„A kormányfő felesége nemcsak a darabot, hanem a partit is élvezte, egy bárszéken ülve énekelt és tapsolt a zenekar slágereire” – írja a Bors Pataki Attila musicaljének bemutatójáról tudósítva. Lévai Anikó azt is hozzáfűzi a lapnak, hogy „imádom az Eddát. Hirtelen még a kedvenc számomat sem tudnám megmondani, mert minden dalukat szeretem...”
Világos beszéd: a papa kinn a meccsen szotyizik, a mama csápol Attisnak – így élnek Magyarország első polgárai.
Akkor min csodálkozunk?
Jimmy Kimmel kritikusan beszélt Charlie Kirk meggyilkolásáról és arról, mindezt a Trump-féle MAGA- világ miként használja fel saját céljaira. Az ABC csatorna erre határozatlan időre elkaszálta Kimmel műsorát, ami az egyik legismertebb késő esti talkshow volt.
Sokatmondó a magyar fociklubok azon igénye, hogy ne kerüljön a lelátói cigányozás a rasszista kategóriába. Sajnos nemcsak a fociról mond el ez mindent: az, hogy ez egyáltalán felmerülhetett, egész pontosan beazonosítható emberek bűne.
Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.
Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).
A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.
