A bukás

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. július 20.

Publicisztika

Victor Ponta körül elfogyott a levegő. A szükséges parlamenti többség csak akkor garantálható, ha új miniszterelnök kerül a kormány élére.

Minden jel arra mutat, hogy Romániában új politikai időszámítás kezdődik: Victor Ponta vesszőfutása a végéhez közeledik. Rengeteg elemzés jelent meg a végkifejletről már, de egyik sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani – illetve cáfolni –, hogy a miniszterelnök távozása saját elhatározásból történik-e majd vagy külső nyomásra. A legvalószínűbb, hogy Ponta a számos kényszerítő körülmény miatt egyszerűen már képtelen tartani a frontot.

Mégis melyek ezek a kényszerítő körülmények?

Több mint látványos, hogy a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyre inkább kihátrál mögüle. Persze, egyelőre nem kétséges, hogy egy esetleges bizalmatlansági szavazásnál ne zárna össze még a párt, s ne garantálná a jelenlegi koalíció tovább kormányzását, de ezt nem a miniszterelnök miatt tenné, hanem saját hatalmi érdekeitől vezetve. Az viszont egyre egyértelműbb, hogy maga a párt percről percre kevésbé érzi úgy, hogy Ponta az a személy, aki képes lenne a koalíció valódi érdekeit szolgálni. A számos érdekcsoport, mely nemcsak kívülről támogatja a PSD-t, hanem jelen van a parlamenti frakcióban is, lázasan feszül egymásnak, s egyre inkább formálódóban van egy olyan relatív többség, mely Ponta távozását szeretné látni.

A miniszterelnök kapcsolata nagyon megromlott az államfővel, Klaus Johannis elnökkel annak dacára, hogy Johannis közel sem mérhető a teljesen gátlástalan, aljas megoldásokkal nemcsak élő, hanem kéjjel vissza is élő előző elnökhöz, Traian Băsescuhoz. Ponta igyekezett a személyes jó, sőt bizonyos értelemben bizalmi viszonyt fenntartani vele, miközben persze egyre nyilvánvalóbb lett, hogy az elnököt – és a mögötte formálódó erőket – a politikai gravitáció mindinkább ellenérdekelt pozíciók felé taszítja. A kenyértörésre június 5-én, délben került sor, amikor az államfő magához rendelte a miniszterelnököt, s felszólította a távozásra, mert a korrupcióellenes ügyészség (DNA) komoly pénzügyi bűncselekményekkel vádolta meg, és kiadatását kezdeményezte a parlamentnél. (Azóta már a vagyonzárolásig is eljutott az ügy.)

Míg korábban a két közjogi méltóság nagy összhangban jelent meg a politikai színtéren, addig egy ideje kerülik egymás társaságát, és az ország fejlődéséről hozott kormányzati döntéseket illetően is gyakorlatilag megszűnt minden egyetértés közöttük. Legutóbb a Ponta-kormány egyik legfontosabb célja, az új fiskális törvény miatt csaptak össze, és Johannis látható elégtétellel vette tudomásul, hogy nemcsak a hazai pénzügyi szektor és a szakértők többsége, hanem a külföld is az új törvény helyességét vitatja.

Közismert, hogy Victor Pontát leginkább a különleges korrupciós ügyészség által előterjesztett vádak tették támadhatóvá. Ezekről egyelőre annyit tudni: egy több mint egy évtizeddel korábbi, munkahelyi, szokatlanul nagy összegű javadalmazás képezi a kereset tárgyát, melyhez később politikai korrupció kötődött. Ponta a vádakat cáfolta, ráadásul a nyomozás során a DNA politikai elfogultsága minduntalan kiütközött. Ám – állítják sokan – mintha ma már ennél is többről lenne szó, s a gyanú törvényellenes pártfinanszírozássá alakulna át, amelyben a PSD meghatározó figurái, így Sebastian Ghiţă nagyvállalkozó és PSD-képviselő, valamint Dan Șova PSD-szenátor játsszák a főszerepet. A 36 éves Ghiţă tulajdonában van a România TV csatorna, valamint a tucatnyi IT-cégből álló Asesoft holding. A politikust már jó ideje befolyással való üzérkedéssel, pénzmosással és választási csalással vádolja az ügyészség. Ami a 42 éves Dan Șovát illeti, ő kulcsszereplője annak az eljárásnak, melyet a DNA legelőször indított Ponta ellen.

Ponta körül nemzetközileg is elfogyott a levegő. A korrupciós vádak, még ha azok bizonyítékai egyelőre nem is kerültek nyilvánosságra, nagyon elszigetelték a politikust. Ráadásul az elmúlt hetekben nem győzte elégszer dicsérni az Alekszisz Ciprasz vezette Sziriza-kormányt, s amikor az meghirdette a megállapodásellenes népszavazást, Ponta – mintegy szolidaritásból – kijelentette: „Mi is ellenállunk mindannak, amit Romániának külföldről diktálni akarnak.” A nyilvánvalóan populista kijelentést otthon is bírálták, még inkább nemzetközi szinten, s erre ráépült az IMF, a Bizottság, a Világbank és az EKB kritikája a készülő fiskális törvénnyel szemben, ami tovább erősítette Johannis pozícióját, aki már most jelezte: nem lesz hajlandó a szóban forgó törvényt aláírni.

Pontát elhagyni látszanak koalíciós szövetségesei is; az együttműködés egyre vontatottabb és feszültségektől terhes. A nagyobbik koalíciós partner, az úgynevezett – szintén szociáldemokrata – Nemzeti Unió Románia Progressziójáért (UNPR) elnöke, Daniel Oprea (korábbi védelmi miniszter, most belügyminiszter) kifejezetten arra törekszik, hogy a PSD és az UNPR perspektivikusan egyesüljön, természetesen az ő vezetése alatt. Ezt nagyban elő is tudná segíteni, hogy számos befolyásos PSD-politikus, aki valamilyen okból kiszorult a pártból, máris az UNPR-ben talált otthonra. Ráadásul Oprea jó és kiegyensúlyozott kapcsolatokat ápol Johannis államfővel, így személye a nyilvánosság előtt máris úgy jelent meg, mint a miniszterelnöki és az államfői hivatal közötti harmónia potenciális garanciája.

A másik koalíciós partner, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) tulajdonképpen nem létező formáció; olyasféle, mint a Magyar Liberális Párt, csak egy-két nevesebb korábbi politikus névleges szervezeteként van ez is jelen a közéletben. Ám az ALDE vezetője nem akárki; a rendszerváltást követő román politikai élet legfajsúlyosabb és legsikeresebb volt kormányfője áll a párt élén, Călin Popescu-Tăriceanu. Ponta korábban okkal látta benne azt az embert, aki a legalkalmasabb lett volna a miniszterelnöki pozícióra, ha tavaly neki megadatik győznie – Johannis ellenében – az akkori elnökválasztáson. A két politikus viszonyát ez azóta is meghatározta. Ugyanakkor Popescu-Tăriceanu ma már maga sem gondolja úgy, hogy Ponta túlélheti a következő heteket, így egyre távolságtartóbb. Kritikái azt jelzik: a kormány ugyan fennmaradhat, de a szükséges parlamenti többség csak akkor garantálható, ha új miniszterelnök kerül a kormány élére.

A szerző a DK elnökségi tagja.

Neked ajánljuk