Megjött anyátok

  • narancs.hu
  • 2022. április 1.

Narancsblog

„Anyaként és feleségként” békességre, megértésre, biztonságra törekszik, elnökként is a békesség embere akar lenni. 

„Egy magyar feltaláló küldte nekem decemberben ezt az egyedi gyártású fülbevalót, melynek mintázata Országházunk földrajzi koordinátáit mutatja. Így egy magyar fejlesztésű applikáció segítségével a világ bármely pontjáról hazatalál a viselője. Az volt az ajándékozó kérése, hogy ezt a fülbevalót viseljem a megválasztáskor, ezzel is kifejezve a magyar tehetség iránti tiszteletemet” – írta Facebook-bejegyzésében Novák Katalin, mely megjegyzésével leginkább az 2018-as választások éjszakáján viselt „Fidesz” feliratú felejthetetlen függőjét idézte fel, s ezzel végeredményben azt is, hogy pártkötődésének e gyerekes kifejezése, illetve Orbán Viktor és a hülyefülbevalók iránti rajongása fogja meghatározni új munkakörét. Ilyen köztársasági elnökünk lesz ő, a nemzet iránytűje! Mindenhonnan hazatalál álmában is.

Az viszont már kevésbé ígéretes, hogy e fárosz a megválasztása előtt arról beszélt a parlamentben, „annak is köszönhetően akar jó köztársasági elnöke lenni az országnak, hogy nő”. Magyarul a nevéhez tapasztott „háromgyermekes édesanya” titulus afféle pajzsként szolgál majd a jövőben. Vagy olyan búcsúcédulaként, amellyel az összes neki adresszált kritikus megjegyzést nemtelen támadásnak lehet beállítani. Hiszen aki egy magyar anya, pontosabban egy magyar édesanya tetteit, szavait kétségbe vonja, az más aljasságra is képes, de minimum hazaáruló.

Nyugodt szívvel tennénk rá egy nagyobbacska összeget, hogy ez az intézményesített képmutatás akkor is csúcsra lesz járatva, ha vasárnap az ellenzék győz, és Nováknak az lesz a feladata, hogy megakasszon minden egyes kormányzati lépést,

és persze abban a nem kívánt esetben is, ha marad NER nyomorúsága, hiszen elődei, Schmitt Pál és Áder János épp elég példával szolgáltak arra nézve, hogy hogyan lehet a köztársasági elnöknek bólogató senkiként egzisztálni.

„Európához tartozunk és Európa hozzánk. Ezen változtatni nem tudunk és nem is akarunk – mondta ugyancsak a parlamentben Novák Katalin, hozzátéve azt, hogy „anyaként és feleségként” békességre, megértésre, biztonságra törekszik, elnökként is a békesség embere akar lenni. Mint annyian manapság Orbán udvartartásában, élükön ugyebár a fényes tekintetűvel.

Így az sem csoda, hogy Novák egyik első útja az ukrán határra vezetett, ahol négy napig éjt nappallá téve járta a falvakat, s feszt olyanokat mondott, mint aki a főnökét utánozza: „nekünk két hadseregünk is van, egyrészt a fegyveres erők, másrészt a segítőkész magyar emberek”, meg hogy „a legerősebb fegyverünk a magyar szív”… Csakhogy Budapestre visszatérvén a Kossuth Rádióban mégsem a tájegységi tapasztalatait osztotta meg a kedves hallgatókkal, hanem a gyerekek megmentésére sietett. „A koronavírus-járvány és a háború elfedi azokat a veszélyeket, amelyek most is ott leselkednek a gyermekekre” – figyelmeztetett Novák, de nem a kárpátaljai vagy az ukrán gyerekekre célozván, hanem a csonkahaza nebulóira, akiket köztudottan oly „nehéz a mindennapokban megóvni attól a veszélytől, ami őket a nemi identitásukban bizonytalanítja el”. Novák, a nemzeti egység ezen egyszemélyes szoborcsoportja ezért mindenkit arra buzdított, hogy viselje ám rendesen magát a választás mellé csomagolt buzikergető népszavazáson. Mindközönségesen korteskedett.

A szimpla szégyenkezésen kívül szavunk sem lenne, ha Novák Katalin mindezt egy diszkógömb alakzatú Fidesz-fülbevalóval fölékszerezve mondja pár héttel ezelőtt. Magyarország megválasztott köztársasági elnökeként viszont valami jobbat is kitalálhatott volna első rádiószereplése alkalmával a vegytiszta kormánypropagandánál. Ennél még az is tisztességesebb lett volna, ha felírja a hegyeshalmi Paprika csárda üzenőfalára, hogy itt járt az „álamelnök”.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.