Az ideit még megúsztuk, de ez volt az utolsó, és jövőre, ha eddig nem tudtuk volna, jaj nekünk, fejünk felett végképp összecsapnak az édes likőrök ármányos hullámai. Ezt jobb lesz, ha megszívleljük, mert nem afféle rémhír ez, hanem a Magyar Rádióban lett elhangoztatva, nem a

Tényleg ideje lenne már. Mert, nézzünk csak körül, itten egyre többen viselkednek olyan módon, hogy rendes állampolgár annak a láttán kiköpik. Mert azelőtt, ezt meg kell hagyni, legalább rend volt. Akire a társadalom rossz szemmel nézett, okkal, az ugrált persze akkor is, de csak odahaza, vagy ha mégse, akkor elő lett vezetve, és akkor megint nem ugrált egy ideig. Most meg mennek, ki merre lát vagy akar, arra. Az ilyesmi intézkedés után kiált. Egyelőre csak az édes likőrök áldozatain meg a magukból kivetkőzött locsolkodókon a sor, de ez csak a kezdet. Ha már a többi, ami az erős központi ellenőrzés fellazulásával el lett baltázva, hát legalább ez legyen visszaállítva, hogy ne lehessen csak úgy kivonulni, dülöngélni, rókázni, konkrétan vagy a verbalitás örve alatt, és egyáltalán, semmit se ne, ami joggal kelt visszatetszést a társadalomban: viseljük magunkat, vagy lesz kapsz. Akit nem puffant fejbe valami elszabadult leszámolási tevékenység, meg nem razziázza le és teszi egy életre lehetetlenné a magyar drogháború bármelyik közkatonája, aki nem döglik éhen, nem megy rá az agya, hogy az orra előtt csinálnak hülyét belőle, nem szövetkezik hasonló elkeseredettségi fokú és idegállapotú honfitársaival, nem egyszerre megy az utcára, nem vezényszavak ütemére dülöng és rókáz, nem viseli magát állampolgár módjára, annak annyi lesz. Végre.