Narancsblog

Fájó hiányosságot pótolt a kormány, amikor az eddig oly kevés elismerésben részesült Jókai Annának Kossuth Nagydíjat adományozott. Ráadásul nem akármilyen indoklással.

Biszku – érdemein kicsit tán túl is – úgy elviszi a balhét az egész kommunizmusért, az ötvenhatos megtorlásért, mint a sicc, egyedül. Már a szavak, a handabandázás szintjén, hisz a pere nyilván messze túl fog nyúlni a választás idején, s végül a kutyát sem fogja már érdekelni.

Magyarország titkosszolgálata gyakorlatilag arra sem volt képes, hogy megnyugtatóan tisztázza egy elbitangolt hangkazetta útját, ám arra minden további nélkül kapható, hogy beszálljon a választási kampányba – ez önmagában is nonszensz.

Soha ennyi vágókép, soha ennyi nagytotál, soha ennyire kevés közeli: a miniszterelnök évértékelőjét a HírTv közvetítette. Orbán rendszerváltásról beszélt, ha valaki nem vette volna észre: 2010-ben véget ért a polgári demokrácia. Ha Orbán veszít áprilisban, visszatérhet. A Fidesz neve el sem hangzott.

Csak az kaphat Kossuth-díjat, aki írásba adja, hogy jól viselkedik. Újabb kreatív kormányzati megoldás nagy művészek megalázására.

A lényeg ugyanaz: akinek nem tetszik a kormány emlékezetpolitikája, bekaphatja.

Mert ez a paksi történet az elhajtott zöldekkel, civilekkel ezúttal nem (csupán) pártpolitikai alapú. Egy közéleti méltóság felépített tekintélyének kisstílű védelméről van szó, annak a kényszeres és mindenáron való bizonyításáról, hogy Sólyom László kormányoktól függetlenül önazonos alak.

A Szabadság téren nem a német megszállás, hanem a jelenlegi kormány ostobaságának és gátlástalanságának emlékműve épül.

Egyszerűen nem bírtuk kivárni, hogy megjelenjen Orbán Viktor nemzetegyesítő folyóirata, ezért már most közzétesszük az első szám vezető anyagát, amely hősét szeretettel és tisztelettel mutatja be.