Tartalom

(2014-07-24)

Snoblesse
Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip

Egotrip

Arccal a vasút felé!

A Népszabadság arról tudósított július 14-én, hogy a magyar kormány egymilliárd eurós, akár 20 évre szóló, egyszázalékos kamatozású segélyhitelt nyújtana Egyiptomnak Magyarországon gyártott vasúti járművek vásárlására. A lap információja szerint az Eximbanktól származó hitelből Kairó elsősorban 700 vasúti személykocsit vásárolna, amelyek nagy részét a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Szijjártó Péter focicsapatának helyszínén, Dunakeszin gyártanák le.

Bán Zoltán András: Noé vendéglője

Egotrip

Tizedik számla - Sztahanov elvtárs nagydolgozik

- Nem tudom, jó helyen járok-e? - kérdi egy kamasz külsejű, de már sok poharat látott ember, amint belép a törzskocsmánk kertjébe, mely lustán emészt a délelőtti nap fényében. Enyhén dadogós, cirokszőke hajú férfi; járása félszeg, keze rebbenő, erősen megviselt tarisznyájából kitüremkednek a szellem munkájától meggyűrt kéziratlapok. - Ugyanis azt beszélik a városban, hogy pár hete megnyílt itt a Mámor Kiskönyvtára, amelynek szívesen lennék tagja, de azt már nem tudom, hogy csak helyben olvasás van, vagy netán kölcsönzés is?

Publicisztika

Rév István

Publicisztika

Aki az ördöggel cimborál

Talán van abban igazság, hogy a Szabadság téren, egy nyári hét végi éjszaka leple alatt, hatalmas rendőri biztosítás mellett felállított emlékmű ügye nem az ország legfontosabb problémája.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Választás nélkül

Politika- és kultúrtörténeti szempontból egyaránt érdemes megemlékezni a hétfői AB-döntésről, amely részlegesen hatályon kívül helyezte a fővárosi önkormányzati választás elcsalásának törvényi biztosítékait.

A szerk.

A szerk.

Kivel, kiért?

Előbb-utóbb tudni fogjuk, névvel, címmel, hogy ki lőtte fel azt a közép-hatótávolságú föld-levegő rakétát, és ki gyilkolt meg 298, az orosz-ukrán háborúban semmilyen módon nem érintett, nem hadviselő polgári személyt.

A szerk.

A szerk.

Saskabaré

Mindent tudunk. Mindent kétszer, háromszor, százszor tudunk. Fújjuk oda s vissza, vágjuk tetőtől talpig, ebből alapíthatunk majd iskolát: a szoborból. Tudjuk, hogy mit akar üzenni, látjuk, mit ábrázol és hogy néz ki, épp olyan, amilyennek elképzeltük.

Külpol
Gazdaság

Gazdaság

"Nem vágja haza a mobilszolgáltatókat" – Kis Gergely (Corvinus Egyetem) a roamingdíjak eltörléséről

A hagyományos izzók betiltása után épp ideje volt, hogy az Európai Bizottság az unió lakosságának kedvére tegyen. A roamingtarifák csökkentésével - majd jövő évi eltüntetésével - ez alighanem sikerül, két állhatatos asszonynak, Viviane Redingnek és Neelie Kroesnak köszönhetően. A változás hatásairól dr. Kis Gergelyt, a Corvinus Egyetem oktatóját, az eNET partnerét kérdeztük.

Belpol

Belpol

"Nincs visszatartó erő" – Gegesy Ferenc az önkormányzati rendszer állapotáról

Az állandó forráshiányra panaszkodás gyenge érv, az önkormányzatok többsége a saját felelőtlen döntései miatt került mára rossz helyzetbe - mondja a IX. kerület volt polgármestere, aki 1990 és 2010 között (2008-ig az SZDSZ politikusaként, utána függetlenként) irányította a Ferencvárost. Gegesy Ferenccel arról is beszélgettünk, hogy a romlásnak mennyiben oka az átpolitizáltság és a korrupció.

Zene

Koncert

Zene

Kezeket fel! – Youssou N'Dour a VeszprémFesten

Arról a Youssou N'Dourról, aki koncertezik és lemezeket készít, nem sokat hallottunk az utóbbi években. Igaz, 2010-ben piacra dobott egy korongot Dakar - Kingston címmel, de azon is főleg a régi számai átgyúrásával hajtott fejet Bob Marley előtt. És ezt szinte titokban, de legalábbis érdemi visszhang nélkül.

Zene

"Valami magyaros legyen!" – Bálint Eszter zenész, színész

Hat epizódon át játszotta Louis C. K. szívének választottját, egy angolul nem beszélő magyar hegedűst a Louie című tévésorozatban. Már ennyi is elég lenne az üdvösséghez, de természetesen nemcsak ezért, hanem a Florida, a paradicsom főszerepéért és zenei munkásságáért is szeretjük a magyar származású zenész-színésznőt, akit telefonon sikerült elérni New York-i otthonában.

Színház
Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Négy szem kockacukor – Bátki György: Túlszárnyalás

A 2002-ben alapított és 2006 óta a Ráday utcában működő 2B Galéria profilja szerint a művészeti ágak közötti határterületre fókuszál - ebbe például belefér kortárs kerékpárvázak vagy vállfára készült művek bemutatása, és egy nemzetközi útlevél- és személyigazolvány-kiállítás is (256 művész részvételével).

Kiállítás

Képzőművészet

Okos és balga szüzek A zsoltártól a rózsaszín regényig - Fejezetek a magyar női művelődés történetéből

Kettéoszthatjuk a világot, vannak az olvasó, művelt, csendes, szelíd nők, illetve a balga, érzéki, veszélyesek. Hát, nem ilyen egyszerű. Korunk fontos, állandóan formálódó kérdését feszegeti az irodalmi múzeum új kiállítása: hogyan olvastak és mit írtak a nők a különböző évszázadokban? Valóban veszélyes volt a társadalomra a művelt nő? Ki gondolta ki ezt a hülyeséget, és miért? Mi a nő metaforája, hol a nő helye a "nemzeti" művelődéstörténetben?

Interaktív

Rádió

Interaktív

Turkáló – Rendszerváltó hírek az InfoRádióban

Megvan a veszélye a múltba révedésnek: egyrészt elég hamar elhiteti, hogy van a jelennek (sőt a jövőnek) alternatívája, másrészt, mert a sok andalgás közben hajlamosak lehetünk megfeledkezni a tényről, hogy a múlt mint olyan nem létezik, folyton létre kell hozni, rákérdezéssel, vitával, újragondolással, máskülönben valaki más fogja helyettünk, nekünk megcsinálni a múltat, és abban nincs sok köszönet.

Film
Lokál
Lélek
Ételhordó