Kövér 14 millióra büntette Gyurcsányt árulózásért

  • narancs.hu
  • 2024. október 12.

Belpol

A DK elnöke bíróságon támadja meg a pénzbírságot, kész elmenni Strasbourgig.

Több mint 14 millió forintra büntette Kövér László, az Országgyűlés elnöke Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét, mert az őszi ülésszak első napján napirend előtti beszédében árulónak nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt.

Arról, hogy a kirótt büntetésről szóló értesítés megérkezett, Gyurcsány Ferenc szombaton beszélt videóüzenetben

A DK elnöke – és újabban krimiíró – azzal a fordulattal kezdett, hogy nem fogyott el "a borzalmas, Kövér nevű házelnök gyógyszere". Idéz saját szeptember 30-i parlamenti beszédéből, lefesti Kövér felháborodását, és a házelnököt is idézi, aki azt mondta, hogy a kormányt és a miniszterelnököt nem lehet lehazaárulózni, és emiatt el fogja venni a szót.

Az ellenzéki politikus szerint Kövér visszaél házelnöki hatalmával, korlátozza a képviselők szólásszabadságát, baj van az erkölcsével, intellektusával és a fülével is, mivel ő nem is a hazaáruló, hanem az áruló szót használta. 

Gyurcsány emlékeztetett, hogy az Európai Parlamentben ugyanezt mondta Gyekiczki Márton és Dobrev Klára is, ám ott ezért nem kaptak büntetést, miközben a plenáris ülésen más képviselők a hazaáruló kifejezéssel illették Orbánt.

A DK elnöke azt mondta, ezt az ügyet Strasbourgig fogják vinni. "Nem velünk van a baj, akik ezt kimondjuk, hanem azzal, aki áruló, törvénytelen, meg tolvaj. Ezek ilyen 14 milliót érnek mostanság. Hát akkor játsszuk le így ezt a meccset" – mondta Gyurcsány Ferenc.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.