Ádám Zoltán múlt heti cikke szerint (Akarjuk! Magyar Narancs, 2016. július 7.) az október 2-ára kitűzött népszavazás ügyében gyáva dolog az ellenzéki bojkott. Ádám úgy véli, az elnyomó rendszer adottságaként kell elfogadni a jogállami keretek áthágását, így a minél több igen szavazat elérése volna a helyes cél. (A kérdés így hangzik: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését? – a szerk.) Ádám szerint a közjogi érvénytelenség miatt nem számít a formális érvényesség; Orbán Viktor a nemek elsöprő többségével saját politikai céljait látná megerősítve a menekültválság ügyében, és ezért – érvel Ádám – inkább ez ellen kell tenni: elmenni szavazni, és igennel válaszolni a kérdésre.
Ádám Zoltánnak véleményem szerint nincs igaza.
Őrjöngővé váló nyilvános vitáinkban érdemes megőrizni a józan eszünket, amellyel méltányosan viselkedünk partnereinkkel. A morális pálcatörésnek ugyan nagy hagyománya van, de ez ugyanúgy rombolja közösségünket, mint ahogyan Orbán Viktor elnyomó politikája. Árulót és Fidesz-bérencet sejtünk ott is, ahol csak eltérő véleményt kellene felfedeznünk. Méltánytalanul dobálózik a gyávasággal számos ellenzéki párt és politikus viselkedése okán Ádám Zoltán. Szomorúan láttam ugyan, hogy az LMP kvótaellenessé, ebben a kérdésben az MSZP pozitív semlegessé és idővel kerítéspártivá vált, de tudom azt is, hogy Szegedtől Budapestig hónapokon át segítették önkéntesként a menekülteket szocialisták is, LMP-sek is. A DK, a PM, a Liberálisok és az Együtt szénája ebben jobban áll. Volt, aki házába fogadott menekültet és közben segélyezett. Volt, aki csak világosan beszélt az emberség parancsáról, próbált ellentartani a gyűlöletnek. Az Együtt mindezeken túl még többezres tüntetést is szervezett a gyűlöletpolitika ellen, aláírást gyűjtött az utcán, s sok-sok állampolgárnak magyarázta a menekültügy árnyalatait.
| ||
A politikai családunkhoz tartozó vitapartner morális megsemmisítésére törekvés osztályrésze minden, valamely elnyomó politikai erő által nehéz helyzetbe hozott közösségnek. Így engedjük ki saját kiszolgáltatottságunk miatt érzett dühünket, oldjuk szorongásunkat, és így tompítjuk el rémületünket, amit akkor érzünk, amikor szembesülni vagyunk kénytelenek a magyar társadalom menekültügyben mutatott manipulálhatóságával. Ezen kétségbeesés mozgathatja Ádám Zoltánt, amikor úgy keres utat, ahogyan mások is teszik: rázza a rácsot és kiabál – a sajátjaival. Mintha más már nem maradt volna.
Márpedig szerintem maradt.
A bojkott nem passzivitás, nem tétlenség. A bojkottért kampányolni kell, beszélni kell a kvóta helyességéről és a jobb európai együttműködés lehetőségéről.
Orbán Viktor saját választói koalíciójának megmozgatása és kibővítése érdekében rendezi ezt a cirkuszt. Eszköztelenné teszi az ellenzéket a milliárdos kormánypropagandával szemben. Ádám Zoltán ezért lehetetlent kíván, amikor azt várja el, hogy a „kötelező betelepítésről” szóló népszavazást az ellenzék fogalmazza át a genfi konvencióról és a humanizmus hagyományairól szóló pozitív népszavazássá.
A népszavazáson feltett kérdés hazug kérdés, amely olyan dologról beszél, amit az Európai Unió nem akar (ti. betelepíteni). Nemcsak hogy nem egyértelmű, de minden tekintetben alkotmányellenes. És aki már a kérdésben hazudik, az nem csak választ nem érdemel, de biztosak lehetünk benne, hogy az igenlő és a nemleges válaszokat is saját céljára fogja használni. Arra hivatkozhat, hogy lám, a magyarok el akarták és el is tudták mondani a véleményüket, és mandátumot adtak neki arra, hogy átalakítsa hazánk és az EU viszonyát.
Nem igaz, hogy nem számít az érvényesség és eredményesség formális kritériuma. Miért lenne jobb a nemek 80 százalékos többsége 51 százalékos részvétel mellett, mint a 90 százalékos többség 38 százalékos részvétel mellett? Rosszabb volna. De ha már maga Ádám Zoltán is az illiberális rezsim adta keretek között érvel (hagyd figyelmen kívül az érvényességét, hagyd figyelmen kívül a kérdés értelmét, hagyd figyelmen kívül az erőfölényt), akkor azzal is számot kell vetnie, hogy az érvényes és eredményes népszavazást a jogi kereteket nem tisztelő miniszterelnök akár valóságos következményekkel járó lépések megtételére is használhatja. Szakpolitikai változtatást kezdeményezhet az EU-ban, vagy ami reálisabb: Magyarország tagságát lazíthatja fel. Például a népre hivatkozva egyoldalú deklarációval kilépteti Magyarországot a csatlakozási dokumentumok és a lisszaboni szerződés menekültügyi pontjaiból. Hogy nem lenne jogszerű? Valóban nem. E jogszerűtlen népszavazást Orbán már a formálódó új Európa ellen használja. Nem kiléptetni akarja hazánkat a közösségből, csak többletszuverenitást és ellenőrzés nélküliséget követel saját rezsimjének – ami árt a hazánknak.
Mindenki, aki részt vesz a népszavazáson, Orbán európai játszmájának túszává válik a magyar nemzeti érdekkel szemben. Az orbáni voluntarizmus ellen azért a bojkott a jó eszköz, mert ez adja a legkevesebb teret, hogy Orbán Viktor és a Fidesz visszaéljen a választói véleménynyilvánítással. A bojkott ráadásul meg is óvja a menekültválság ügyében hánykolódó magyar választók kormányváltó részét a kudarcélménytől. Tompítja annak megélését sok kiszolgáltatott választó számára, hogy a menekültválság miatt jogosan érzett aggodalmait nem tudja jól kimutatni, a kormányzó politika nem engedi neki elmondani a valódi véleményét. Hiszen e népszavazás hazug és nacionalista dilemmává egyszerűsíti le elmúlt évtizedeink egyik nagy krízisét. A Fidesz nem megoldani akarja a menekültügyet, csak használni akarja. Így a legjobb megoldás az, ha a szolidaritásellenes orbáni válasz elől engedjük kitérni azokat a százezreket, akik nem embertelenek, de biztonságra vágynak, és akikre támaszkodva a sokszínű ellenzéknek lehetősége van legyőzni 2018-ban Orbán rezsimjét.
A szerző az Együtt elnöke.
