A trafikbotrányban a bíróság eddig csak azt marasztalta el, aki fölszólalt a mutyi ellen

Publicisztika

Sajtótájékoztatót tartott, mire beperelték, és vesztett első és másodfokon. A Kúria aztán jórészt korrigált, de maradtak kérdőjelek. Kafkai történet a NER Magyarországából.

„Erre itt nincs idő, kérem, ne rabolja a bíróság idejét, üljön le” – csattant fel a Szegedi Ítélőtábla tanácsvezető bírája 2015 januárjában, amikor arra kértem engedélyt, hogy egy tanulmányból olvashassak fel néhány mondatot. Még rendbírságot is belengetett, így hát leültem. Mindez előrevetítette az ítéletet; pedig úgy mentünk Szegedre, hogy másodfokon az ítélőtábla helyre teszi azt a kisiklást, amelyet megítélésünk szerint a Gyulai Törvényszék első fokon elkövetett. De volt korrekcióra lehetőség, és ezt nagyobb részt, harmadfokon, a Kúria megtette.

Mintapélda

„Mindezeket a vállalkozásokat egyik pillanatról a másikra megfosztották a dohánytermékek értékesítésére kapott joguktól (koncessziójuktól) és a kormányzat nem nyilvános pályázat keretében újraosztotta ezeket a jogokat. (…) A dohánykereskedelem átmeneti államosítása, tranzitállamosítása, majd a kereskedelmi jogok újraosztásának módja akár mintapéldának is tekinthető arra, hogy az Orbán-kormány miként képzeli a hálózatos ágazatokban működő vállalkozások újraállamosítását, majd újraprivatizálását. A trafikpályázatról napvilágra került információkból az a kép bontakozott ki, hogy az új koncessziótulajdonosok kiválasztása átláthatatlan módon, de egyértelműen az uralkodó rezsim kegyeltjeinek köréből történt. Számos olyan személy jutott koncesszióhoz a trafikpályázat során, akinek korábban sem tapasztalatai, sem szakmai ismeretei nem voltak a dohánykereskedelemmel kapcsolatban. Miközben a kormány az új trafiktulajdonosokat pénzügyileg is támogatja, sok ezer családot fosztott meg egyik pillanatról a másikra megélhetésének egyetlen forrásától. (…) A trafikok újraosztása emlékeztet az 1948 és 1950 között a Magyar Dolgozók Pártja (a kommunista párt) és annak kormánya által végrehajtott tömeges kisajátításokra, majd az így eltulajdonított vagyonok újraosztására a párt kegyeltjei között” – írja a Rezsicsökkentés és különadók a hálózatos ágazatokban című tanulmányában Major Iván. A közgazdász, egyetemi tanár, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézete kutatójának dolgozata a Magyar Polip első kötetében jelent meg. Ennyit szerettem volna felolvasni Szegeden is, mint alperes, mert úgy láttam, hogy az ellenem a trafikügyhöz kapcsolódóan jóhírnév vélelmezett megsértése miatt indított per tartalmi része végképp félresiklani látszik. A bíróság ugyanis úgy tett, mintha az engem perbe hívó gyulai vállalkozóról szólt volna az eseménysort elindító sajtótájékoztatóm, és mintha a békési fürdőváros vállalkozójával történtek térben, időben, viszonyrendszerben és belső logikában elkülönülnének, hermetikusan elzártak lennének a trafikügyben zajló országos ügycsoporttól. Pedig ekkor már nem csak Hadházy Ákos leleplező szekszárdi hangfelvétele volt ismert. De ez a bíróságokat kevéssé érdekelte.

Elkötelezett jobboldalinak

2013 májusában az Együtt helyi politikusaként tartottam sajtótájékoztatót a gyulai Kossuth téren, ahol elmondtam, hogy legalább 20 Békés megyei településen – köztük Békésen, Mezőberényben, Szarvason, Csanádapácán, Gádoroson, Mezőhegyesen, Tótkomlóson, Sarkadon, Orosházán, Nagyszénáson, Gyulán, Medgyesbodzáson és Békésszentandráson –, mintegy 40-50 esetben nagy bizonyossággal politikai alapon dőltek el a trafikpályázatok. (Akkor a mutyi kifejezést használtam, ma már maffiamódszereket mondanék.) Kapott trafikot a fideszes expolgármester fia, a kormánypárthoz tartozó önkormányzati képviselő és bizottsági tag, valamint a feleségeik, a városi és községi Fidesz-szervezet elnöke, elnökségének tagjai és közvetlen rokonságuk. De látható volt az is, hogy a helyi fideszes potentátok több helyütt strómanok révén is búsás megtérülést ígérő trafikhoz jutottak. Erről a visszás és társadalmilag romboló jelenségről beszéltem a sajtótájékoztatón konkrét személy- és településnevekkel. Jeleztem, hogy mindenütt az országban a Fidesz választókerületi elnökeinek és/vagy pénzosztó erős helyi embereinek osztották le a döntés jogát.

A szerző 2014-ben

A szerző 2014-ben

Fotó: MTI

A már említett szekszárdi hangfevételen többek között ez hallható: „Az a lényeg, elkötelezett jobboldalinak kell lenni.” Ezzel a trafikpályázatok legfontosabb bírálati szempontját adta meg Horváth István, Szekszárd akkori fideszes polgármestere azon az egyeztetésen, amelyen ő és a város kormánypárti önkormányzati képviselői véleményezték a dohányboltokért indulók listáját. Ehhez még azt is hozzátették, „az a lényeg, hogy ne a szocik győzzenek.” A végeredményt tekintve nagyjából így ment ez az egész országban, Battonyától Nemesmedvesig.

A Békés megyei sajtó beszámolt a sajtótájékoztatómon elhangzottakról, de az országos sajtó ingerküszöbét már nem értem el. A térség fideszes képviselőjének, Kovács Józsefnek, aki a gyulai kórház főigazgatója, egyben a parlament egészségügyi bizottságának elnöke is volt ekkor, csak egy útszéli hangú sajtóközleményre futotta; akkori jó szokás szerint “lemaffiabaloldalazott”. Majd a „Bajnai-Juhász-Gyurcsány-Mesterházy bandát” emlegetve jelezte, hogy „a könnyű drogok árusítását és fogyasztását legalizálnánk”.

2015 júniusában Piskolty Tibor gyulai vállalkozó, aki 4 trafik üzemeltetését nyerte el Gyulán, benyújtotta ellenem jóhírnév megsértése miatti keresetét.

Tereprali

Keresetében a gazdasági világválság közepette előrelépő cégéről, a térség iránti elkötelezettségéről s arról írt, hogy minden munkáját közbeszerzésen érte el. Másrészt felháborodásának adott hangot, amiért cége és személye a sajtótájékoztatómon szóba került. „Nem hagyhatja, hogy politikai pártok csatározásainak áldozata legyen akkor, mikor nem tagja egyik pártnak sem.” Legfőbb sérelme az volt, hogy őt „a Békés megyei trafikmutyi részeseként” említettem.

Az előzményeket, a folyamatokat, az elemzéseket és a végeredményt tekintve ezt a mondatot pontosnak tartottam: átláthatatlan pályázati rendszerben, jogorvoslati lehetőség nélkül a legtöbben úgy jutottak koncessziós joghoz, hogy előtte soha nem foglalkoztak dohány-kiskereskedelemmel, és a legtöbb győztes valamilyen módon a fideszes klientúrához tartozott.

Ellenkérelmünk lényege volt, hogy egy visszás társadalmi jelenségről beszéltem mások becsületének, vagy emberi méltóságának megsértése nélkül. A véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepe van az alkotmányos alapjogok között. Leírtuk, ha a felperesi álláspont megalapozott lenne, akkor ebben az esetben minden olyan személyt személyiségjogi védelemben kellene részesíteni, akinek a neve a trafikügy kapcsán elhangzott. Ez pedig nyilvánvaló képtelenség. Ugyanakkor tény: Piskolty legalább 4 trafik működtetését nyerte el.

Ahogyan az is tény, hogy 2011 nyarán a Várfürdő Kupa Terepralin Piskolty közös autóban indult Gajda Róbert fideszes országgyűlési képviselővel, aki akkor gyulai alpolgármester is volt. Ráadásul Piskolty felesége 2012 májusáig üzletrésszel rendelkezett a gyulai székhelyű Discesszió Kft.-ben, amelynek másik tulajdonosa Csizmadia Imre, aki akkor is és most is a fideszes többségű gyulai önkormányzat közbeszerzési bizottságának a tagja.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

Csizmadiáról még 2013 nyarán rajzolt érdekes portrét az index.hu. A cikk leírta, hogy „2010 óta halmozza az állami és önkormányzati pályázatokon elért sikereket egy gyulai férfi. A nehezen áttekinthető érdekeltségi hálóval rendelkező Csizmadia Imre egyik cége az utóbbi hetekben megnyert egy 400 millió forintos uniós tendert, de ezzel egy időben Gyula és Sarkad dohányárusítási koncesszióinak nagy részét is megszerezte. (…) Legutóbb azért irányult Csizmadiára a figyelem, mert kiderült, hogy egy rokonaiból-ismerőseiből álló érdekcsoport nyithatja meg a Békés megyei Gyula és Sarkad trafikjainak nagyjából felét. Júliustól Gyulán 16, az attól mintegy húsz kilométerre lévő Sarkadon pedig 6 trafikot lehet majd üzemeltetni. A 22 dohányboltból a cégnyilvántartás és egyéb adatbázisok adatai szerint hét került a gyulai lakcímű, de sarkadi származású Csizmadia érdekeltségébe. Három gyulait saját nevén nyert el, két sarkadi trafik az anyósáé, egy az édesanyjáé, egy a sógoráé lesz, míg Gyulán négy annak Piskolty Tiboré, aki áttételesen több üzletben is kapcsolatban állt Csizmadiával.”

Ebből is látható, hogy Piskolty milyen „messze” áll a politikától és a kormányzó párttól.

Sértő tényállítás

Erről és a sajtótájékoztatómon elhangzottakról merőben eltérően vélekedett az ügyet első fokon tárgyaló Gyulai Törvényszék, majd másodfokon a Szegedi Ítélőtábla: döntő részben a felperes keresetének adtak helyt. Megállapították, hogy a sajtótájékoztatón „megsértettem Piskoltynak a jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát azzal a valótlan, burkolt tényállítással, hogy a felperes trafikmutyi részese lett volna, illetve annak valótlan híresztelésével, hogy családtagjai révén további dohánykoncessziós jogokat szerzett volna.” Perköltség- és illetékfizetésre köteleztek, valamint a történtek miatti sajnálkozást kifejező sajtóközlemény kiadását rendelte el az elsőfokú ítéletet helyben hagyó ítélőtábla. A bíróságok az összefüggésekre, a tényadatokra, hangfelvételre és tanulmányokra alapozott trafiktörténetre nem voltak kíváncsiak.

Nem túlzás, Szegedről leforrázva érkeztem haza Gyulára.

Felülvizsgálati kérelemmel fordultunk a Kúriához. Világos volt azonban, ennek nincs halasztó hatálya: a sajnálkozó sajtónyilatkozatot – amelynek egyetlen szavával sem értettünk egyet – meg kell tennem. 2015. február végén kiálltam Gyulán a Kossuth térre, és felolvastam azt, amire a bíróság kötelezett. Közben a kérelmünk befutott a Kúriához.

Nélkülözhetetlen eleme

Tavaly év végén a tárgyalás nélkül meghozott ítéletében a Kúria majdnem mindent megváltoztatott. Majdnem. A legmagasabb hazai bírói fórum döntő részben nem értett egyet a jogerős ítélettel, és indokolásában hivatkozott az ehhez hasonló ügyekben iránymutató 1994-es alkormánybírósági határozatra is.  „Az összes körülmény mérlegelésével arra az álláspontra jutott, hogy a konkrét esetben ténylegesen véleménynyilvánításról, értékelésről, bírálatról van szó, ráadásul egy közéleti kérdésben.” A Kúria szerint nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy fontos közügynek, közéleti kérdésnek minősült a trafikkoncessziók ügye. „A demokratikus társadalom létezésének, fejlődésének nélkülözhetetlen eleme a közügyek vitatása, amely feltételezi a különböző politikai nézetek, vélemények kinyilvánítását, a közhatalom működésének bírálatát.” A Kúria szerint karakteres véleményt fejtettem ki, miközben burkoltan – a felperes terhére – tényállítást is tettem, de ez „jogszerű véleménynyilvánításomnak a része volt”, azaz nem léptem át a véleménynyilvánítási ügyekben megengedett tágabb határokat.

Ez a képünk is illusztráció

Ez a képünk is illusztráció

Fotó: MTI

A Kúria szerint viszont megsértettem Piskolty rokonainak a jóhírnevét. Ez szerintem több szempontból is a feje tetejére állítja a logikát, de meggyőződésünk szerint jogilag is aggályos. Az kevésbé érdekes, hogy a rokonok trafikkoncessziójáról feltételes módban beszéltem. A kérdés inkább az, hogy ami megáll véleménynyilvánításként Piskoltynál, miért nem áll meg a rokonok esetében? Arról nem beszélve, hogy semmilyen lehatárolás nincs, kik ezek a rokonok, milyen körben értendők. Az viszont bizonyos: a jóhírnév miatti polgári pert mindenki csak a saját maga ügyében kezdeményezheti. Hogyan kerülnek ide a minden pontosítás nélküli “rokonok”? Ez meglátásunk szerint eljárásjogi lehetetlenség.

És hát jogerős ítéletében a Szegedi Ítélőtábla egy olyan nyilatkozat adására kötelezett, amelynek döntő részét – háromnegyed év múltán – megváltoztatta, sőt hatályon kívül helyezte a Kúria. Akkor most mi van?

Amit kellett

Mindhárom bíróság kötötte az ebet a karóhoz: az állammal szerződésbe kerülő személyeket e szűkített körben sem fogadta el közszereplőnek. Pedig egy a norvég állammal bálnavadászati koncessziót kötő cég és egy norvég civil szervezet Strasbourgig eljutó perében végül erre a következtetésre jutott a nemzetközi bíróság.

A jogbiztonságba vetett hitem rendült meg a tárgyalássorozat alatt, egy meglátásom szerint egyszerű és mindennapi ügy ilyen egymást kizáró bírói megítélései miatt.

Jól érzékelhető a Nemzeti Együttműködés Rendszerének eróziós munkája a bírói szervezeten belül is. Úgy tűnik, szerencse kérdése, melyik bíróságra, milyen felkészült és/vagy szakmai elvárásoknak megfelelni akaró vagy nem akaró tanács elé kerül az ügyünk. Az is tény azonban, hogy a háromfokú igazságszolgáltatási rendszer képes volt korrekcióra. Ha ezt nem tette volna, még mindig ott van a nemzetközi bírói fórum.

Két dolog azért még idetartozik. Egy: a magyar állam megsértette a magántulajdonhoz való jogot, amikor 2013-ban visszavonta a dohányárusítási engedélyeket – mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága tavaly ősszel. Ennek nyomán a kisemmizett trafikosok biztosan nyernek Strasbourgban; ennyire tiszta és jogszerű volt hát a trafik-ügy kezdete. Kettő: az egész trafikügylet és trafikmaffia-ügycsoportban én vagyok az egyetlen elmarasztalt az egész országban. Azért, mert 2013. május 6-án kiálltam a gyulai Kossuth térre, és helyi politikusként tettem, amit tennem kellett.

Magyarország mai jogállami helyzetéről ez is elmond egyet s mást.

 

A szerző volt újságíró kollégánk, 2014 óta az Együtt gyulai önkormányzati képviselője. NER-béli korábbi megfigyeléseit itt és itt olvashatják.

Neked ajánljuk