A kifinomult jóízlés diadala: Mészáros Lőrinc használt vécépapírtartókkal jótékonykodik

  • narancs.hu
  • 2020. december 10.

Narancsblog

A félárvák karácsonya: nesztek, guberálhattok!

„Nemcsak Magyarországon egyedülálló, hanem bizony nemzetközi szinten is. Akik eljönnek ide, és személyesen megtapasztalják, hogyan működik, rendre felismerik, hogy ez egy olyan hungarikum, amit érdemes máshol is megvalósítani” – mondotta tavaly májusban Novák Katalin a Józsefvárosban, az Egyszülős Központ nevű civil közösségi hely megnyitásának évfordulóján. Az államtitkár méltán büszkélkedhetett, a központ 500 milliós állami támogatással létesült, leginkább azt demonstrálandó, hogy a családbarát kormány nem hagyja az út szélen azokat sem, akik megözvegyültek, vagy – még kimondani is rémes – elváltak, és ezért egyedül kell gondoskodniuk a gyermekükről, gyermekeikről. Novák az eseményen elmondta még, hogy a Családvédelmi Akcióterv számos támogatása elérhető az egyszülős családok számára is – ezzel persze azt is jelezte, hogy azért nem az összes.

A legszebb mégis az volt, amikor az államtitkár a nagycsaládosoknak járó autóvásárlási kedvezményt is felemlegette,

meg még azt is, hogy „a négygyermekesek személyijövedelemadó-kedvezménye szintén nagy segítség lehet a gyermekeiket egyedül nevelő édesanyáknak”. Hát, egész biztos…

Kész csoda, hogy azt nem tartotta fontosnak Novák Katalin, hogy az ilyen szülő – a gyerekek számától függően – havonta akár 1200-1500 forinttal több családi pótlékot kaphat, mint a „rendes családok”.

Mindennek tükrében akár jelentős fejleménynek is tekinthetjük, hogy úgy tűnik, a témában idén csúcsra jár a jótékonykodás. Május végén Novák Katalin a Nők Magyarországért Klub alapítójaként kezdett kampányolni a használt laptopok leadása tárgyában, melynek során „száznál több” informatikai eszközt sikerült összeszednie, nyáron pedig színre lépett Mészáros Lőrinc, akinek a támogatásával idén nyáron 570 rászoruló nagycsalád és egyszülős család nyaralhatott Zalakaroson, Gyulán és a balatoni Mészáros-kempingekben. A hírek szerint e nyaraltatás 200 millió forintjába fájt a Mészáros-csoportnak, ami elsőre jelentős összegnek tűnik, ám ha hozzátesszük, hogy a csoport egyik cége, az Opus Global Nyrt. – ami Hunguest Hotels többségi tulajdonosa is  – 17,7 milliárd forintot szakított május végén a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán 14 szálloda felújításra, már nem tűnik olyan nagyvonalúnak e lépés.

Bár még így is sokkal nagyvonalúbb Mészárosék legújabb akciójánál, melynek keretében most

„a Hunguest Hotels szállodáiban korábban használt, jó állapotú fürdőszobai eszközöket” ajánlották fel,

konkrétan törülköző- és vécépapírtartóból, illetve szemetesből és kozmetikai tükörből álló szetteket. A szajréra pályázni kell (!!!) az Egyszülős Központon keresztül, akik a felhívásukban azt is közlik, hogy „csak azok jelentkezzenek, akik érte tudnak majd menni”.

Noha egészen biztosak lehetünk abban, hogy e gesztust is majd aranybetűkkel írják be a Mészáros-csoport 2020-as almanachjába mint a jótékonykodás egyik hófödte csúcsát, vélhetően nem kell nagyon megmagyarázni, hogy miért aljas és pitiáner húzás ez. Ha ugyanis ennek  hírnek a másik olvasata az – és mi más is lehetne? –, hogy Mészárosék megkapták a pályázati 17,7 milliárdot, és elindították szállodafelújítási projektjüket, akkor semmi egyébről nem szól ez a nagy karácsonyi jótékonykodás, mint arról, hogy megkezdték a lomtalanítást, és kell valaki, aki elhordja a szemetet. Az egyedülálló szülőknek a használt vécépapírtartó jutott, csak győzzék megköszönni.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.