Tartalom

(2014-07-17)

Snoblesse
Publicisztika

Paragi Beáta

Publicisztika

Rakétát vagy demokráciát? – Az USA és az EU segélyezési gyakorlatáról

Az Európai Unió és az Egyesült Államok is tétován reagált az arab világon három évvel ezelőtt végigsöprő forradalmi hullámra. Bár nyilvánvaló volt, hogy a tüntetők valódi szabadságot követelnek, az addigi tapasztalatok alapján valószínűtlennek látszott, hogy a tekintélyuralmi rendszerek vezetői könnyen átadják a hatalmat. Így a nyugati államoknak egyetlen eszköz állt rendelkezésükre a demokratikus reformok ösztönzésére: az addig lényegében ellenszolgáltatás nélkül adott segélyek feltételhez kötése.

Publicisztika

Mese a zsidó jólétről

"Azok, akik a zsidó javak elrablásának tervét dédelgették, a jelek szerint csak álmodoztak arról, mekkora lesz a zsákmány. Nagy hibát követnek el azok a történészek, akik ezekre az antiszemita ábrándokra támaszkodva mérik fel a zsidó gazdagságot, ahogy azok az olvasók is, akik rájuk hagyatkoznak." Bolgár Dániel vitát generáló írása.

Egotrip
A szerk.

A szerk.

Közgép és Anti-Közgép

Szerkesztőségi cikkünkben vázoltuk fel az Orbán-Simicska háború hadállásait. A háború azóta is folyik, a Magyar Nemzet újságírói harcban állnak.

A szerk.

A szerk.

Kurucok, sipisták

Tiltott szerencsejáték-szervezés miatt folytat eljárásokat online fogadási oldalak ellen az adóhatóság (NAV) illetékes főosztálya. Úgy, ahogy kell: van vizsgálat, hirdetmény, vannak határidők, felelősök stb., és a művelet végén elrendelik az adott oldalak ideiglenes (90 napos) blokkolását. A fogadási oldalak elérhetetlenné tétele a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) feladata, amely pöpecül eleget is tesz a NAV határozatainak.

Olvasói levelek
Külpol
Belpol

Belpol

Útkeresők – Új vezetők a Mazsihisz és a BZSH élén

Miután Zoltai Gusztáv lemondott az országos és a budapesti zsidó szervezet vezetői posztjáról, utódjának egy egykori transzvesztita előadóművészt, evangélikus lelkésztanoncot, valamint egy sokak szemében kétes múltú bankárt választott a megújulni készülő BZSH és Mazsihisz.

Színház

Színház

Színház

Városi játék - Kísérleti séta a városra való figyelemről

Hagyományosan az idegenvezetés felül keresi egy nemzet szenzációit. Elsősorban a monumentalitást mutogatja, az útikönyvek logikája szerint említésre méltó, elit látványosságokat. Királyok, királynők hajdani palotáit, akik már nem élnek, és akik elérhetetlen magasságban éltek. De ami ennél is fontosabb: ezek kipipálós séták.

Színház

Színház

Nyelvlecke – Két előadás a gyulai Shakespeare Fesztiválról

Nincs az a fércmű, aminek ne volnának rajongói - szokták mondani, és az ember elcsodálkozik, hogy a Globe Színháznak világszerte, de főleg otthonában mennyi nézője van. Nyilván az "eredetivel" való mágikus érintkezés vágya hajtja a Globe épületébe vagy turnézó előadásaira azokat, akik egyébként nem feltétlenül járnak színházba.

Film

Film

Film

Tengerre várva

A kazah halász, a tenger és a mágikus realizmus - ez lenne dióhéjban Bakhtyar Khudojnazarov ("Közép-Ázsia Kusturicája") története.

Film

Film

A pap gyermekei

Az adriai szigetecske lakossága egyre csak fogy; több a temetés, mint a keresztelő; aki gyerekre vágyik, az nem tud megfoganni, az amúgy meglehetősen aktív nemi életet élő helybéliek meg többet járnak óvszerért a trafikoshoz, mint gyónni. A patrióta gyógyszertáros sem nézi jó szemmel, hogy fogyik a horvát.

Film

Film

A majmok bolygója - Forradalom

Mind közül a legnagyobb majom a filmben embert alakító Gary Oldman, aki nemrégiben a Playboyt beszélte tele Mel Gibsont felmentő hülyeségeivel (majd a Jimmy Kimmel Live-ban meakulpázott menetrendszerűen). Az igazi majmok közül viszont még mindig Caesar viszi a prímet; remek harcos, odaadó apó és lelkesítő vezér, aki előtt meghajlik az is, aki egyébként nagyon nem ért egyet a főnök fennen hangoztatott "majom nem öl majmot" elvével.

Zene

Lemez

Zene

A Sunny Day In Glasgow: Sea When Absent

Minden évben kihirdethetnék a virtuális versenyt a nyár legálomszerűbben felhőtlen hangulatú albuma címéért - és ebben az évben szinte biztosan a Philadelphiából induló (mára tagságát tekintve is teljesen nemzetközi) A Sunny Day In Glasgow nyerné, minimum fejhosszal.

Zene

A jövő zenéje – Bevásárolt az Apple

Május végén az Apple hivatalosan is bejelentette, hogy 3 milliárd dollárt fizet a Beats Electronicsért. Noha a cég az elmúlt 18 hónapban 24 akvizíciót hajtott végre, ezek közül a legjelentősebb is csak 350 millió dolláros tétel - a 3 milliárdhoz képest bagatell összeg - volt. Mitől lett ilyen vonzó a Beats Electronics Cupertinóban?

Koncert

Zene

Kvelertak

A Kvelertak elé az utolsó pillanatban besuvasztott hazai előzenekarra, a Grizzlyre érdemes odafigyelni, és az időben érkezők láthatóan fel is kapták a fejüket az egykori Insane-, mostani Wrong Side Of The Wall-énekes, Knapp Oszkár vezette brigádra.

Lemez

Zene

Vér nélkül – Ed Sheeran: X

Amikor 2008-ban Ed Sheeran 17 évesen Londonba ment - egyedül, hogy a zenéjéből éljen meg -, azzal a régi módszerrel kezdett közönséget gyűjteni, hogy szinte minden este fellépett valamelyik bárban. A következő években készített egy sor minialbumot különböző gitáros lányokkal, de együtt dolgozott a grime-színtér több előadójával is.

Könyv

Könyv

Könyv

Megpróbálni élni... Kemény Judit, 1918-2009

Egy mellőzött, a magyar művészettörténet-írás számára szinte ismeretlen szobrászról (feltételezve, hogy nem műkereskedelmi megfontolásból) írt monográfia esetében több kérdésre bizonyosan szeretne választ kapni az olvasó. Ki volt az illető, mikor és miért szorult ki a művészeti életből, mi az életmű "értéke" (jelentősége), továbbá beágyazható-e a magyar művészet történetébe.

Könyv

Könyv

Jelentős töredék – Illyés Gyula: Ítélet előtt

Talán nem is elsüllyedt, sokkal inkább lappangó szerző Illyés Gyula. Élete és műve részben még feltárásra vár, annál inkább, mivel ettől azt is remélhetjük, hogy világosabban látjuk majd a Horthy- és az Aczél-Kádár-rendszer szellemi szerkezetét. Sokat nyerhetnénk naplóinak csorbítatlan kiadásával, feltehetően roppant terjedelmű levelezésének legalább részleges publikálásával.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Dadadoboz – Dada és szürrealizmus; Átrendezett valóság

Bár a dada(izmus) mint mozgalom időbe vetésének mozdulata már 1916. február 5-én, Zürichben lezárult - s ugyanígy önfelszámolásának egzakt, meghirdetett, mégsem végbe menő pillanatairól is értesítve vagyunk a húszas évek elejéről -, a dadaistaság kezdetei és végzetei is elomlanak; olybá tűnik, a hivatalos dadatörténet még dadátlanul, Marcel Duchamp-nak a New York-i Armory Show-n való feltűnésével kezdődik 1913. február 17. és március 13. között, múlása pedig máig nem abszolválódott: neóvá, majd poszttá transzfigurálódva a mindörökkébe hajlik.

Gasztro
Lélek

Lélek

"Mint szegény Jóska bátyád" – Alkoholizmus Magyarországon - I.

Becslések szerint az alkoholisták száma Magyarországon nyolcszázezer és egymillió között lehet, de ha hozzátesszük, hogy ezt a családtagok is megszenvedik, ennél is jóval több áldozatról beszélhetünk - milliókról. De ki a szociális ivó, és ki az alkoholista? Mennyit számít a genetika, és mik a legnagyobb ellentmondások? Cikksorozatunk első részében ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat.

Sport
Tudomány
Tévétorrent

Tévétorrent

Tévétorrent

Rendőrfogócska – Line of Duty

Napjaink korrupt zsaruját senki nem hozza erősebben és árnyaltabban, mint Lennie James. A Low Winter Sun amerikai remake-jében a romlottság Csomolungmáját képviselő - az egyik bajtársa meggyilkolásától, a másik bemártásától sem visszariadó - főgonosznak is tud már-már rokonszenvet keltő emberi arcot adni.

Tévétorrent

Tévétorrent

When Calls the Heart

A Hallmark Channel sorozatait senkinek sem kell bemutatni. A giccset, eltúlzott érzelmeket, arcpirító didaktikusságot ars poeticává emelő csatorna produktumai (például A farm, ahol élünk) legfeljebb saját stílusukon belül értelmezhetők.