Aki tűri – Kerényi, Vidnyánszky és a buzizás

  • narancsblog
  • 2013. május 22.

Narancsblog

Vidnyánszky Attila egy nagyon fontos pillanatban hallgatott, pedig meg kellett volna szólalnia. Kötelessége lett volna.

A hétvégén nagyobb nyilvánosságot kapott egy helyi (V. ker.) tévé felvételén, ahogy Kerényi Imre kormánybiztos – a különben oltári tehetséges – Vidnyánszky Attila társaságában egy kicsit elbuzizta magát, na nem mondta, hogy rohadt buzik vagy ilyesmi, csak azt, hogy a Nemzeti Színház eddig a buzikról szólt, eztán majd a szerelemről. S ha már ott volt, egy egészségeset belerúgott a Színház- és Filmművészeti Egyetembe is. Mit belerúgott? Jól megfenyegette, teljes kormánybiztosi arcával.

false

 

Fotó: MTI

Mi ebben az érdekes? Kerényi obskúrus hátterű, eddig többfelé csalinkázó alak, volt ő még a Demokratikus Charta esernyőcipelője is – emelje akármilyen magasra Orbán, az övéinek mindig gyanús lesz kicsit, vagy legalábbis aligha szabadulhat maga ettől a paranoiától, hát időnként el kell buziznia, zsidóznia magát, hogy valamelyest karbantartsa a saját biztonságérzetét. Amúgy meg rég nyitott számlái vannak az egyetemmel, nyilván elérkezettnek látja az ő idejét a kamatos bevasaláshoz. Erre sem mondhatjuk, hogy csupán egy romlott és bosszúálló csinovnyik handabandázása, nem kell rá figyelni… Hisz' kell nagyon is, valaki épp ezen sajátságaiért adott neki tényleges hatalmat.

Mégis érdekesebb valamivel a mellette, szokásos maskarájában üldögélő (mindenki úgy öltözik, ahogy akar, milyen aljasság már ebbe is beleszólni) Vidnyánszky reakciója. A kussolás, az elégedett lapítás.

Pedig csak annyit kellett volna mondania, hogy nem azért lesz jobb színház az övé, mert nem buziznak benne, hanem azért, mert tehetségesebbek, okosabbak, szebbek vagyunk, vagy mondhatott volna bármit, pusztán e nyomorult, aljas buzizást kellett volna visszautasítania. Nem tette.

false

 

Fotó: MTI

Az pedig, hogy a Nemzeti Színház leendő igazgatója – aki elsősorban ebben a minőségében volt jelen ezen az ankéton – szó nélkül hagyta a nyilvános buzizást, számunkra két dolgot jelent. 1. Vidnyánszky Attilát közszereplőként nem érdekli, ha valaki így beszél. Nem érzi e beszédmód undorító jellegét, számára mindez olyan apróság, amiért nem hogy szólni, de amire reagálni se kell. Nem hagyva ezzel más következtetésre lehetőséget, mint azt, hogy mindez nagyon is az ínyére volt. Tehát maga is úgy hiszi, az a jó színház, ahol nincsenek buzik, és ezt jó hangosan ki is mondják. Azt nem tudjuk, hogy ő buzizik-e, osztja-e azt a lenéző, megbélyegző látásmódot, amelyet az említett videón látható partnere igen, vagy csak megszokta azt, amióta bizonyos körökben többet mozog. Végtére is mindegy; különösebb kifogása nem volt ellene, és ez egy leendő közintézmény vezetőjének éppúgy megengedhetetlen, mint amikor Alföldi Róbert szólt vissza úgy egy provokatív kérdésre, ahogy nem lett volna szabad. (Alföldit – mint az ismert – utána bekérette az illetékes miniszter.) 2. Vidnyánszky Attila bár érezte, hogy a buzi illetlen, szólni már nem mert. Gyáva volt, talán azért, mert partnere is szólt egy-két jó szót a megfelelő helyen a megfelelő időben az ő érdekében, talán azért, mert fél tőle. Ami a lényeg: megengedte, sőt akceptálta, hogy ő majd nem buzikról fog színházat csinálni. Csakhogy ha egy színházban nincsenek homoszexuálisokról szóló művek, az a színház értékéből legfeljebb levon valamit (az élet egy kisebb szelete kívül marad), de hozzá semmit sem ad. Az viszont, ha buzizás van egy színházban, hovatovább buzizásra alapozza a legitimitását, az csak buta és gonosz lehet: mindközönségesen rossz színház.

Az említett videó egyébként dokumentálja is annak a folyamatnak az egyik állomását, hogy Vidnyánszky Attila – a magyar színházi élet elvitathatatlanul eredeti alkotója – az elmúlt években lépésről lépésre váltotta készpénzre tehetségét. Pedig lassan észrevehetné, hogy mire is van ő itt felhasználva.

Most például arra, hogy asszisztáljon Kerényi Imre ostobaságaihoz; holnap majd Fekete György mellett kell az eminens tanulót eljátszani, aztán majd Eperjessel kell ugrókötelezni. Így lett az egykori kitűnő beregszászi rendezőből mára egy toll a kalapon, aki nevét és képét is szó nélkül adja a jobboldali kultúrpolitika meghatározó sarlatánjainak mutatványaihoz.

Neked ajánljuk