Janisch Attila: Diskurzus a gyűlöletről

  • Janisch Attila
  • 2017.05.16 10:34

Publicisztika

Csak az ország lesz egyre élhetetlenebb, az élet lesz egyre elviselhetetlenebb…

Nagy várakozás, médiaérdeklődés, facebookos kommentháború előzte meg a tegnapi, Bayer Zsolt és Gulyás Márton nevével fémjelzett vitát a végletesen eldurvult közbeszédről. Az eseményt valójában a TASZ hozta össze, amikor Bayernek az elmúlt napokban elhíresült és szélsőségesen provokatív megnyilatkozására („szanaszét kell verni a pofájukat és a vérükön, taknyukon vonszolni” azokat a civil aktivistákat, akik még egyszer be merik tenni a lábukat Parlament épületébe és ott akár csak a jelenlétükkel is megzavarják egy országgyűlési bizottság munkáját) a jogvédők érintettjei videóüzenetben reagáltak.

Az előzetes vita arról szólt, vajon van-e, lesz-e értelme ennek a beszélgetésnek (vitának)? Érdemes-e, lehet-e, szabad-e leülnie egy magára valamit is adó civil aktivistának, demokratikus és/vagy liberális ellenzékinek egy rendszeresen a fent idézetthez hasonló módon nyilatkozó, a megnyilatkozásaiban a jelenlegi kormányzat védelmét és támogatását élvező alakkal? Elindíthat-e egy ilyen vita valamilyen pozitív folyamatot a valóban szélsőségesen eldurvult magyar (nem csupán politikai) közbeszédben?

Az egymondatos válaszom: nem, semmi értelme nem volt ennek az álságos show-műsornak.

A résztvevők (politikusok, civil aktivisták, ellenzéki újságírók és Bayer) a másfél órás műsoridő (mínusz Gulyásék húszperces késése) teljes egészében (és Bayer nagyon ügyelt rá, folytonosan az óráját nézve, hogy ne legyen egy perccel se hosszabb) elbeszéltek egymás mellett. Bayer hazudozott, csúsztatott, Szél Bernadett ideges volt, ha azonnal nem kapta meg a szót (ahogy egy politikushoz illik), az egészet összehívó TASZ a háttérben maradt, Stumpf András pedig (az úgynevezett pártatlan moderátor, akit Bayer hívott) igyekezett mindent tompítani, amit Bayer iránti támadásként érzékelt, és felerősíteni mindent, amivel Bayer támadott és/vagy védekezett. Jurák Kata (Pesti Srácok) csak azt nem ismerte el, hogy amit ő csinál akkor, amikor bemegy a kormány ellen tüntetők közé és szándékosan kötözködő, provokáló kérdéseket tesz fel, az nem újságírói tevékenység, hanem nyílt provokáció (ha úgy tetszik: agresszió), amelyet éppen azért tesz, hogy ezzel kierőszakolja az ellene irányuló esetleges atrocitásokat, amiket aztán a tiltakozók megbélyegzésére lehet használni. Amikor pedig Bayer arról beszélt, hogy a mostani kormányellenes tüntetések rendre erőszakos megmozdulásokká alakulnak át, amelyek félelemmel és felháborodással töltik el a Fidesz szavazótáborát (szerinte is jogos tehát a viszkető tenyér), akkor egyetlen jelenlévő sem kérdezett vissza, hogy ugyan miféle erőszakról beszél? Vagy hogy Bayer szerint 2006-ban vajon milyen érzés volt a nem a Fidesz oldalán álló szavazóknak azokat a valódi és ténylegesen súlyos atrocitásokba torkolló, puccsgyanús tüntetéseket nézni, amelyek során a felhergelt tömegek felgyújtották a tévészékházat és megrongáltak más épületeket, amikor álarcos randalírozók felszedték az utcaköveket, törtek-zúztak és harminc-negyven kilós betontömböket dobáltak az őket megfékezni próbáló rendőrökre, amikor az állami ünnepségeket nemcsak füttyel zavarták, hanem tojással és zöldséggel dobálták a beszédet mondókat. Ezekhez a valóban megtörtént és valóban agresszív cselekményekhez képest jelentette ki Bayer, hogy a mostani tüntetések erőszakba torkollanak. És mit tudott bizonyítékként felhozni? Azt, hogy a tüntetések után néhány százan megszállják (éjfél körül) az Oktogont, ahol – Jurák Kata háromdiplomás újságíró kiegészítése – goapartit tartanak a fiatalok.

Mindezek okán (is) csak megismételni tudom az iménti véleményemet: nem, ennek a beszélgetésnek – ahogyan azt előre sejteni lehetett – az égvilágon semmi értelme nem volt. Ugyanis az egész alapja az a félreértés, miszerint, mint néhányan vélik, előbb  a közbeszédet manipulálóknak és az azt erőszakkal (vagy anélkül) dominálóknak kellene egymással békésebben szót érteni.

Csakhogy ez egy halva született gondolat.

Mert a legfontosabb az lenne, hogy a hatalmuk megőrzése és a személyes gazdagodásuk érdekében bármilyen aljasságra kész, korrupt politikusok által megosztott és egymás ellenségévé tett társadalmi rétegek, a különböző politikai nézetek elvakult hitére fanatizált egyes emberek között teremtődjék meg a tisztább és békésebb kommunikáció lehetősége és igénye. Velük kellene (újra) megértetni, hogy a vita a vélemények ütköztetésének, a kompromisszum keresésének és megtalálásának egyedül lehetséges módja. Ezt éppen hogy nem a politikusok vagy a politika körüli közszereplők összebékítésével kellene kezdeni, mert az, így vagy úgy, a maihoz hasonló értelmetlen médiahappeninghez vezet csak.

Márpedig az ilyen művitáknak semmi értelmük.

Teljesen mindegy ugyanis, hogy mi hangzott el ebben a rosszul szervezett és még rosszabbul lebonyolított posztszocreál médiashow-ban (büdös, légkondicionálatlan helyiség, nevetségesen kis asztal körül szorongó résztvevők, a közvetítések élvezhetetlen kép- és hangminősége), ez ugyanis nem vita volt, hanem kinyilatkoztatások sorozata – s mint ilyen, a legkevésbé sem buzdított értelmes, tartalmas, a másik fél érvelését is átgondolni kész vitára, hanem éppen ellenkezőleg. Bayer testbeszéde leleplezőn árulkodott az egész kényszerességéről; amikor éppen nem ő beszélt, inkább a vizeskancsó újratöltetésével volt elfoglalva, semhogy az éppen hozzá beszélőre figyelt volna. De egyébként is, mindenki csak a saját nézőpontját, a saját sérelmeit mantrázta.

S habár mindannyian valamiféle közmegegyezésről (is) beszéltek, eközben egészen nyilvánvaló volt, hogy senki nem fog semmilyen lépést tenni ezért a (szavak és lózungok szintjén annyira vágyott) közmegegyezésért, a legkevésbé maga Bayer Zsolt, aki természetesen egy jottányit sem fog változtatni az eddigi gyűlöletstratégiáján, sem az eddig használatos és jól bevált gyűlöletbeszédén. Mért is tenné? Semmilyen érdeke nem fűződik ehhez, sem neki, sem azoknak, akik a politikai hatalom jelenlegi gyakorlóiként még ki is tüntették őt mint a gyűlöletük legfőbb szóvivőjét.

Minden marad tehát a régiben. A gyűlölet is, a beszéd is.

Csak az ország lesz egyre élhetetlenebb, az élet lesz egyre elviselhetetlenebb, az aljasság és a cinizmus egyre mértéktelenebb.

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.