Publicisztika

Jelentés a Világsátor romjai alól

Közleményben emlékezett meg tavaly a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság a tatárszentgyörgyi gyilkosság harmadik, negyedik és ki tudja még hány, ezután következő egyéb évfordulóiról. (Ez az az államtitkárság, aminek azért van ilyen értelmetlen neve, mert egykori és mostani vezetője kinevezésekor még nem tudta, hogy van-e cigánykérdés, és ha igen, úgy-e, ahogy ő gondolja, csak azt, hogy romaügyekben valami nagyon eredetit fog csinálni.)
  • Becker András
  • 2013. március 28.

Olvasópróba

"A közelmúltbeli események világossá tették, hogy egyes tagországokban fejlesztésre szorul az a keretrendszer, amelyben a média működik, különös tekintettel a médiatanácsokra és szabályozóhatóságokra" - többek között ezt állapította meg az Európai Bizottság úgynevezett "magas szintű munkacsoportja", közismertebb nevén a Freiberga-bizottság nemrégiben nyilvánosságra hozott jelentése.
  • Mong Attila
  • 2013. március 21.

Mit tehetünk a jogállamért?

Magukat "fiatal demokrataként" meghatározó gimnazisták blokád alá vették a Parlament bejáratait hétfőn, hogy így tiltakozzanak az "Alaptörvény" legújabb módosítása ellen, amelyről aznap szavazott az Országgyűlés. Az élőlánc miatt a képviselők csak gyalog tudták megközelíteni a Parlamentet. Miután a diákok nem tettek eleget a rendőrök felszólításának és nem hagyták el a helyszínt, előállították és elvitték őket.
  • Misetics Bálint
  • 2013. március 19.

Útmutató

Egészen bizonyos, hogy a "történelmi" jelző inflációja nem fenyegeti azt az eseményt, amely 2013. február 11-én következett be a Vatikánban. Ekkor olvasta fel XVI. Benedek pápa - a katolikus egyház bíborosainak jelenlétében, egy rutinszerűen megtartott, eredeti célja szerint szentté avatási kérdésekkel foglalkozó összejövetelen - latinul megírt nyilatkozatát, amelyben bejelentette, hogy lemond hivataláról.
  • Mártonffy Marcell
  • 2013. március 14.

Elvonási tünetek - Újabb két téveszme a felsőoktatásról

Tavalyelőtt októberben, azaz akkor, amikor már készülődött a felsőoktatáson azóta végigsöprő vihar, e lapban bemutattam és cáfoltam a radikális pusztítást részben megalapozó négy téveszmét (Vödör a fejre, Magyar Narancs, 2011. október 20.). Ezek a következők voltak. 1. "Túl sok a diplomás." 2. "A tömeges felsőoktatás szükségképpen a minőség hanyatlásával jár." 3. "Az állam csak azt a képzést támogassa, amire a piac is igényt tart." 4. "A hallgatói létszám alapú finanszírozás rossz ösztönzőket gerjeszt."
  • Berlinger Edina
  • 2013. március 14.

Vaníliás karika, tehetetlenség, engedetlenség

Nem Áder és nem a Fidesz felelőssége, hanem az ellenzék saját impotenciája az oka annak, hogy az állampolgárok általuk történő alkotmányvédelme 2010 után sem létezik. Holott az ellenzék a mentelmi jog révén jóval nagyobb védelemben részesül, mint akiknek a szavazataira hajt.
  • Böcskei Balázs
  • 2013. március 13.

A túlélők jutalma

Az elmúlt hónapokban mind erőteljesebbé vált a nyílt elégedetlenség a sportszférába, különösen a labdarúgásba áramló állami, önkormányzati támogatások miatt. Nincs evvel baj, hiszen sokan sokféleképpen gondolhatjuk el adóink ésszerű és hasznos felhasználását. Ám a sportágazat szembeállítása más társadalmi területekkel mégis elgondolkodtató: különösen a kultúra és a sport egymás ellen fordítását értem nehezen, még ha az indulatokra látok is magyarázatot.
  • Dénes Ferenc
  • 2013. március 7.

Húsz esztendőm hatalom

Az Alkotmánybíróság (AB) móresre tanítása visszatérő elképzelés a legújabb kori magyar alkotmányozás fénylő égboltján. A legfrissebb kormányzati felvetés, miszerint az Alaptörvény módosításával kell megtiltani az AB-nek, hogy korábbi gyakorlatához tartsa magát, kétségkívül organikusan illeszkedik a közelmúlt magyar alkotmányozási gyakorlatába.

Gyehenna

Kelet-Európa már megint útban van lefelé, a pokol felé - nem ér oda, mert a földön nem lehet leérni a pokolba.
  • Tamás Gáspár Miklós
  • 2013. március 7.