Andy Vajna és Szima Gábor szerencsés fiai hazánknak. Papírjuk van róla, hogy megbízható vállalkozásokat birtokolnak – olyannyira, hogy a korábban nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva sebesen bezárt magyar játékterem-piac újraépítéséhez kaptak meg összesen hét olyan koncessziót, amit személyesen Varga Mihály volt-jelenlegi-leendő gazdasági miniszter adhat csak ki. Így Andy Vajna az érdekeltségébe tartozó, budapesti Las Vegas Casino (az OTP Bank Liga elnevezésű futballbajnokság közvetítéseinek nyilván önkéntes és lelkes támogatója) mellett a fővárosban és Közép-Magyarországon további öt kaszinót létesíthet.
Keleten a három jogból kettőt kapott Szima Gábor, a debreceni futballélet legfőbb gazdasági oszlopa, aki tavaly kifejezetten azért vásárolt meg egy profilba illeszkedő, ám időközben bevétel nélkül maradt vállalkozást, hogy a kaszinótenderen indulhasson. Nyilván már akkor is tudott valamit. (A másik két kaszinó közül az egyiket 2012-ben megvette az állam Vajnától – micsoda véletlen, Pesten –, a Casino Sopron pedig az osztrákoké.)
Amikor másfél éve Lázár János akkori miniszterelnökségi államtitkár előterjesztésére a kormány két nap alatt felszámolta az akkor már eleve adóemelésekkel szorongatott játékterem-ipart, két alapvető érvet hangoztatott. Az egyik szerint ez a pénzkockáztatási forma megnyomorítja a családokat, a jövedelmük az üzemeltetőkhöz kerül. Ez egyébként nyilván igaz, de az okoskodás ugyanilyen patent lehetne az állami lottózók kapcsán is, ahol néhány perc alatt ugyanúgy el lehet verni tízezreket – mondjuk – kaparós sorsjegyen, mint a félkarú rablókon. Ám a rapid intézkedés legfőbb okaként bizonyos nemzetbiztonsági kockázatokat is emlegetett Lázár. Hogy mik is voltak azok, a mai napig nem tudjuk. Ami az ügyben többször összehívott ilyen-olyan bizottságok leple alól kiszivárgott, csupa általánosság: a játéktermekben bűnözésből származó pénzeket lehet fehérre mosni, a rendszer melegágya az uzsorának, a tulajdonosok elállítják a gépeket, csalnak stb. – ezek annyira új információk, hogy az amerikai szenátus egyik vizsgálati megállapításaiban is szerepeltek már nagyjából nyolcvan éve.
Ezt a piacot mindig is gyökeréig átjárta a korrupció – a megszerezhető nyereség óriási. Ma egy törvény szerint erre az üzletre összesen tizenegy kaszinó települhet Magyarországon. Hogy lesz-e több, nem tudni. Az új engedélyekkel kapcsolatban a kormányzat természetesen egyetlen pillanatra sem vette komolyan saját ostoba és ájtatos magyarázkodását arról, hogy ez a piac igazából csak a gazdagok speciális játéktere, nem a megvédeni szánt dolgozó családoké. Hogy igazából csak azért kell megengedni néhány „megbízható” vállalkozónak, hogy üzemeltessen ilyet, mert ez az idegenforgalom egyik izgalmas szelete és fontos bevételi forrása. Ha valóban így lenne, nem kéne vacakolni koncessziókkal meg engedélyekkel, ott volna erre a célra egy nagyon megbízható vállalkozás, az állami szerencsejátékcég. Csakhogy annak viszonylag könnyen ellenőrizhető az elszámolása, nincs luxemburgi székhelye vagy egyéb kihasználható könyvelési trükkje – de főképp, egy állami cég csak korlátozottan képes hálás lenni a koncessziókért és engedélyekért. Ezeket pedig jelen esetben „ajánlattétel nyomán”, mindenféle pályázat nélkül adta ki a gazdasági miniszter.
Jól értjük, mi is történt itt. Csak azt nem, hogy maradt ki ebből a buliból Mészáros Lőrinc?
