Hogy került Novák Katalin Berlinbe?

  • narancs.hu
  • 2022. június 1.

Narancsblog

Rejtélyek nyomában.

Vasárnap nagyszabású segélykoncertet rendeztek Ukrajna megsegítéséért Berlinben, a Brandenburgi kapu előtt. Az eseményt milliók láthatták, hisz’ a világ számos országában közvetítette a televízió. A Save Ukraine – #StopWar című adománygyűjtő akciót immár másodszor tartották meg, két hónappal korábban Varsó volt a helyszíne.

A Magyar Televízió nem tartotta fontosnak, hogy közvetítse a koncertet, noha a műsorban Novák Katalin is feltűnt. „Felkérést kaptam megszólalni más állam- és kormányfők mellett” – osztotta meg a köztársasági elnök másnap azt az 55 másodperces szpotot, amelyben – nagyon helyesen, bár ki tudja, mennyire őszinte meggyőződéssel – „követelte” a háborús bűnök kivizsgálását. A köztársasági elnök elmondta azt is, Magyarország elkötelezett amellett, hogy biztonságos menedéket nyújtson menekültnek.

A berlini koncertről azonban Novák sem tett említést,

Facebook-bejegyzésében csak annyit ír, hogy „adománygyűjtő műsort vetítettek a jelenleg egyetlen működő ukrán TV csatornán”.

Mindez azért kellemetlen, mert a köztársasági elnöknek vagy fogalma sem volt arról, hogy miféle műsorban lép fel, ha pedig mégis tudta, úgy csak egyvalami, az önfényezés lehetett a célja e közléssel, hiszen a több mint két és félórás műsorból neki csak 55 másodperc jutott. Ráadásul a hírekből az is kiderült, hogy az első Save Ukraine – #StopWaron, Varsóban 1,2 millió eurót gyűjtöttek össze, a mostani adománygyűjtéssel pedig ukrán kórházakat támogatnák. (Ehhez mérten azért sem hír a köztársasági elnök rövid monológja, mert hasonlókat számos állam- és kormányfő is elmondott az adás során.)

Persze egyéb oka is lehetett annak, hogy a nemzetközi összefogás e szép példáját nálunk nem verték nagydobra. A hazai kormánysajtó paranoid szerkesztői gyakorlatának ismeretében simán megtörténhetett, az is, hogy azért hallgatták el ezt az egészet, mert úgy vélték, esetleg elbagatellizálnának a maga nemében páratlan karitatív gesztust. Konkrétan azt, hogy a kormány és magyar katolikus egyház

„közel 500 liter liturgikus célra használható, jó minőségű” miseborral segíti Ukrajnát.

Mivel egy ilyen gesztus a gyakorlatban legfeljebb egy borosüvegekkel telepakolt mikrobusz látványával szemléltethető, az eset kapcsán Soltész Miklósnak, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárának is kellett valami szépet mondani indulás előtt. Soltész szerint „az élelmiszer-, ruha- és gyógyszerszállítmányok mellett legalább ennyire fontos a hitélet gyakorlásához nélkülözhetetlen eszközökkel, így például miseborral támogatni az ukrajnai közösségeket”. De az államtitkár nemcsak a flaskák utaztatásának magasztosságáról szónokolt. Szavaiból az is kiderült, hogy a mikrobuszozás diplomáciai célokat is szolgál: „Lengyel barátainkkal vitában állunk, de minden együttműködésre készek vagyunk” – jelentette ki Soltész Miklós, ami úgy jön ide, hogy az MTI tudósítása szerint az italokat, amelyek az Egri és a Veszprémi Főegyházmegye, valamint a Pannonhalmi Főapátság ajánlott fel, és a Magyar Katolikus Karitász gyűjtött össze, „a Külgazdasági és Külügyminisztérium szállítja Lengyelországba, ahonnan a lengyel karitász jóvoltából jut el az ukrán templomokba”. Vagyis

ahelyett, hogy rövid úton, a magyar határon át eljuttatnák Ukrajnába, inkább Lengyelországon keresztül autóztatják meg – még több pénzért.

Persze ilyenkor simán elképzelhető érintettek (beleértve az ukrán misézőket is) talán jobban fogadták volna, ha az italok árát, illetve az utaztatási- és egyéb költségeket szimplán átutalták volna például a Save Ukraine – #StopWar keretében vagy egy másik alkalommal. Ám ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a magyar kormány még a lengyel barátságnál többet jelent országimázs. Márpedig mindazok, akik ezt a fuvart szervezték, okkal feltételezhették, hogy e kétségkívül kreatív megoldással ismét Orbán Viktor országára vonhatják a világ figyelmét. Mintha nem röhögtek volna még eleget rajta.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.