Mert a NER-ben bármit megtehetnek – M. Eszter és a 300 milliós budai villa

  • narancs.hu
  • 2022. február 28.

Narancsblog

Shit always goes down...

A Schadl-Völner-ügy egyik érintettjének újabb esetét ismertette nemrég a 24.hu. Arról a bírósági végrehajtóról, M. Eszterről van szó, aki az ügyészek szerint a legtöbbet – majdnem 255 millió forintot – tejelt Shadlnak. M. szorgalma persze emberileg érthető, tehetjük hozzá, hiszen amikor kellett, Schadl is rendesen odatette magát, 83 millió forint vesztegetési pénzt fizetett a fideszes Völner Pál (immár volt) igazságügyi államtitkárnak azért, hogy az általa favorizált jelölteket, köztük M.-et kinevezzék végrehajtónak.

Az újabb történet tényleg aprópénzről, pimf 62 ezer forintos inkasszóról szól, egy korábbi sztori viszont egy 300 millióra értékelt budai villa indokolatlannak tűnő elárverezéséről; utóbbit

a szerencsés vevő valamivel több mint féláron vehette meg.

Noha a két eset nagyságrendileg nem összemérhető, mindkettő dermesztő gyakorlatot tesz láthatóvá: az állam képviselője a ráruházott különleges jogosítványokkal – a hatalommal – visszaélve mindenféle előzetes értesítés és jogerős határozat nélkül (az inkasszónál), vagy éppen a tartozáshoz (28 millió forint) képest aránytalanul nagy értékű vagyontárgy elvételével (300 milliós budai villa) teszi bosszantóvá, vagy akár lehetetlenné az ember életét.

A magántulajdonhoz (ingatlanunkhoz, bankszámlánkhoz stb.) való jog öntudata, amely egyúttal személyes biztonságérzetünk egyik fundamentuma, még csak nem is 1990 terméke, annak újbóli megjelenése jóval korábbra datálódik – épp ezért ma már ez oly’ természetes mindannyiunk számára, mint az, hogy a hétfőt a kedd követi.

A NER tagjai egyre kiterjedtebb harácsolásukkal azonban ezt a biztonságérzetet is kikezdték 2010 után, hiszen nemcsak a közvagyon ipari méretű megcsapolásáról, hanem olykor már a magántulajdon puszta elvételéről van szó. Mind a tettesek, mind az áldozatok köre egyre bővült az elmúlt években – a mindenkori, így

az orbánista parvenüre (is) jellemző mohó szerzési vágyat

átjátszott földbirtokok, kastélyok, értékes nagyvárosi ingatlanok sora, ellopott közpénz- és uniós támogatási milliárdok, gleischachtolt egyetemek, erőszakkal megszerzett (vagy ha ez nem ment, akkor a hatalmat felhasználva tönkretett) vállalkozások, és az egyre több embernek okozott szenvedés jelzi. Vagy ha például arra a cégalapítóra és jogtulajdonosra gondolunk, akinek az érdekeltsége részese volt a brüsszeli pénzek pályáztatásában, akkor kijelenthető, hogy ez az agresszív nyomulás emberéletet is követelt már. (Komáromi András nem akarta eladni az államnak a Brüsszelben már akkreditált szoftver tulajdonjogát, társa a pedig a közösen fölépített társaságot, ezért minden létező módon nyomás alá helyezték őket, még fegyveres adóellenőrök is kiszálltak hozzájuk. Nem volt mit tennie, aláírták az ügyletet; másnap, 2014. március 2-án Komáromi meghalt.)

M. Eszter a NER-tápláléklánc alsó középtáján helyezkedik el, de e két ügye épp úgy a

„bármit megtehetek”

hatalomittas gátlástalanságára utalnak, mint a tápláléklánc csúcsán levőkéi; és az okozott kárérték nagyságától eltekintve más különbség nincs is ténykedésükben.

A NER majdani összeomlása után tudós értekezések sora fogja vizsgálni az orbánizmus mibenlétét, nyilván. Előre is ajánljuk a figyelmükbe M. Eszter történetét.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.