Bese Gergő dolgai: tudták, csak nem sejtették
Szinte kizárt, hogy épp a NER embereihez ne jutottak volna el Bese Gergő kellemetlen ügyei. Az pedig már nem is meglepő, hogy csak akkor kezdte el őket zavarni, amikor más is megtudta őket.
Szinte kizárt, hogy épp a NER embereihez ne jutottak volna el Bese Gergő kellemetlen ügyei. Az pedig már nem is meglepő, hogy csak akkor kezdte el őket zavarni, amikor más is megtudta őket.
A Madách gimnázium igazgatójának felmentése azt mutatja, hogy a NER nem zárta le a pedagógusok ellen vívott háborúját. A tanároknak viszont észre kell venniük, hogy csatában állnak – és nyerniük kell.
Minden egyes augusztus 20-án úgy emeljük a tétet, hogy talán fel sem fogjuk, az életünkkel játszunk: ami a tűzijátékok körül évek óta történik, előbb-utóbb biztosan veszélyeztetni fogja az emberi fajt.
A MÁV megállapítása a júliusi hőségriadó idején felért egy hűsítő tapasszal, hiszen a telet juttatta az eszünkbe, amikor a hideg az oka mindennek…
Ez az újrahasznosítás csodás példája is: ha az ún. Szabadság-szobor negyven éven át jó volt a szovjet hősök emlékművének, akkor a továbbiakban jó lesz az a magyar hősök emlékművének is.
Az exminiszter püspök kiállt a nyilvánosság elé, és elmondta, hogy az egész K. Endre körüli ügyben csak az a baj, hogy kiderült.
Vajúdott a Fidesz és Vitézy Dávid született. Most már senkinek ne legyen kétsége affelől, hogy az ún. szakértő jelölt nem más, mint Orbán Viktor embere Budapesten.
Az átlag választópolgár még ma is szívesebben tájékozódik a sajtóból, sokan abban a tévhitben, hogy amit ott olvasnak, az hiteles, mert „megírta az újság”. Bemutatjuk, hogy működik ez a Somogy Online-nál a kampányban.
Megvizsgáltuk a miniszterelnök beszédét, amit a Békemeneten mondott a híveinek. Nagy meglepetés nem volt, háború és háború, némi Soros és csakafidesz.
Az állami média választási műsorában mindent megtettek a vitahelyzet elkerüléséért, de Deutsch Tamás így is kitörölhetetlen nyomot hagyott.
A Magyar Turisztikai Ügynökség egy vagyonért hirdette Tiborcz István szállodamegnyitóját. A bulit Orbán Ráhel szervezte, a számlát pedig mi álltuk.
A „régi ellenzék” pártjai feltételek nélkül beülnek vitázni a kézivezérléssel működő M1-be, de Magyar Péter joggal követelt garanciákat, ha csak neki van fegyverténye a propagandával szemben.
Mindig akad egy vagy több Menczer Tamás, aki a legnagyobb ökörségeket is kellő átéléssel és olyan ostoba arckifejezéssel adta elő, hogy fel sem merült, ne gondolná komolyan, amit mond.