Kocsisné Elisabeth, barátoknak Bözsi, az órákat szerette. Talán a kitelepítésben kezdődött, vagy később, a szétvert belvárosi lakás megmaradt szobájában, ahol szülei és nagyszülei régi fotóit nézegette. Mikor néhány kevert után egy presszóban igent mondott annak a Kocsis Lajosnak, annak a büdös prolinak a zsíros hajával, lapátkezével és az állandóan lobogtatott párttagságijával, már rutinos tolvajnak számított. Ő maga nem ezt a szót használta volna. Nyugodt lélekkel tette zsebre az olcsó karórákat, ez volt a legkevesebb, amivel az a rohadt rendszer tartozott neki. A privatizáció után már vehetett is volna magának, igazi svájcit, többet is, de ő még mindig a máséra vágyott. Ma este nyugton maradok, mondta magában Kocsisné Elisabeth, miközben a frissen aszfaltozott úton, csendben suhantak Tükröspuszta felé az alkonyatban. De ahogy a megboldogult, édes tanti, Marokné Sissy mondogatta mindig: ember tervez, Isten végez.
| ||
A lagzi maga volt a gyönyörűség. Minden a helyén volt, hagyomány és modernség, elegancia és egyszerűség. Arányérzék és jóízlés, ez a két szó jutott eszébe, némi gondolkodás után. A cigánybanda húzta a násznépnek, a tanya végiben pedig a fiatalok szórakoztak a maguk zenéjére. Csupa kiválóság gyűlt össze az ünnepre, kezdve a közjogi méltóságos uramékon, a minisztereken és a környék földesurain át a művészeti élet jeles képviselőiig. Még a tekintetes kormányfő úr is kezet szorított velük. A birkapörkölt alatt rotyogó tűz fényénél az asszonyok elsírták magukat, ahogy kell és amikor kell. Kocsisné Elisabethet az a jóleső érzés járta át, hogy mindent egybevéve jó irányba mennek a dolgok, és minden szépen eligazodik majd az ő életükben és az országban is. És akkor meglátta a két telefont a szomszéd asztalon. A traktában a desszertek következtek, dobostorta, Rákóczi-túrós, valamint Rigó Jancsik kerültek terítékre, de alighogy a násznép befejezte, már észlelték is, hogy nyoma veszett a két csillogó készüléknek.
Kocsisné Elisabeth, barátainak Bözsi, később sem, magának sem tudott magyarázatot adni az esetre. Telefonokkal eddig még nem volt dolga. Hónapokkal később a sajtóból értesült, hogy az egyik pincér vagy ki feljelentést tett. Azt nehezményezte, írták a komcsi lapok, hogy a felszolgáló személyzet tagjaitól DNS-mintát vettek. Egyesek azt is szóvá tették, hogy ez úgymond különösen drága nyomozati eszköz, amelyet csak indokolt esetben és korlátozott mennyiségben alkalmazhatna a hatóság, ellenben az Orbán–Tiborc-esküvő résztvevői közül 26 embertől vettek mintát. Meg hogy a két iPhone értéke összesen lehet vagy százezer, a vizsgálatok költsége meg úgy 1,3 millió és 7,8 millió közöttire becsülhető. Miért a Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi osztálya nyomoz kis értékű lopás ügyében, ezt is kérdezgették. Állítólag ráadásul a nyomozók megfenyegették azt bizonyos a pincért, hogy ha nem működik együtt, megütheti a bokáját. De a Központi Nyomozó Főügyészség végül az eljárást minden szempontból rendben lévőnek találta, a felszolgáló feljelentését elutasította, s ezzel az egész hacacáré végére pontot tettek.
Kocsisné Elisabeth elnéző szeretettel követte a híradásokat. A tolvaj ugyan nem került meg, de annyi baj legyen. Nem árt néha a körmükre nézni, gondolta, mert – ahogy a drága jó tanti mondogatta, Isten nyugosztalja – a cselédek mind lopnak, az nekik a vérükben van, kérem.
