Tartalom

(2012-06-07)

Snoblesse
Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip

Egotrip

Az ópiumszívó álma

Matolcsy György büszke arra, hogy új megközelítéssel a helyes útra terelte a magyar gazdaságot. A Heti Válaszban május közepén megjelent, a jobb agyféltekére alapozott kreatív gazdaságpolitikáját dicsőítő opusát akár humoreszknek is vélhetnénk, ha nem vágna egybe más, komorabb fórumokon tett nyilatkozataival.

Olvasói levelek

Olvasói levél

Olvasói levelek

Oligarchák indulója

Magyar Narancs, 2012. április 19.

Tisztelt Szerkesztőség! Olvasva Kiss Ilona recenzióját, összehasonlítottam a ma oligarcháknak tekintetteket, vagyis a volt szocialista országok új nagykapitalistáit az előző három évszázad alatt létrejött nagy vagyonok megteremtőivel. Ha moralizálni volna szándékom, azt mondanám, hogy az összehasonlítás utóbbiak javára szól.

Olvasói levél

Olvasói levelek

Filozofikus horgászat

Magyar Narancs, 2012. április 19.

Interjú jelent meg Jostein Gaarder norvég filozófus íróval. A műfaj elvileg kizárja, hogy az olvasó a nyilatkozóval vitába bonyolódjék, ezért véleményemet egyszerűen reflexiónak szánom a beszélgetés egyik témájára.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

Egotrip. Kritikai iskola. Európa lehetetlen matekja

Magyar Narancs, 2012. május 24.

Kedves Narancs! Ádám Zoltán azt írja Martin Feldsteinre hivatkozva, hogy az euróövezet a jelenlegi formájában eleve kudarcra volt ítélve, mert olyan gyökeresen eltérő adottságú országokat próbált valutaunióba tömöríteni, amelyeknek válságos időkben eltérő kamat- és árfolyamfeltételekre volna szükségük a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodáshoz.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

Korlátok és garanciák

Magyar Narancs, 2012. május 24.

Tisztelt Szerkesztőség! Jellemző a fideszes médiaparancsnokok hozzáállására, ahogy Koltay András "átszínezi" a tényeket cikkében. Arról ír például, hogy 2010 őszén a közmédiában "nem volt műsor, nem volt pénz (...) nem volt közönség, nem volt semmi". Az MTV-re lehet, hogy mindez igaz, ám a Magyar Rádióra például biztosan nem.

Publicisztika

Publicisztika

Tamás Gáspár Miklós: Az utolsó tengelyhatalom

Szemben némelyekkel én elég jól ismerem a belmagyar és külmagyar jobboldalt, beleértve a történelmileg magyarázható sértődékenységét. Ez a sértődékenység jelentékeny lelki akadálya a logikus gondolkodásnak és a figyelmes olvasásnak - és hát ez manapság már nem a jobboldal kiváltsága csupán.

Nádori Péter

Publicisztika

Törvénytől sújtva

Társszabályozás, önszabályozás: mi legyen?

Ízlés, értékítélet, meggyőződés dolga, hogy a magyar média jelenlegi állapotát tragikusnak vagy csak jelentős mértékben javíthatónak/javítandónak tekinti-e az ember. A másfél évvel ezelőtti és a jelenlegi viszonyokra tekintve annyi világos, hogy a terjedelmes, óriási felhajtással kísért, drága intézményrendszert létrehozó médiatörvényektől nem lett jobb semmi.

A szerk.

A szerk.

Thália szekerén - A szerk. a magyar kézilabdáról

Szlovénia tegnap hattal verte meg a magyar kézilabda válogatottat, ezért a csapat nem lesz ott a világbajnokságon, sőt az olimpiai szereplés is elúszni látszik. A nemzeti gyász alkalmából olvassák el két évvel ezelőtti írásunkat.

A szerk.

A szerk.

Elmegy a főnök

Elmegy a főnök (néha) Brüsszelbe, megígéri, hogy minden jó lesz, módosítják, amit módosítani kell, a brüsszeliek azt mondják, remek, sok sikert, ha lesz módosítás, lesz pénz. A főnök ezután hazajön, az első dolga, hogy a másnapi nagygyűlésen (országértékelőn, rádióinterjúban, kenyérszegésen, anyahajó-avatáson, sat.) belerúg a tegnapi tárgyalópartnereibe, majd nem módosít, vagy úgy módosít, hogy nem módosít, vagy módosít, de nem azt és nem úgy.

Belpol

Hasznosítják a Molnár János-barlangot?

Belpol

Mélyre mennek

A főváros II. kerületében található páratlan természeti kincs, a Molnár János-barlang búvárturisztikai célú hasznosítására készülnek tervek. A kutatási megbízás körül áll a bál, mert egyaránt kizárták belőle a hévizes barlangot felfedező búvárt és a barlang termét megnyitó barlangászt. A 2017-ig szóló kutatási megbízást Simicska Lajos ismerőse kapta.

Állami tulajdonszerzés a Takarékbankban

Belpol

Birtokon belül

Kisebbségi tulajdonrészt szerezhet az állam a Takarékbankban. Az esetleges vásárlás jóval túlmutat önmagán, mivel így az együtt nagy "banknak" számító takarékszövetkezetek irányításában szerezhet befolyást a kormány.

Mi lesz a Magyar Természettudományi Múzeummal?

Belpol

Sétálunk, sétálunk

Hosszú csiki-csuki után pár hete megszületett a döntés: a kormány által másfél éve megálmodott Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) részben beköltözik a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) helyére, a nem kiállítási funkciójú múzeumi részlegeknek menniük kell. Azt, hogy hová, egyelőre nem tudni.

Mégis Magyarországon tartják az Európa-bajnokságot!

Belpol

Repülünk az ég felé

Az alternatív képsorok világában élünk, az eredetiség kultusza helyett minden történés és jelenet, minden tragédia és látszólagos komédia pillanatok alatt különböző változatokba torkollik, minden csak A bukás egy-egy YouTube-verziója. Mint egy nagyon távol játszódó Philip K. Dick-történetben: a jövő mellett a múlt sem biztos, mindig van egy másik variáció, ahogy történhetett volna.

Fővárosi tervek a taxizás rendezésére

Belpol

Sárgaláz

Hétfőn újabb forgalomlassító demonstrációval tiltakoztak a budapesti taxisok a jövő januártól esedékes változások miatt. Egyelőre sem a főváros, sem a fuvarozók nem hátrálnak, utóbbiak szerint a taxisblokád sem kizárt.

Külpol

Ukrajna és a futball Európa-bajnokság

Külpol

Labirintusban

Nincs az a pénz az ukrán oligarchák bankszámláin, amennyivel ki lehetne váltani az ingyenreklámot, amit az ország az Eb előtt kapott. Az elmúlt évben a világsajtó a következő ukrán sztorikat kapta fel: vetkőző feministák, a Timosenko-per, robbantások Dnyepropetrovszkban, az Eb előtt az egekig felvert árak.

Könyv

könyv

Könyv

Berta Ádám: Egon nem fáradt

Mondhatnánk, hogy végre egy derék novelláskötet, lekerekített szövegek a legkülönbözőbb műfajokban, mégis összekapcsolja őket egy közös hang, ismerős, földközeli. Az Egon nem akar cselesen novellafüzérré válni, nincsenek benne kisregény-terjedelmű szövegfolyamok, se töredéknek álcázott blogbejegyzések, szóval semmi trükk. Olvasom egy ideje a honi szaksajtóban, hogy az ilyesmi hiánycikk, hogy erre vágyunk.

könyv

Könyv

Czapáry Veronika: Anya kacag

Czapáry Veronika Anya kacag című első könyvének főhőse Viktória, aki az érezhetően önéletrajzi ihletettségű naplóregényt jó négy éven át vezeti, eleinte gyakrabban, az utolsó három évben egyre szakadozottabban.

könyv

Könyv

Michela Murgia: Accabadora

Bár fülszöveg és alcím - A lélekanya - azonnal lányregény-riadót fúj, megéri ellenállni a reflexnek, hogy a könyvet a polcra viszszahelyezve úgy döntsünk: nem olvasunk el még egy történetet örökbe fogadott falusi lányról. A regény ugyanis minden látszat ellenére sokkal inkább köthető mondjuk az Utas és holdvilághoz, mint Fábián Jankához vagy Lucy Maud Montgomeryhez.

könyv

Könyv

Saul Bellow: Sammler bolygója

Mr. Sammler halott ember. Nem kísértet, nem hulla, de nem is túlélő, ő csupán, ahogy fogalmaz: megmaradt. Fél szemére vak, kitaszított lengyel, kiábrándult anglomán, partizánként ölt, zsidóként őt ölték. Meztelen hullák között tettette halottnak magát. New Yorkban rokonai eltartottjaként él. Sammler nem tulajdonságok nélküli ember, de nem cselekszik. Átfolyik rajta a világ.

Könyv

Könyv

Svájci zegzugok

Egy könyvsorozat első három kötetéről

A csíkszeredai Bookart Kiadónak a Svájci írók című sorozattal kettős célja volt. Egyrészt felfedezni és a magyar olvasók számára hozzáférhetővé tenni a modern svájci irodalmat, másrészt - hazabeszélve Erdélybe - megmutatni, hogyan működhet jól, sőt nagyon jól több etnikum, több nyelv, több kultúra együttélése és egymásra utaltsága.

Könyv

Könyv

Legyünk a vegyészeté!

Kovács Lajos-Csupor Dezső-Lente Gábor-Gunda Tamás: Száz kémiai mítosz

Az elátkozott tudományok sorában ma még mindig előkelő helyet foglal el a kémia. Megannyi embertársunk számára a molekulákkal való bíbelődés egyenértékű a sátánnal cimborálással, a szerves és szervetlen vegyészet termékeitől való irtózás, vélt és valós kártételeik vég nélküli sorolása pedig fontos része a napjainkban is hódító kemofóbiának.

Könyv

Könyv

A szétszedett múzeum

Térey János: Teremtés vagy sem

Legújabb kötete címadó esszéjében azt írja Kovalik Balázsról Térey, hogy "alázattal szedi atomjaira a múzeumot". Nos, ez a megállapítás nemcsak az operarendezőre, de a róla értekező Téreyre is igaz.

Könyv

A portré feltámadása

Minimum tizenegyes! a Magyar Narancs irodalmi sikerlistája - magyar irodalom

Líra és epika újfent meglehetősen kiegyensúlyozottan szerepelnek a listán, ráadásul új költőket is ajánlhatunk a közönség figyelmébe. Az alkalom ugyanakkor végtelenül fájdalmas, hiszen egyikük, Málik Roland tavaly év eleje óta már nem él.

Könyv

Könyv

Ezerszemű tégla

Szőnyei Tamás: Titkos írás I-II. - Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet, 1956-1990

"Egyszerűen, történeti szempontból mondom el a tényeket, és csak kismértékben keverem bele a magam ítéletét." Francis Bacon majdnem 500 éves szándéka akár Szőnyei Tamás ars poeticája is lehetne.

Könyv

Könyv

Mozaikdarabok

Romsics Ignác: Magyar sorsfordulók 1920-1989

A kötet tíz fejezete közül kettő - a Kárpátalja 1939-es visszacsatolásával és a II. világháború utáni rövid életű magyar demokráciával foglalkozó írás - a jelen összeállítás részére készült, de további kettő (1956-ról és a rendszerváltásról) is most olvasható először magyarul.

Interjú

Könyv

Egy szokatlanul hosszú békekorszak

Spiró György író

A magyar irodalmi élet egyik legtekintélyesebb, legtermékenyebb és legkevésbé besorolható szereplője beszélt a Narancsnak pályájáról, a '45-ben kezdődött békekorszak végéről, Közép-Európa és benne hazánk kilátásairól.

Könyv

Mi az, hogy seggfej? - Jonathan Franzen író

Sokan hajtanak a nagy amerikai regény megírására. Neki sikerült, és ezt nem csak ő állítja. Megírta egyszer (The Corrections, 2001) és még egyszer: a 2010-es Szabadság - egy kortárs értelmiségi család kórtörténete - nemrég jelent meg magyarul. Érdemes személyének a Time magazin címlapot, A Simpson család rajzfilm-figurát szentelt - mi telefonon beszéltünk vele.

könyv

Könyv

Darvasi Ferenc: Elválik

"Biztos, hogy ez két párhuzamos világ", mármint a fővárosi egyetem és a gyógypedagógiai iskola vidéken. Darvasi Ferenc első novelláskötete viszont megpróbálja összekötni a centrumot és a perifériát, értelmiségieket és kisegzisztenciákat.

Film

film

Film

Egy őrült szerelem balladája

Mint sokan őelőtte, Álex de la Iglesia is felismerte, hogy a bohócok, amennyiben nem az alkalmi tréfacsinálókra, hanem a cirkuszok fehérre meszelt dolgozóira gondolunk, a megszokottól kicsit is eltérő fénytörésben kifejezetten ijesztő lénynek festenek.

tévésmaci

Film

Ló a tájban

Amikor Sztupa és Troché a kulturális szférában nyomultak, az szerencsére nem tartott sokáig. Hogy kinek a szerencséjére nem, arra sok jelentkező akadhat, szám szerint három: Sztupa, Troché és a kulturális szféra.

Film

Film

Odalent

Markus Schleinzer: Michael

Egy jól ápolt, sőt tisztaságmániás férfi napi rutinja: valami biztosítótársaság hivatalában végzi izgalommentes feladatait, munkatársaival korrekt és személytelen a viszonya, a főnökség előléptetéssel honorálja odaadását. Otthona jellegtelen, stabil jólétről tanúskodó külvárosi ház, ahol egy kisfiú várja az amúgy egyedülálló, átlagos megjelenésű, csak kicsit ellenszenves hivatalnokot.

Zene

lemez

Zene

Yppah: Eighty One

A civilben szörfösként is jeleskedő Joe Corrales jr. mostanában a napfényes Kaliforniában, Long Beachen gyűjti a tágas, atmoszferikus zenéjéhez oly nélkülözhetetlen inspirációt (tenger, napfény stb.), ám életrajza azt is elárulja, hogy Texasban, Houstonban született, s eredetileg onnan is lépett a világ zenei térképére.

koncert

Zene

Kyuss Lives!

Azt, hogy a két eredeti Kyuss-tag, John Garcia énekes és Brant Björk dobos által gründolt társaságnak, amely lényegében önmaga tribute-zenekara, milyen gyorsan járt le a szavatossága, mi sem jelzi jobban, mint hogy a tavaly még Nick Oliveri ex-Kyuss/QOTSA basszusgitárossal súlyosbított felállás majdhogynem képes volt megtölteni a Petőfi Csarnokot, míg a zenekar most szerény négyszáz fős közönség kíséretében szorult ki a Barba Negra nevű relatíve friss helyre. Utóbbi egyébként pont olyan, mint a szépemlékű Wigwam, csak a szürreális indiános dizájn helyett pontosan ugyanennyire dadaista kalózmotívumokkal van ékítve.

Interjú

Zene

"Wagner védőügyvédje"

Fischer Ádám karmester

Állóképesség és készenléti állapot, csoda, naivitás és szégyen - a Budapesti Wagner-napok művészeti vezetőjét mindössze néhány órával a Tannhäuser vasárnapi bemutatója után kérdeztük.

mi a kotta?

Zene

Egy elmeháborodott álma

"Mintha börtönből szabadultam volna" - jegyezte fel magának Csajkovszkij, miután 1876-ban végigülte a teljes Ring bayreuthi bemutatóját. Véleménye nem volt teljességgel önmagában álló, sőt, ahogyan az a fenti címből kitetszhet, a Le Figaro korabeli kritikusa még ennél is sokkal szigorúbban ítélt.

Interjú

Zene

"Mindig korán ágyba bújok"

Anneke van Giersbergen énekesnő

A The Gathering egykori arca immár harmadik szólólemezét adta ki. A 39 éves holland énekessel budapesti koncertje előtt beszélgettünk karrierről, vágyakról, pozitív kisugárzásról és szexre vágyó férfiakról.

Opera

Zene

Az elragadtatás hangja

Richard Wagner: Tannhäuser

"Dacára annak, hogy W. e művében még sok található olyan, mely az ő elveinek gyakorlati alkalmazásával meg nem egyez, s mely későbben már elő sem is fordul nála: e mű mindenesetre egy alakító őserővel bíró lángész remeke, melyből szerzője minden későbbi magaslatainak fokait s anyagait merítette..." Így értékelte a Tannhäuser jelentőségét 1871-ben a Zenészeti Lapok, miután Erkel és a Nemzeti Színház végre rászánta magát, hogy majd' egy évtizeddel a Pesti Német Színház nyomában bemutassa a nevezetes wartburgi dalnokverseny történetét.

Képzőművészet

kiállítás

Képzőművészet

Niels Stomps: 83 nap sötétség

A holland fotós képei leginkább arra keresik a választ, hogyan képes az ember egy átlagostól eltérő közeghez alkalmazkodni. A helyszín olyan alpesi zsákfalu, amely az év jelentős hányadában sötétbe borul.

Kiállítás

Képzőművészet

"Én magyar munkás vagyok"

Kádár 100 - Saját szavaival

Éppen egy éve, hogy a Ludwig Múzeum bemutatta St.Auby Tamás Hordozható Intelligenciafokozó Múzeumát, benne Erdély Miklós fotómontázsának reprodukciójával, melynek címe: Két személy, aki döntő befolyással volt a sorsomra (1972). A mű jobb oldalát Kádár János, a Magyar Népköztársaság első titkárának hivatalos fényképe, bal oldalát Erdély felesége, Szenes Zsuzsa portréja teszi ki. Körülbelül félidőnél cserélni kellett a nyomatot, mert egy ismeretlen látogató beavatkozott a műbe, és gyöngéden horogkeresztet rajzolt Kádár János homlokára.

Kiállítás

Képzőművészet

Maszkkorszak

Art deco és modernizmus. Lakásművészet Magyarországon, 1920-1940

Túlsúlyos és szinte gőgösen bombasztikus, ugyanakkor hűvös és távolságtartó - nem könnyű szavakba önteni az art deco stílus hangulatát. A megnevezésében is hangsúlyozott dekorativitás az áttekinthető, a szecesszió fülledt, kacskaringós ábrándosságát erőteljes, futurisztikus lendületű vonalvezetéssel felülíró erőteljes gesztusokban jut kifejezésre.

Színház

Színház

Színház

Borul a Billy

Ray Cooney - Tony Hilton: 1°3 néha 4, avagy Egyszerháromnéhanégy

"A helyzet némiképp komikus" - állapítja meg a komornyik a határozottan faramuci magyar címmel ellátott bohózat egyik jelenetében, s a kritikus a Madách idei utolsó bemutatójának teljes estéjén így ítéli meg a színpadon bonyolódó eseményeket.

Színház

Színház

Kitörési kísérlet

John Osborne: Hazafit nekünk!

A cím, mármint a darabé, nem túl szerencsés; sem az A Patriot for Me, sem a Hazafit nekünk! nem idézi föl azt a Ferenc császárhoz kapcsolódó anekdotát (a hazafiság helyes, vagyis célhoz igazított voltáról), amelyből született; nyilván ezért szokták inkább Redl ezredes címen emlegetni, hiszen végtére is róla szól.

Interaktív

videojáték

Interaktív

Lollipop Chainsaw

Vannak mondatok, amikről az ember sose gondolná, hogy játékban fogja hallani: a "hadd fektessem meg az apád!" pontosan ebbe a kategóriába tartozik, de ha valaki ismeri Suda51 munkásságát, nem lepődik meg azon, hogy aLollipop Chainsaw-ban méterenként fog ehhez hasonló szövegekkel találkozni.

Gasztro

chili&vanília

Gasztro

Habok, csókok

Az Eton mess elnevezésű édesség hagyományos angol desszert, amely három fő alkotóelemből áll: lágy tejszínhabból, eperből és durvára tört, ropogós habcsókból. Az 1440-ben, VI. Henrik király által alapított, Windsor mellett fekvő Eton College nevét viseli. Állítólag itt készítették ugyanis először, méghozzá a Winchester College diákjai ellen vívott, évente megrendezett krikettmeccs alkalmából.

étel, hordó

Gasztro

Il Pittore

Ha a Kálvin tér felől támadjuk a Kecskeméti utcát, jobbra a Hotel Borzalom, balra meg az ún. Magyar étterem nyitja az "ételsort". Nem valami derűs kezdet, és bár tudjuk jól, hogy később javul a helyzet, inkább a Képíró utca nevű sikátor felé vesszük az irányt, amit ugyanolyan szépen (rondán) ledíszköveztek, mint az egész környéket.

Riport

Körkép az antikváriumokról

Riport

"A végső elmerülés előtt"

Az elmúlt négy évben drasztikusan visszaesett a könyvek iránti kereslet. A 2008-as 67,6 milliárdos csúcsforgalom mára körülbelül 59,5 milliárdra csökkent - és az inflációról akkor még nem is beszéltünk. A lejtmenet a használt könyvek piacán nem jelentkezik, ellenben szó sincs arról, hogy bomba üzlet lenne antikváriumot nyitni. Épp ellenkezőleg.

Sport

Interjú

Sport

"Bekancsalítok, és úszok, ahogy tudok"

Kis Gergő friss Európa-bajnok úszó

Két éve, a budapesti Európa-bajnokságon a harmadik legjobb idővel nem jutott döntőbe 400 vegyesen, ezért a gyorsúszó számokra váltott. Tavaly Sanghajban, a világbajnokságon harmadik lett 800 és 1500 gyorson. Az idei debreceni Európa-bajnokságon aranyérmet nyert 800 gyorson, ezüstöt 1500-on és bronzot a 4°200-as gyorsváltó tagjaként. Az ajkai Rája 94 Úszó Egyesület versenyzője Farkas András irányításával 33 méteres medencében készül az olimpiára.

Tudomány

Magyar kriptidek

Tudomány

Nagy lábon élnek

Immár Magyarországon is gyarapszik a kétséges identitású létformák, az úgynevezett kriptidek észleleteinek száma: lám, ebben sem maradunk el a világtól.