Orbán Viktor, Magyarország kétharmados miniszterelnöke hétfői közleményében egyetlenegyszer sem mondja ki a zsidó és roma szót. A Magyarországról 1944-ben, néhány hét alatt haláltáborokba deportált több százezer magyar zsidóról és a magyar romák tízezreiről nem tesz külön említést.
Orbán Viktor végül megfutamodott egy maroknyi demokrata tiltakozása miatt, nem mert nyilvánosan is szembenézni a tiltakozókkal. Azokkal, akik történelemhamisítónak, az akkori Magyarország és az akkori nem zsidó-roma
magyar lakosság felelősségét elmaszatolónak, azt kizárólagosan a németekre hárítónak, az akkori kormányt és Horthy Miklóst minden ráháruló felelősség alól felmentőnek vélték az emlékmű tervét, s ez ellen tiltakozva emelték fel hangjukat. Nos, ha eddig lehetett is azt gondolni, hogy a tiltakozók túlreagálták a helyzetet, mert nem értették meg az Orbán vezette magyar kormány nemes szándékát, e nyilatkozat óta ez a kétség nem létezik.
| ||
Orbán Viktor avatóbeszéd helyett megírt szövege – miközben a magasztos megemlékezés és együttérzés színében tünteti fel magát – kizárólag általános fogalmakat használó sunyi politikai megnyilvánulás. Általános áldozatok. Általában vett tragédiák. Általános szenvedés. Mintha azt mondaná: „Vacak dolog volt ez a háború, sokunk életét elrontották vele, jó, hogy túl vagyunk rajta.” Mintha nem lenne különbség a közt, hogy kötelező szolgálatot teljesítő katonák értelmetlenül meghalnak egy aljas politikai cél elérésére indított háború frontjain, vagy ugyanez az aljas politikai szándék a polgári lakosság százezreit küldi – tudatosan (!!!) – halálgyárakba. Van különbség! Ha Orbán Viktor azt gondolja is, hogy nem érdemes különbséget tenni halál és halál között, hiszen minden halál egyként fájdalmas elszenvedőnek és gyászoló hozzátartozónak, akkor is, és kötelező jelleggel megnevezést, néven nevezést követelnek az áldozatok – nem az utódok és nem a túlélők, hanem a lemészároltak –, egy felsorolást, amelyben legalább megemlítődnek az elpusztított magyar zsidók és magyar cigányok százezrei. A megnevezésükben megnevezve az okot is, amiért meggyilkolták őket. Ha a miniszterelnöki felsorolás konkrétan feltüntette volna a származási alapon elpusztított áldozatok számát is, és csak ezekkel a konkrét megnevezésekkel és számadatokkal együtt említi a háborúban kötelező szolgálatot teljesítő és elesett magyar katonákat is, akkor még lehetne mondani, hogy Orbán Viktor beszéde legalább a korrektség látszatát igyekszik fenntartani. De a kétharmados magyar miniszterelnök mintha nem tartaná fontosnak a korrektség látszatát sem.
A beszéd helyett kiadott szöveg így arculcsapás a II. világháborúban származási alapon kiirtott minden magyar állampolgár, leszármazottaik és minden ma élő magyar zsidó és magyar cigány számára. Arculcsapása a holokauszt áldozatait tiszteletben tartó minden magyar állampolgárnak. Tudatos cselekedet. Mert Orbán Viktor nem becsüli, lenézi az ellenfeleit. Mert Orbán Viktor politikai világképében az ellenfeleknek nem jár semmilyen gesztus. Humanitárius gesztus pedig végképp nem. Ha csak azért nem említené Magyarország miniszterelnöke a zsidókat és a cigányokat ebben a szövegben, mert őket a politikai ellenfelei közt tartja számon, még ez is érthető lenne valamelyest. De Orbán Viktor nem ezért nem mondja ki az áldozatokkal összefüggésben a zsidó és cigány szavakat, hanem azért, mert kalkulál. A fejében ott kattog a számológép, amely a lehetséges – már meglévő és még megszerezhető – szavazók számát mutatja. És ez a számológép most azt mutatja a kétharmados miniszterelnöknek, hogy többet nyerhet azzal, ha nem nevezi meg a magyarországi holokausztnak is emléket állító emlékmű átadásakor a zsidó és roma áldozatokat, mint amennyit veszítene, ha megtenné. A magyar miniszterelnök fejszámológépe úgy kalkulál, hogy a magyar lakosság szélsőjobb pártjaival szimpatizáló, sok esetben rasszista nézeteket is valló, azokat nyíltan hangoztató részéből több szavazót szerezhet ezzel a gyalázatosan hazug elhallgatással, mint amennyit veszíthet a vele egyébként sem túlzottan lojális, balliberális nézeteket valló zsidó és roma származású magyarok körében.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök magyar holokausztra emlékező szövege mindezek okán elfogadhatatlan minden tisztességes magyar állampolgár számára. A szövegben rejlő politikai szándék pedig nyilvánvalóvá teszi, kimondatlanul is kimondja, hogy Orbán Viktor, Magyarország kétharmados miniszterelnöke nem minden magyar állampolgár képviseletében és szolgálatában tölti be magas tisztét, hanem csakis a saját érdekeit tartva szem előtt. Tetteit nem a közérdek határozza meg, hanem a régi szavazóinak megtartása és új szavazók begyűjtése – és ezen célok elérése érdekében minden eszközt megengedhetőnek tart.
Orbán Viktor hétfői közleményét a világ kultúrállamaiban burkolt rasszizmusnak neveznék.
*
A továbbiakban Orbán a megkezdett logika szerint folytatja a szöveget, arra a hazug ideológiai alapra építve mondandóját, amelyet megteremtett a fent citált első bekezdésében. A második bekezdésben már Magyarország német megszállását is relativizálja a folytonos megszállások sorozatába illesztve, és egyetlen egészként kezelve az 1944-től 1991-ig terjedő szakaszt. Így – mint az előzőekben, konzekvensen használt „szónoki” eszközként – a szöveg egyetlenegyszer sem említi a „Magyarország német megszállása” formulát (habár ez lett csupa nagybetűvel az emlékműre is rávésve), hanem általános
megszállásról, általános függetlenségről, általános kiszolgáltatottságról beszél. E megközelítésben 1944 borzalmai egybemosódnak és azonos hangsúlyt kapnak a Kádár-rendszer utolsó éveinek „puha diktatúrájával”, a német megszállásnak tulajdonított több százezres polgári áldozatot követelő deportálási folyamat azonos súlyú lesz a szovjet csapatok 56 utáni ittlétének katonai fenyegetettséget (is) demonstráló presszúrájával.
Hogy miért nincs különbségtétel semmiben és miért van minden egybemosva a megnevezetlenségek általánosságában, arra a szöveg utolsó bekezdésének riasztó mondatai adják meg a választ. Orbán végső soron és kizárólagosan Magyarország nemzeti függetlensége elvesztésének tulajdonít minden politikai, társadalmi és történelmi borzalmat, amely az egyébként angyali (lásd a szobor szimbolikáját) Magyarországon – az általa megnevezett negyvenöt éves intervallumban – megtörtént. Hogy miért? Mert a fülkeforradalmár Orbán, az Európai Unió elleni „ideológiai és gazdasági” szabadságharc vezetője így érkezik el szövege igazi konklúziójához, amelyben – az emlékmű méltatásától indulva – már az ünnepinek szánt szöveg hetedik mondatában egy kvázi általános (egyelőre még csak ideológiai) mozgósításig jut, mintegy harcba szólítva – a gyermekeiket megvédendő (!!!) – Magyarország felnőtt, értsd szavazóképes lakosságát. E végső orbáni harc célja pedig az, amelyhez ebben a szövegben is katonákat toboroz: a tévesen értelmezett nemzetvédelem, amely fogalomba, ha burkoltan is, de beleértendő a területvédelem, és az erősen megkérdőjelezhető ideológiai alapokra fektetett magyarságvédelem is. Egyszóval mindazok a politikai tartalmak, ideológiák és téveszmék, amelyek a II. világháborúban és azt követően is Magyarország soknemzetiségű lakosságának szenvedéseit eredményezték.
