Új irányt vett a fiatalítás: óvodásokat vonnak be a honvédelembe

  • narancs.hu
  • 2025. május 25.

Narancsblog

Egy kormányrendelet az óvodai nevelés országos alapprogramjába is beillesztette „a honvédelem tantárgy oktatásának gyakorlatorientált fejlesztését”, és már ovisoknak is tartanak honvédelmi napokat. 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a hivatalba lépése utáni első megnyilvánulásában, 2022. július 4-én azzal jött, hogy szükség lenne arra, hogy „a magyar fiatalok fontosnak tekintsék a haza fegyveres védelmének ügyét”, de 2023 januárjában fiatalítás címén inkább több mint száz főtisztet és tábornokot rúgott ki.

Ezek után a minisztérium egyre több energiát fektetett abba, hogy a civileket bevonja, s vonzóvá tegye a számukra a katonaéletet. Hétről-hétre győzelmi jelentéssel felérő híreket olvashatunk arról, hogy újabb középiskola csatlakozott a kadétprogramhoz, hogy kis- és nagykamaszok aléltak el az élményektől a honvédelmi táborokban, a kitelepülős honvédségi napokon. Majd hirtelen a tartalékosok toborzása vált a legfontosabbá, no meg az olyan kormányzati tisztviselők számára tartott kiképzések, az ún. önkéntes honvédelmi felkészítések, amelyekről okkal feltételezhetjük, hogy inkább „ajánlottan önkéntesek” voltak. Legalábbis az újdörögdi gyakorlótéren bekövetkezett baleset után, amikor egy minisztériumi alkamazott – akit a hírekben csak fiatal nőként emlegettek – kezében súlyos maradandó sérüléseket okozva robbant fel egy kézigránát.

Amikor pedig az áldozat önkéntességét kérdőjelezték meg a parlamentben, már nem a miniszter, hanem maga Orbán Viktor nevezte ocsmány hazugságnak ezt. „Szégyellje magát, és ezt a balesetet szenvedett hölgy nevében is mondom. Több tiszteletet a katonáknak” – mondta Gurmai Zitának, a kiképzések pedig újult erővel folytatódtak, miután az áldozatot személyre szabott kormányrendelettel és a „kormányzati igazgatási hősi juttatás” jogcím bevezetésével igyekeztek kárpótolni, egyúttal jelezni számára, hogy eszébe nem jusson pereskedni.

De ugyanekkor a fiatalítás is új irányt vett. Április közepén jelent meg a Magyar Közlönyben az az Orbán Viktor szignálta rendelet, amely

az óvodai nevelés országos alapprogramjába is beillesztette „a honvédelem tantárgy oktatásának gyakorlatorientált fejlesztését”.

Noha a rendelet szerint ezt először a 2025/2026. nevelési évben kell alkalmazni, úgy tűnik, megkezdődtek az első szárnypróbálgatások. Hadházy Ákos szúrta ki, hogy az egyik nyíregyházi óvodában tartottak nemrég honvédelmi napot, és az ott készült képeken terepruhás szakelemek húztak a gyerekek fejére gázálarcot. „A katonai sisak és a gázálarc felpróbálása, a mentőautó eszközeinek felfedezése, az egyenruhák és lovagi öltözet bemutatása hozzájárultak ahhoz, hogy (a gyerekek) megértsék: a segítségnyújtás, a felelősség, a bátorság sokféle formában megjelenhet” – írták az óvoda Facebook-oldalán, majd levonták a következtetést: „Ez a nap valódi közösségi élménnyé vált”, a gyerekek „örömmel próbálták ki magukat kis hősként”.

Nem tudjuk, hogy e közlés mennyire tekinthető őszintének, szakmainak, mennyire tükröződik benne a pedagógusok meggyőződése, az mindenesetre árulkodó, hogy egy szülő felháborodása és Hadházy fellépése után nem sokkal az óvoda eltűntette a bejegyzést. Ám ne legyenek illúzióink, Orbán Viktor előbb fogja a rendeletét kiterjeszteni a bölcsödésekre, mint hogy visszavonja.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.