Filozófia és nemzetiszocializmus - Heidegger gondolati naplójáról (1931-41)

Heidegger gondolati naplójának első három kötete már akkor botrányt kavart, amikor még meg sem jelent. Pontosabban azok a mondatok váltottak ki komoly indulatokat, amelyeket a kötetek szerkesztője, Peter Trawny még a megjelenés előtt kiválogatott, és néhány Heidegger-szakértőnek szétküldött. E mondatok aztán a Heideggerrel foglalkozó filozófusok elektronikus levelezésén keresztül terjedtek el, s neves francia, német, angol és amerikai folyóiratok cikkeiben landoltak. A megdöbbenést nem a filozófus nácizmushoz fűződő kapcsolata váltotta ki, hiszen az már rég közismert volt. A botrányt az okozta, hogy Heidegger e naplójegyzetekben a zsidóságról, illetve a világzsidóságról (Weltjudentum) fogalmazott meg antiszemita jellegű kijelentéseket. Eddig, ha fel is merült néhány levélbeli megjegyzés kapcsán a gyanú, hogy Heideggernek köze lehet az antiszemitizmushoz, a témával foglalkozó kutatók nagy többsége nem tartotta a filozófust antiszemitának.

A párttag

E naplókról eddig szinte semmit sem lehetett tudni, pedig hatalmas terjedelmű és fontos anyagról van szó. Az 1931-től (a legelső füzet elveszett) hároméves megszakítással (1942-45) egészen 1969-ig vezetett napló vagy 4000 oldal terjedelmű - a sokatmondónak tűnő nevet (Schwarze Hefte, Fekete füzetek) a füzetek borítójának színe alapján maga Heidegger választotta. Nem tartalmaznak Heidegger személyes életével kapcsolatos megjegyzéseket, mégsem tisztán filozófiai természetűek: a filozófia, a politika, történelmi, közéleti események vonatkozásaival, metszéspontjaival foglalkoznak, a filozófiai művek hátterét képező, kontextusát megvilágító gondolatmeneteket tartalmaznak.

Mint sokak által ismert, Heidegger, akinek filozófiája '33 előtt apolitikusnak tűnt, a náci hatalomátvétel idején politikailag aktivizálódott. 1933 áprilisában a Freiburgi Egyetem rektorává választották, belépett az NSDAP-be, egy ideig a "nemzetiszocialista forradalom" melletti beszédeket tartott. A német egyetem teljes megújítását próbálta elérni, ugyanakkor még '33 decemberében lemondott, és '34 februárjában át is adta a rektorságot utódjának. Ezután fokozatosan visszavonult, és hátrahagyott kéziratai tanúsága szerint egyre kritikusabbá vált a nemzetiszocialista rendszerrel szemben; '38 után már egyértelműen és élesen elutasította. Ugyanakkor nyilvánosan nem fejtett ki kritikát, s a náci párt tagja maradt 1945-ig. A háború után, bár többen felszólították rá, a náci népirtást nem volt hajlandó nyilvánosan egyértelműen elítélni, és bocsánatot kérni.

Mi köze Heidegger filozófiájának a náci világnézethez, illetve Heidegger nácik melletti elköteleződéséhez? Milyen volt Heidegger személyes viszonya a nácizmushoz? Antiszemita volt-e Heidegger? Ha igen, mi köze ennek a filozófiájához? A Fekete füzetek eddig megjelent részei rengeteg adalékot és támpontot szolgáltatnak e kérdések pontosabb megfogalmazásához és megválaszolásához.

Fekete, fekete, fekete

A naplójegyzetek megerősítik a feltételezést Heidegger fő motívumáról: mivel szerinte a görög filozófusok által alapított Nyugat (Abendland) potenciáljai kimerültek, a görög alapítás kritikai feldolgozására és megismétlésére, vagyis egy új alapításra van szükség. A német nép történelmi küldetése pedig nem más, mint ez az újraalapítás; Heidegger célja 1933-ban az volt, hogy ez az újraalapítás a németséget azzá tegye a Nyugat számára a következő évszázadokra, amit az elmúlt 2500 évben a görögség jelentett. Kétségtelen, hogy ezt a német kiválasztottságtudatot - Carl Friedrich von Weiszäcker kifejezésével - valamiféle "titanizmus" jellemzi. Heidegger mestere, Edmund Husserl hasonló struktúrában gondolkodott a nyugati történelemről, és ő is úgy vélte, hogy a görög alapítást az általa kidolgozott és a német filozófiai tradícióhoz sorolt fenomenológia által véghezvitt végső alapításnak kell követnie, és "a német nép történelmi küldetése, [...] hogy előre világítson minden más népnek a filozófiában". Ugyanakkor Husserl politikai értelemben nemzeti liberális volt, és kezdettől fogva utálta a nácikat.

A 30-as évek elején Heidegger szemében azonban mégis a nemzetiszocialisták által vezetett társadalmi átalakulás jelentett politikai esélyt, hogy a saját elgondolásai megvalósuljanak. Visszatekintve, 1938-ban így ír a Fekete füzetekben: "Tisztán 'metafizikai' [...] módon gondolkodva az 1930-34-es években a nemzetiszocializmust egy másik kezdetbe való átmenet lehetőségének tartottam, és ezt az értelmezést adtam neki." (GA 95: 408.) A politikai aktivitása alatt, '33-34-ben született naplójegyzetekben részletesen kifejti, hogy miként akarja a metafizikát és a politikát összekapcsolni: "A tulajdonképpeni, azonban legtávolabbi cél: a nép történelmi nagysága [...]. A közelebbi cél: a nép önmagához jutása a meggyökerezettségéből és megbízatásának átvételéből az állam által. A közvetlen cél: a népközösségnek - mint a nép önazonosságának - előzetes megteremtése." (GA 94: 136.; a kiemelés most és a további Heidegger-idézetekben is a német eredeti szerint.) A német nép történelmi nagyságán, mint más helyeken egyértelműen kiderül, Heidegger a Nyugat újraalapítását érti, a megbízatás is erre vonatkozik. A politika annyiban jön a képbe, hogy ezekben az években nem magányos filozófusoknak és költőknek szánja a feladatot, hanem magának a német népnek, melynek el kell nyernie önazonosságát, mégpedig az államon, pontosabban állami nevelésen keresztül. Heidegger a platóni nevelőállam 20. századi német verzióját szeretné az egyetemek radikális átalakításával megvalósítani. Nyilvános előadásaiban "a német egyetem önigenléséről, önmegnyilvánításáról" beszél, a naplójegyzeteiben még radikálisabban fogalmaz: "Az egyetem halott, éljen a németek tudásra nevelésének jövőbeni magas iskolája." (GA 94: 125.)

Az állam és a politika a német nép önmagához való eljutásának eszközét jelenti, ezt a lehetőséget látja Heidegger a "nemzetiszocialista forradalomban", a nácik "barbarizmusát" bizonyos értelemben elfogadva: "A nemzetiszocializmus egy barbár elv. Ez alkotja a lényegét és a lehetséges nagyságát." (GA 94: 194.) A német szerinte "metafizikai nép" (ez a meggyőződés végig erőteljesen jelen van a naplókban), s a közösséggé válás révén felszabadulhatnak ama belső szellemi erők, melyek a Nyugat újraformálásához szükségesek; a naplóban egy helyen 1934-ben "a nép világképző hatalmáról" beszél (GA 94: 164.).

A közösséggé válás lehetősége ugyanakkor az évek során egyre kétségesebbé válik Heidegger számára. 1938-ból származik a következő naplóbejegyzés: "vannak még azonban olyan ártalmatlan, gyermeki latolgatók, akik úgy vélik, hogy a 'népközösség' bevezetésével a 'mindennapiság' és az 'akárki' (mint a nagyvárosi hanyatló világ állítólagos jelenségei) meghaladhatók." (GA 95: 97.) Gyanúperrel élhetünk, hogy itt Heidegger korábbi önmagáról is beszél. A "népközösség" megteremtését egyébként '33-ban sem gondolta egyik napról a másikra kivitelezhetőnek: "egy éjszaka alatt és megrendelésre nem jön létre semmiféle szellemi világ" (GA 94: 125.).

A naplójegyzetekből nyomon követhető az a folyamat, ahogy a filozófus egyre kritikusabb lesz a nácizmussal kapcsolatban. 1934 elején a "teremtő, igenlő 'ellenzékGA 94: 156.) '35-36-ban viszont a következőket írja: "A nép e 'népies' elállatiasítása és mechanizálása nem látja, hogy a nép csak az itt-lét alapján 'van', amelynek az igazságában nyílik csak meg természet és történelem - egyáltalán világ [...]." (GA 94: 223.) Heidegger helyzetének teljes ambivalenciája és abszurditása mutatkozik meg e mondatban: egyfelől világosan látja, hogy mi zajlik a valóságban, másfelől még mindig Hitler és Goebbels rendszerétől várja egy újfajta "itt-lét" megalapozását. E helyzet leképeződését láthatjuk a következő, 1936. július 5-én született feljegyzésben is, melyben a filozófus mintegy önmagát instruálja a kialakult helyzetben: "csakis a feladat - [...] távolság minden üzemeléstől, tartózkodás mindennemű közvetlen segítségtől, átláthatatlannak maradni; maszkok" (GA 94: 305.).

Az eltávolodás éveiben Heidegger filozófiai gondolkodása is átalakult, ún. késői filozófiája és nácizmuskritikája együtt, egymással összefüggésben született meg. A késői filozófiában a Nyugat remélt újraalapítása a messzi jövőbe tolódik, Heidegger helyenként több száz évet is emleget. A nyugati történelem egészét viszont hanyatlástörténetként ábrázolja, s a létfelejtés történetének nevezi, amely a modernitással - a tudomány és technika fejlődésével, a szubjektivizmus kibontakozásával - válik teljessé. Heidegger '37-38-ra megszilárduló elgondolásai szerint az egész akkori korszakot a totális létfelejtés uralja, amely az összes társadalmi berendezkedést meghatározza: a liberális kapitalizmust, a bolsevizmust, a fasizmust és a nemzetiszocializmust. A technika és a technikai gondolkodás uralma, a számítás (Berechnung) kiteljesedése és feltétlenné válása, a gyorsaság és az óriási (das Riesige) kultiválása, a világ elhomályosulása, a föld széttörése és az istenek elmenekülése jellemzi mindegyik társadalmi rendet. Heidegger kulcsfogalma a machináció (Machenschaft), amely a létezők egészét magába foglaló, önmagát totalizáló, számító hatalmi berendezkedést jelent. Egészében ezt az időszakot a filozófus a "a beteljesült értelmetlenség korszakának" nevezi (GA 96: 93.). "Ami most történik, a nyugati ember nagy kezdetéből indult történelem vége [...]." (GA 95: 96.)

Úgy tűnik, hogy a létfelejtés e végidejének éjszakájában minden tehén fekete, vagyis az összes jelentős kortárs politikai-társadalmi rendszer ugyanannak a számító-totalizáló berendezkedésnek, a machinációnak a megnyilvánulása. A II. világháború kitörésének időszakától kezdve a filozófus a Fekete füzetekben ezt az értelmezést kiegészíti elszórt, etnicista jellegű megjegyzésekkel. Ezek a kijelentések tartalmukban sok tekintetben a náci propaganda hatását tükrözik, és színvonalukban messze elmaradnak még a Fekete füzetek - eleve nem kiérlelt - többi bejegyzésétől is. A német mellett az amerikai, az angol, az orosz és a zsidó népről van szó. Heidegger alapvetően két vonatkozásban értékeli e népeket: milyen szerepet játszhatnak a Nyugat remélt újraalapításában, illetve a planetáris hatalomért való küzdelem szempontjából értelmezi a szerepüket.

A Nyugat újraalapításában továbbra is a németeknek tulajdonít főszerepet, de már nem a náci Németországnak. "Két évszázad után fognak talán az első németek felébredni [...]. Ezen elsők és kevesek számára kell az átmenetet előkészítenünk." (GA 96: 171.) Az oroszokról rendkívül ambivalensen ír. Heidegger szerint az orosz népnek nincs köze a bolsevizmushoz, mély rokonságot lát a németség és az oroszság (Russentum) között, valamiféle "őseredeti történelmi erőt" lát mindkét népben (GA 96: 56.), annak ellenére, hogy szerinte "az oroszság nyilvánvaló egyszerűsége magában foglalja az igénytelenséget és a mértéktelenséget" (GA 96: 124.). Az angolok múltját többre tartja, mint a jelenét: "Az angolok három évszázada feladtak minden lényegi kezdetit." (GA 96: 224.) Az amerikaiak viszont a totális értelmetlenség és létfelejtés par excellence képviselői. "Amerikanizmus az 'ittlét' feltétlen értelmetlenségének megszervezése [...]."(GA 96: 269.)

Heidegger zsidósággal kapcsolatos néhány megjegyzése tagadhatatlanul antiszemita jellegű - az is az igazsághoz tartozik, hogy az 1200 oldalnyi szövegben nem több mint 2-3 oldalról van szó, és az úgy 40 ezer oldalas életműben másutt nem találunk antiszemita kijelentéseket. Heidegger ebben az esetben is történelemfilozófiai, eszkatológiai perspektívából folytatja az elmélkedéseit: "a világzsidóság szerepére vonatkozó kérdés nem faji, hanem metafizikai kérdés" (GA 96: 243.). A megjegyzések a zsidóság modernitásban betöltött szerepére vonatkoznak, az ezekben az években élesen modernitás-, tudomány- és technikaellenessé váló filozófus a modernitás, üressé váló racionalitás és a machináció előfutárát és egyik kiteljesítőjét látja a zsidóságban. Eközben néhány jól ismert antiszemita klisére támaszkodik, miszerint a zsidóság talajtalan, a számítás, seftelés, üres racionalitás jellemzi a gondolkodásmódját, egyes tagjai a külvilág számára észrevehetetlen módon együttműködnek világhatalmi ügyekben.

A "talajtalanság" (GA 95: 97.), "kötetlenség" (GA 96: 243.), "világnélküliség" (GA 95: 97.) fogalmai arra utalhatnak, hogy Heidegger szerint a zsidó nép képviselői különösen alkalmasak lehetnek a modernizáció, a filozófus szavaival: a machináció önmagát feltétlenné tevő berendezkedésének kiteljesítésére. A világnélküliség, talajtalanság és kötetlenség ugyanis Heidegger szerint az egész modernitás lényegi jegye. "A korszak nem azért nélkülözi az isteneket, mert túlságosan 'világi' és ezért istentelenné vált, hanem mivel nem bírunk világgal, csak a lét zűrzavarával." (GA 94: 218.)

A másik sztereotípiának a megjelenése, mely szerint "üres racionalitás, számítóképesség" (GA 96: 46.) jellemzi a zsidóságot, azért különösen meglepő e '39-40-es jegyzetekben, mert maga Heidegger a csupán egy-két évvel korábban született Beiträge zur Philosophie című kéziratában kifejezetten hülyeségnek nyilvánítja: "Tiszta hülyeség (Blödsinn) azt mondani, hogy a tapasztalati kutatás északi-germán és a racionális ellenben idegenszerű!" (GA 65: 163.) Mindenesetre ez a "Blödsinn" most megjelenik néhány megjegyzés erejéig: "A zsidók 'élnek' a legrégebb óta - hangsúlyozott számító tehetségük segítségével - rasszista elv alapján." (GA 96: 56.) Egy másik helyen pedig a machináció egyik jellegzetességét, az "óriásit" vonatkoztatja a zsidóságra: szerinte az óriási "egyik legrejtettebb" és "talán legrégibb" formáját a zsidóság "számításban, a seftelésben és az összezavarásban való szívós ügyessége" jelenti. (GA 95: 97.)

Arról, hogy mi lehet a szerepe a zsidóságnak a Nyugat újraalapításában, Heidegger így vélekedik: "minél eredetibbé és kezdetibbé válnak döntések és kérdések, annál hozzáférhetetlenebbek" a zsidóság számára (GA 96: 46.).

"A planetáris háború harmadik évének kezdetén" a következő megjegyzést fogalmazta meg: "A Németországból kieresztett emigránsok által fölheccelt világzsidóság mindenütt megfoghatatlan, s a háborús cselekvényekben való részvétel nélkül is kiterjeszti hatalmát, amivel szemben nekünk csak az marad, hogy a saját népünk legjobbjainak legjobb vérét feláldozzuk." (GA 96: 261. sk.) Ezt az akkori propagandát tükröző mondatot azért is nehéz hová tenni, mert Heidegger a feljegyzéseiben élesen kritikus a náci propagandával szemben. Például ugyanebben az időszakban az idegen szavak eredeti német kifejezésekkel való lecserélésével kapcsolatban jegyzi meg szarkasztikusan: "a 'propaganda' alkalmas fordítását a hazugság művészete (Lügenkunst) kifejezés adja." (GA 96: 229.)

Tartós habitus?

Azt az égető, valójában az egész német filozófiai tradíciót is érintő kérdést, hogy milyen filozófiai motívumok vezették Heideggert a nácizmus közelébe, e feljegyzések vizsgálatának alapján valószínűleg könnyebben lehet majd megválaszolni. Heidegger értelmezőként szállt be '33-ban a küzdelembe, ő akarta megmondani, hogy mit jelentsen a németek számára a nemzetiszocializmus. A német nép életmódbeli és önazonosságbeli fordulatának talaján radikális létértelmezésbeli fordulatot kívánt elősegíteni, amely az egész Nyugatot új pályára állítja. A vállalkozás a mai elemző számára túlméretezettnek és abszurdnak tűnik.

1934 után Heidegger a politikai kudarcra úgy reagált, hogy egy személytelen hanyatlási folyamat részeként ábrázolta nemcsak a nemzetiszocializmust, hanem az újkori modernitás összes politikai irányzatát. Ezzel a felelősség kérdését is eltolta magától és a német néptől. A 30-as évek végére azonban a helyzet már kétségbeejtővé vált számára - Hannah Arendtnek 1950-ben írt levelében úgy fogalmaz, hogy "1937/38-ra vált számomra Németország katasztrófája világossá". A reakció erre - legalábbis a naplójában - az volt, hogy nagyon kétes terepre, az etnicista tipologizálás irányába mozdult el. Kérdés marad, hogy az eközben felbukkanó antiszemita mondatok Heidegger kialakult habitusára utalnak-e, vagy inkább arról van szó, hogy a gyermekkorból felszedett és a sulykolt propagandából leszivárgott antiszemita sémák ebben az időszakban - egyébként sajnos ismét a felelősség eltolására alkalmas módon - törtek a felszínre. Hajlanék arra, hogy Heidegger "antiszemitizmusát" ne tartsam tartós habitusnak, mert különben egyáltalán nem lenne érthető, hogy '33 után miért nem jelent meg a nyilvánosság előtt ezekkel a nézeteivel. Abban a környezetben a nácik által kiválasztott rektorként kifejezetten nonkonform magatartás volt teljességgel tartózkodni a rasszista és antiszemita kijelentésektől.

E naplók megjelenésével Heidegger filozófiája kétes fénybe került - már nem csak elvétve fog felmerülni a kérdés, hogy mit keres egyáltalán a nyugati filozófia klasszikusai között. De Heidegger, úgy vélem, továbbra is a német és a nyugati filozófia egyik kulcsfigurája marad. Kitagadásával csak azt bizonyítanánk: esélytelennek tartjuk magunkat arra, hogy gondolatilag igényes választ adjunk arra a veszélyes kapcsolatra, amely a filozófia és a politika között a 20. században létrejött.