Egy normális országban június 16-án esedékes hírösszefoglalónk Esterházy-idézetekkel kezdődne. Mondjuk ezzel, A szabadság nehéz mámorából: „Én a nyolcvanas években megjelent könyveimben mindenhová beírtam ezt a dátumot, amely egyszersmind James Joyce Ulyssesének napja is, a Bloomsday. Finomabbnál is finomabb, ezoterikus utalás volt ez akkor, sem egyikről, sem a másikról nem tudott többnyire a nyájas olvasó, részint tájékozatlanságból (műveletlenség ennek a neve), részint a Kádár-kor nemzeti amnézia programjának megvalósítójaként. Erre ma kínos emlékezni, tehát nem emlékszünk rá. De meg kell mondanom, egyszer sem gondoltam e dátum kapcsán Gimes Miklósra, mindig csak Nagy Imrére (meg Joyce-ra), kicsit Maléterre.”
Ma azonban nagyon távoliak már ezek a finom mondatok. Brutalitás van, a gátlástalanság és az ízléstelenség rajtunk is erőt vesz, és a történelemre, az irodalomra irányuló komoly figyelem, elszánt kíváncsiság helyett beleragadunk a mocsokba. Hiszen hogy is tekinthetnénk el attól, milyen alávaló ünnepséget szerveztetett magának a miniszterelnök, vagy hogy Nagy Imre nevét használja ahhoz, hogy magának szobrot emeljen? Ezt már leírtuk korábban részletesen, a történethamisítást és a megalomániát, ami mától ezt a napot is belengi. (Lásd: Temetés újra meg újra – A szabadság ténye és ünnepe közti különbségekről).
| ||
A mártírok ma élő rokonai, mások mellett Nagy Imre unokája és Maléter Pál özvegye nálunk is keményebben fogalmazott: „Ez történelmünk fontos eseményeinek hazug átírására tett gyalázatos kormányzati kísérlet, mely újabb bizonyítéka a regnáló hatalom otromba érzéketlenségének.” Azt írják, „embertelen és sértő” „örömünnepet” rendezni a gyászszertartás helyszínén.
És hogy teljes legyen a szégyen, mit csinált Orbán Viktor a nagy napon? Elutazott. Utalnak rá jelek, hogy azért hagyta el ilyen meglepő módon az országot, mert nem akarta megélni a szégyent, hogy a német rendszerváltás ikonikus alakja, Joachim Gauck német államfő nem találkozik vele négyszemközt, amikor Magyarországra látogat. De ha nem is így van, tényleg fontosabb volt részt venni a néppárt portugáliai „tanulmányi napjain”, mint itthon lenni június 16-án? Mert azt csak az MTI és Havasi Bertalan gondolja, hogy Albufeirában a néppárt „tisztújítása” zajlik – Rompuy honlapján „EPP study days”, a portugál sajtóban „dias de trabalho” szerepel. Jó, ha tényleg tisztújítás lenne, az jobb lenne? Mert ha már szerveztek neki egy nagy ünnepséget Budapest közepén, tényleg nem rakathatta volna keddre az ő nagyívű előadását? Amelyen amúgy olyanokat sikerült mondania, hogy Európa az európaiaké – nem viccelünk, lásd az MTI tudósítását.
Elmeséljük, mit mondott ezzel szemben Angela Merkel, a néppárt és Európa legbefolyásosabb politikusa ezen a kihagyhatatlan tanácskozáson? Hát, nem mondott semmit, mert éppen Brazíliában nézte, ahogy a német válogatott péppé veri a portugálokat. Reméljük, Orbán Viktor már ma este repülőre ül, és titokban beszökik az éjféli meccsre – akkor legalább ő jól érezné magát ezen a napon, amelyhez az 1958-as nagy szégyen és az 1989-es katartikus pillanatok után immár újabb kis szégyenfolt tapad.
