Publicisztika

Szemben némelyekkel én elég jól ismerem a belmagyar és külmagyar jobboldalt, beleértve a történelmileg magyarázható sértődékenységét. Ez a sértődékenység jelentékeny lelki akadálya a logikus gondolkodásnak és a figyelmes olvasásnak - és hát ez manapság már nem a jobboldal kiváltsága csupán.

A 2011. évi választási törvény leplezetlenül alkotói hatalmának fenntarthatóságát szolgálja, más szóval a demokratikus ellenzéki pártok parlamenti többséghez jutásának ellehetetlenítését. A 2013. évi XXXVI. törvénnyel a kormánypárt kétharmadossá – sarkalatossá – tette a választókerületek kialakításának szabályozását is, amelyhez addig elég volt a kormányrendelet. Így 2018-ig, sőt talán 2022-ig vagy ki tudja, meddig betonozták be a nekik kedvező, manipulált választási térképet.

A tejesdobozbotrány utóélete pontosan megmutatja, milyen országban élünk 2017-ben.

Király Istvánnak, a híres irodalomtörténésznek, kritikusnak, publicistának és ideológusnak, az 1989 előtti rendszer egyik legfontosabb alakjának a bűntudata láthatólag megelőzi a bűneit.

Nagy szörnyülködés kísérte pár hónapja Szilágyi István (közismertebben: a Keménykalap és krumpliorr Lópici Gáspárja, a Szerencsejáték Zrt. korábbi reklámarca) elnincstelenedését. A hír végigsöpört az összes nagyobb médiumon, s a nyomában sok adomány is érkezett. Ezek talán alkalmasak Szilágyi István krízisét ideig-óráig enyhíteni – megoldást azonban nem tudnak adni. Szilágyi esete ugyanis nem egyedülálló. Ideje van, hogy beszéljünk a magyar színművészek közötti drámai jövedelemegyenlőtlenségekről, és még inkább a dolgozói szegénységről.

Az ötlet először talán épp ebben a lapban fogalmazódott meg, pontosabban fogalmazta meg Csabai Tamás 2012 végén; aztán Haraszti Miklós lett a szószólója az elmúlt években. Ugyancsak a Narancsban karolta fel Kozák Márton és – szőrmentén – Hadházy Ákos, az LMP társelnöke; leg­újabban pedig Gulyás Márton már az ezt követelő mozgalom szervezését is bejelentette. (Lásd cikkeinket: Csabai Tamás: Nem szabad legitimálni, 2012. december 13., Kozák Márton: Behódolás helyett, 2016. június 9., Hadházy Ákos: Ellenzéki cukrászda, 2016. október 27. és legutóbb: „Meg lehet csinálni”, 2017. április 20.).

Egy gyermekét szerető anyának felfoghatatlan mindez…

Minek tüntetni, ha úgysem változik semmi?

Csak az ország lesz egyre élhetetlenebb, az élet lesz egyre elviselhetetlenebb…

Anyák napja van, és valaki azt mondja, fáznak a gyerekeim.

Szimbolikus, hogy jövőre Magyarország már valószínűleg többet fizet Oroszországnak a paksi bővítésre, mint amennyit a honvédelemre költ. Pedig a NATO már 1999 óta folyamatosan és eredménytelenül kéri, hogy tartsuk be az ígéretünket, és növeljük a ráfordításokat. Ehhez képest három éve a kormány könnyed tollvonással vette magára az orosz erőmű gigantikus terhét, amit pedig ráért volna megtenni a 2020-as évek elején, ha egyáltalán.

Nem gondoltam arra, hogy a pártom szavazatainak a növelése fontosabb lehet, mint a jogsértések feltárása. Most se gondolom másképp.

A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény lex CEU néven elhíresült módosítása joggal keltett nagy felháborodást a magyar és nemzetközi tudós közösségben. Az elmúlt napokban sokan leírták már, hogy mennyire értelmetlen, mennyire káros Magyarország és Budapest számára a Közép-európai Egyetem (CEU) elleni kormányzati támadás. Mélyen egyetértve a CEU maradása mellett érvelő írásokkal, az alábbiakban néhány észrevételt tennék a kormány törvényjavaslatot kísérő különös indokaihoz.