A 2004-es riportunkat megelőző napon került a hazai mozikba a Peter Jackson rendezte trilógia utolsó, lezáró darabja, A király visszatér. A rajongók tódultak a mozikba, mi pedig kíváncsiak voltunk, hogyan ápolják a regény írójának, J. R. R. Tolkien emlékét.
A Magyar Narancs idén ünnepli 30 éves születésnapját. Kövesse múltidéző sorozatunk!
A Tolkien-életmű hagyományosan megosztja a befogadók széles táborát: egy részüket merőben hidegen hagyja a nyilván reális mitológiai-históriai elemekből precíz munkával összerakott fantáziavilág, mások meg teljesen belemásznak a labirintus s az életmű kellős közepébe.
Előre, lányok!
Az előbbiek, e lelki-szellemi rokkantak számára valóságos megváltás, hogy Peter Jackson - aki mellesleg Hullajó (Braindead) című korai pályaművét soha semmivel sem fogja felülmúlni - a kedvünkért vászonra adaptálta az egészet. Igaz, a Tolkien-filmek közönségének átlagéletkorát leginkább az jellemzi, ahogy a publikum a Két torony című pályamű rövid szerelmi jeleneteit rendre végigvihogja.
Aki ismeri a Jackson-féle filmadaptációt, nem csodálkozhat a tényen: a Tolkien-emléknapot megrohamozó fiatal tömegben aránytalanul felülreprezentáltak az ifjú hölgyek: említett alkotásban ti. (két mellékszereplő kivételével) kizárólag pasik domborítanak: nagyjából fele-fele arányban kis édi hobbitok és szőrös-büdös akcióhősök - egyáránt méltók a rajongásra s a szeretetre. Bár korunk romlottságát ismerve azon sem csodálkoznánk, ha a filmet elárasztó gonosz mellékalakok, mudzsahid alkatú vérengző zsoldosok és ősz szakállú varázslók sajátos erotikus kisugárzása sem hagyná érintetlen az érző női szíveket.
Magyar hangja
A kultikus filmalkotás megtekintéséig azonban még el kell tölteni némi időt, így azután a Tolkien-fanok egy pár óra erejéig megismerkedhetnek a filmalakok magyar szinkronhangjaival. E programpont már első hallásra is annyira morbidnak tűnik, hogy képtelenek vagyunk kihagyni, pedig a magyar szinkron nevű fenoménnal kapcsolatban komoly elvi-esztétikai jellegű kifogásokat táplálunk.
| ||
Hogy egyszer s mindenkorra tisztázzuk: nem értjük, hogy - a szinkronmaffia elemi önérdekén felül - mi a búbánatért kell elrontani a film eredeti hangját szükségszerűenn idegen s többnyire béna és nevetséges rábeszéléssel, melynek következtében a film élvezeti értéke lényegesen jobban csökken, mintha csak a kakaóvaj ült volna ki az oldalára? (Nem is szólva arról, hogy megint nem tettünk egy lépést sem a népünkre zömmel jellemző funkcionális analfabetizmus és a kiterjedt idegennyelv-nemtudás elleni harcban.)
A lényeg, hogy a program megint csonkára sikerült: sajnos hiányzik Bács Ferenc (Gandalf) és jelentős ellenfele, Reviczky Gábor (Szarumán), pedig utóbbi kiválóan hozza szerephangját a maga jól megszokott, lúdbőröztető postabankos/barkácsáruházas modorában. Sebaj, a megjelentek így is beavatnak minket e sajátos szakma apróbb-nagyobb műhelytitkaiba, meg abba is, kinek mi a kedvenc szerepe: Kerekes József (Samu) például Jim Carreyt tartja a legnehezebb alanynak, Újréti Lászlónak pedig vigyáznia kell, hogy Théoden király hangját össze ne keverje Blazej doktoréval.
| ||
A csúcspont persze megint az, amikor a közönség kérdez, sőt kér: Láng Balázsnak (Gollam) például közkívánatra prezentálnia kell egy sejpegős drágaságomot. Mint megtudjuk, a legnehezebb próbatétel mégis az, amikor a szinkronszínész találkozik saját arcával - bár hozzátennénk, az sem mindennapos, amikor Jockey Ewing magyar hangja kikéri első felesét a Belgrád borozó legendás alsó traktusában.
| ||
Csak egy film
Egyébiránt a szokásos és várható programok kényeztették a rajongókat: a játékos Tolkien-vetélkedő magától értetődő, a Középfölde műveltségi vetélkedő nemkülönben, s azok sem csalódtak, akik végre meg akarták tudni, honnan is szedte a b. szerző azt a sok-sok, a laikus számára inkább halandzsának tűnő motívumot, melyek vastagon borítják könyvének lapjait.
Aki ezenfelül még szerepjátékot akarna játszani, A Gyűrűk Ura tárgyú naiv grafikákat nézegetni, esetleg a szereplők vélelmezett hasonmásaiba botlani, az bátran megteheti - eme lehetőségek egyike sem tűnt kellően velőtrázónak, így azután inkább a Két torony ismételt megtekintését választottam.
| ||
A második befogadás mindig izgalmasabb, de legalábbis gazdagabb - ennek bizonyítékaként most már feltűnik, hogy filmünk milyen sokat merített a Jégmezők lovagjából, sőt a Halál ötven órájából - igaz, a velejéig gonosz és állatias orkok sajnos egyetlen SS-páncélosindulót sem ismernek, pedig azok CD-formátumban már bármely Szkítia-könyvesboltban jutányos áron beszerezhetők.
Távoztunkkor még hátba ver a lármafa: "az emeleten rögvest kezdődik a szlovák Tolkien-társaság angol nyelvű előadása", de mi inkább távozunk, a távolban Szarumán és Szauron sátáni kacajjal robbantgatják a kényszeres ünnepből megmaradt petárdákat.
