Egy bekezdésben intézi el a kormány a legutóbbi nemzeti konzultáció eredményét
Igaz, nem is erről szólt az egész, meg amúgy is, kit érdekel?
Igaz, nem is erről szólt az egész, meg amúgy is, kit érdekel?
Külföldi ügynököktől, Soros Györgytől és a saját szüleiktől akarják megóvni a magyar gyerekeket.
Orbánt már innen is kinézik.
A dicsőséges menetelés vége: egy ország csúcsdiplomatája őrjöngő fociultrákért akciózik.
Egy öregedő magyar popsztár drámájának újabb felvonása.
„A legkisebb figyelmetlenség is könnyen hatalmas tűzhöz vezethet.”
Így lesznek szalonképesek a neonácik és Bayer Zsolt.
Attól kezdve már csak az számít, hány halálos áldozat volt.
Csak a Hi-Fi berendezés ára egy magát megnevezni nem kívánó megyeszékhely éves költségvetésével vetekszik.
Ha élni akarnál a minimális jogaiddal, úgyis csak megnehezítik a dolgodat.
Miért zavarna, hisz négy éve meg nyolc éve sem volt igaz.
„A vita természetes” – mondta, és leóvakodott a színről.
Monostori Tibor történész a Narancsban nemrég amellett érvelt, hogy a keresztények nyugodt lélekkel támogathatják az azonos neműek házasságát és örökbefogadását. Írása heves, sokszor alpári reakciókat váltott ki a református egyház radikális alegységeiből.
Egy asztal végénél töprengve hajolnak Fontos Papírok fölé…