A 2010-es évek elején Hoffmann Rózsa feltűnése és munkássága jelezte, hogy annak az Európa-szerte általános ifjúsági-és családpolitikának nincs helye a nemzeti együttműködés rendszerében, amely mindössze arra törekszik, hogy a gyerekek kiegyensúlyozottan és harmóniában éljenek, vagyis, hogy egyszerűen jó legyen nekik. A közoktatási államtitkár színrelépésével megkezdődött a iskolák központosítása és egy olyan mértékű, ideológiai alapon kieszközölt visszarendeződés, amely legfőképp a 19. századi porosz oktatási rendszerrel volt párhuzamba állítható. S amely szerint a gyerek valójában kis felnőtt, feldolgozásra váró nyersanyag.
E durva állami beavatkozás váratlanul érintett gyereket, szülőt, pedagógust egyaránt, ráadásul a minisztérium évről-évre újabb és újabb korlátokat állított. A 2010-es években pedagógusok tömege hagyta el a pályát, mert nem akartak vitatható tartalmú egyentankönyvekből oktatni vitatható nemzeti tantervek alapján, és különösen nem akartak konfrontálódni a politikai alapon kinevezett iskolaigazgatókkal, tanfelügyelőkkel. Tanítani akartak, nem nevelni, de az új rendszer kimondva-kimondatlanul az utóbbit várta el, természetesen a párthűség mellett.
„A gyermek olyan ösztönző erő, olyan pozitív ösztönző erő a társadalom életében is, amelyhez foghatót nem ismerünk. Végül is idős korunkban mégiscsak ők fognak majd gondoskodni rólunk, ők állítják elő azt, amire szükségünk van” – mondta még tíz évvel ezelőtt Orbán Viktor egy „családbarát” konferencián, ami azzal is járt, hogy a Fidesz a „nemzet” és a „család” után kisajátította magának a „gyermekeket” is. Ami miniszterelnöki szinten azt jelentette:
a gyerek addig cél, amíg meg nem születik, onnantól kezdve viszont csak eszköz, a nemzet megmaradásának érdekében.
E pofonegyszerű definíció mellett azonban a „gyermek érdekében” varázsigét is számos esetben használta fel a párt és a kormány mindenféle politikai machinációk során, Orbánék gátlástalansága e tekintetben is páratlan volt. Az avatóünnepségekre kirendelt óvodások, Orbán Viktor gyerekes videói, Novák Katalin képmutatása sohasem a gyerekek érdekét szolgálta, mint ahogy a pedofiltörvény vagy újabban a drogtörvény sem – hiába sugallta azt a miniszterelnök, vagy éppen emelte fel a hangját hajtóvadászatot emlegetve.
A kegyelmi ügy viszont azt is jelezte, hogy itt nemcsak politikai eszközökről van szó. Az eltussolt, ám azóta napvilágra került ügyek az agresszív pedagógusokról, az egyházaknál és a gyerekvédelemben dolgozók érintettségéről egyszerre gyomorforgatók és arcpirítók, de legfőképp azt támasztják alá, hogy
abban a közegben, ahol a gyerekeket büntetlenül lehet felhasználni alantas politikai célok érdekében, ott ez a gyakorlatban is érvényesülhet.
A neten ma is látható az a közpénzből készült drogprevenciós videó, amelynek szakértője ugyanaz a javítóintézeti igazgató, akit most kerítéssel és emberkereskedelemmel vádolnak. És aki kábítószeres tanmeséjét ugyanarról a gyerekről meséli el, akit később a vád szerint striciként futtatott. Vagyis olyan, büntetőjogi következményekkel is járó ügyről is szó, amelyet nem lehet Brüsszellel vagy az ukrán maffiával kimagyarázni.
Így ér össze az elmélet és gyakorlat Orbán Viktor családbarát rendszerében, ahol immár óvodások fejére húznak gázálarcot, és kamaszok számára rendeznek hadgyakorlatot, mondván, így erősíthető a hazaszeretet.
