Így még szebb: Bródy János megmagyarázta, hogy miért fotózkodott Demeter Szilárddal

  • narancs.hu
  • 2020. július 6.

Narancsblog

Szörényi is megmagyarázta, bár rajta nem csodálkozott senki.

Nagyot ment a múlt héten Demeter Szilárd szelfije Szörényi Leventével és Bródy Jánossal. A frissen kinevezett popzenei kormánybiztos (aki egyébként „a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért” felelős kormánybiztos és a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója is) minden bizonnyal e fotóval próbálta a nyilvánosság előtt legitimálni újsütetű hatalmát, ami különösen annak fényében érthető, hogy Bródy Jánost mindezidáig azon kevés könnyűzenészek között tarthattuk számon, aki valóban kritikus az Orbán-rezsimmel.

Nos, úgy tűnik, ennek lett most vége.

Nem is elsősorban a közös fotó, inkább azon magyarázat miatt, amelyet Bródy (és Szörényi) a Válasz online-nak adott.

Abból ugyanis az sül ki, hogy a dalnok-szövegíró szerint nemcsak, hogy az nem baj, hogy Kásler Miklós kormánybiztost nevezett ki „a hazai könnyűzene társadalmasítására”, de még az is rendjén való, hogy a magát „megveszekedett orbánistának” tartó, és eddig leginkább buta agresszivitásával feltűnést keltő Demeter megfelelő személy lehet erre a feladatra.

„A kisebbségi magyarság kétségbeesett küzdelmeit volt kénytelen vívni jó ideig – azért, hogy megtartsa a magyar nyelvet, a magyar kultúrát. Ez a kisebbségi helyzet logikusan eredményez egyfajta dacos harciasságot, kemény beleállást” – próbálja Bródy a direktor eddig megnyilvánulásait mentegetni, hozzátéve, hogy a kormánybiztos „előbb-utóbb rá fog jönni, hogy itt a többségi nemzet is magyar”, így ő sincs kisebbségben, „ez a felismerés pedig, ha megérkezik, fontos változásokat indíthat el benne”.

„Mert amúgy kulturált, művelt, tájékozott embernek ismertem meg” – optimistásodik tovább Bródy, nem feledkezve meg a hozzáértésről sem, hiszen mint mondja Demeter egy

„elég jó minőségben játszó rockzenekar basszusgitárosa”.

Loyal - Hosszúlábú Asszony

A felvétel a tavalyi nyári koncertükön készült a Várkert Bazárban, ahol Radics Béla bíbor Gibsonja előtt tisztelegtünk. A Loyal zenekar immár 5 éve turnézik ...

Az interjúból a látogatás okára és a fotó születésére is fény derül. Demeter azért hívta meg Szörényit és Bródyt, hogy megmutassa nekik az akkor még titkos „stratégiáját”, és az ő ötlete volt a közös kép is. „Az ember pedig, ha már ott van, nem mondja a házigazdának, hogy márpedig ne készítse el, ne tegye ki” – kommentálta mindezt, de azért Szörényinek is hagyott egy-két szórakoztató megnyilvánulást.

„Demeter Szilárd tapasztalataim szerint egyáltalán nem megosztó figura”

– csapott a húrok közé Levente, aki egyebek mellett elárulta azt is, hogy nemrégiben „valaki” azt szerette volna, hogy „szelídítsék meg” Koppányt az István, a királyból, de velük persze ilyet nem lehet csinálni. Viszont díszpintynek büszkén beállnak. Bármikor. „Ne hülyéskedjünk már! 55 éve indultunk ezen a pályán, akkor írtuk az első magyar nyelvű dalokat együtt. Azóta gyakorlatilag mindenkivel találkoztunk és fotózkodtunk. Még Barabás Jánossal is” – mondja Szörényi, amihez Bródy annyit tesz hozzá: „Még Orbán Viktorral is”. Úgy már más.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."