiféle utópikus harmóniába rendeződnek a napilapos lepedőformátumon.

Fekete tömbök és vörös nyilak forgataga, avantgárd kacsintás Kassák felé, jó adag konstruktivista-aktivista derű, némi zajos-punkos aktivizmus, egy-két fejjel lefelé elhelyezett cikk, pár elkallódott óriásiniciálé és a végletekig dinamizált, szinte szétrobbantott oldalpárok hozzák itt hangulatba az olvasót. A vicc az, hogy mindez mégsem káosz, még kevésbé forradalmi anarchia, sokkal inkább az irónia forradalma.

Mint az absztrakt-kubista logó üzenete: lyukat ütünk a világ felületén, de rögvest vissza is bújunk a túloldalról.

És végül a nevünk:

Olvasóink nagy többsége tudja, de aki nem: A tanú című filmből lett, s akik jelen voltak az alapításkor, úgy emlékeznek, hogy az első szerkesztőségi ülések egyikén, szeptemberben dőlt el, az után, hogy ilyen ötletek merültek fel: (R)evolúció, Papírtigris, Mérték, vagy a közhelyes Új Generáció, esetleg az olvasóriasztó Új Nemzedék.

„Egyszerűen olyan címet kerestünk, ami nincs elkopva” – írta erről a két évvel később tragikus balesetben elhunyt Víg Mónika az első próbaszámban.

Ahogy Pelikán elvtárs, a híres gátőr mondta a filmben: „Az új magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk.”

Fotók: Sióréti Gábor

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.