Az ember, aki képtelen azt mondani: hibáztunk, kijavítjuk

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2017. június 16.

Publicisztika

A tejesdobozbotrány utóélete pontosan megmutatja, milyen országban élünk 2017-ben.

A legkisebb dolgokból lehet a legnagyobbakra következtetni – vagy nem. Most például nagyon sok minden kiderült arról, miképpen reagál Magyarország néhány ismert szereplője egy viszonylag egyszerű helyzetre – már ahhoz képest, hogy egy ún. normális országban mi lenne a válasz.

A tejesdobozbotrányról van szó; arról, hogy kiderült, a Kárász Róbert vezette kampányban olyan fiatalok fotói kerültek tejesdobozok garmadájára, akik a kampány állításával szemben nem eltűnt személyek, azaz nagyon is megvannak, olyannyira, hogy könnyű volt beszélni velük, miután öt perc keresés után megtaláltuk őket a világhálón.

Ciki, blamázs, röhejes, abszurd: aki találkozott a történettel, miszerint ez a (kivédhető) hiba megesett Magyarországon, ezekre a szavakra gondolhatott.

Lehetett volna mondjuk elnézést kérni az érintettektől, lehetett volna azt mondani, hogy bocs’, elrontottuk, sajnáljuk, kijavítjuk, nem történik többet ilyen, vagy valami ilyesmit. És továbbmenni, folytatni ezt a szimpatikus a kampányt, most már valóban eltűnt gyerekek fotóival. De Magyarországon vagyunk, ahol megint tótágast állt minden.

Kárász Róbert

Kárász Róbert

Fotó: MTI

Mert mit is mond például az alaphibát elkövető rendőrség, amelynek a nyilvántartásában a valóságnak nem megfelelő adatok szerepelnek? Amely hibás információk alapján kerültek nem eltűnt gyerekek képei a tejesdobozokra?

Nos, a rendőrség mindössze annyit mond, hogy nekik friss az adatbázisuk. „Friss.” Az az adatbázis, ahol olyanok szerepelnek bizonyítottan, akik nincsenek eltűnve. Tényleg, milyen lenne ez az adatbázis, ha a rendőrség nem tartaná frissen?

Aztán ott a botrány tényleg legszerencsétlenebb szereplője, az Alföldi Tej Kft., amely napok óta nem ad választ nekem arra az egyszerű kérdésre, hogy mikor veszik le a nem eltűnt fiatalok fényképét? A cég Facebook-oldalán jelen pillanatban, tehát a botrány kipattanása után két nappal levendulákról és lepkékről találunk bejegyzést, de arról, hogy itt történt egy „kis baki”, hogy pillanatnyilag több tízezer dobozon a valóságnak nem megfelelő információ szerepel, nos, arról nincsen semmi. Pedig a cégnek semmi szégyellnivalója nincs: ők egy jó ügyért odaadták a felületet, és az információkat nem nekik kell csekkolni.

Egyikük, aki megvan

Egyikük, aki megvan

Fotó: Németh Dániel

(Egyvalamit azért gyorsan szögezzünk le. A törvény szerint egy állampolgár személyes adatai – pl. neve, fényképe – csak akkor hozható nyilvánosságra, ha az illető eltűnt. Márk, Bálint és Klaudia személyes adatait úgy hozták nyilvánosságra, hogy ők nincsenek eltűnve. Nem vagyok jogász, de ebben az esetben simán fennáll az adatsértés lehetősége; hogy ez megtörtént vagy sem, azt bíróság mondhatja ki. Azt azért bőven ki lehet jelenteni, hogy ahogy mondani szokás: jogilag minimum aggályos az ügy.)

Ezek után jött ma reggel Kárász Róbert, aki munkahelye stúdiójában (ATV) hosszan húzta azt a nótát, hogy egyedül a Magyar Narancs gonosz, és személyesen én ártok a kampánynak azzal, hogy megírtam, fals képek szerepelnek a dobozon. (Mellékszál: Kárász Róbert jelenleg az ATV műsoraiban lép fel, főleg kérdezni szokott bennük. Mi is abban a meglepő, hogy az ATV mindent elkövet azért, hogy sztárját, ahogy lehet, bevédje? Magyarországon? Semmi… Amikor például az ATV Híradójához készítettek riportot velem, a csatorna riportere szemrebbenés nélkül közölte a felvételen, hogy szerinte Kárász Róbert az áldozat, és ez bizony hiba a cikkben! Ennek megfelelően készült a tudósítás. Amit úgy konferált fel Kárász kollégája a híradóban, hogy„megtévesztőnek nevezte a Magyar Narancs újságírója” a tejesdobozkampányt, miután megtalált a fényképen szereplők közül egyvalakit a Facebookon. Tényleg csak a tények kedvéért: nem egyvalakit találtam meg, hanem hármat – a négyből –, közülük eggyel sikerült személyesen is találkoznom. De ugorjunk!)

Szóval, ma reggel az ATV-ben egy beszélgetős műsorban Kárász Róbert egyből nekem is esett, az újsággal együtt lehordott, miközben ATV-s kollégái természetesen egyszer sem szakították félbe a dühkitörést. (Vicces volt, amikor Kárász Róbert ki szerette volna mondani az egyik eltűntnek feltüntetett fiú nevét, Márkét, de valamiért nem jutott eszébe; erre a két kolléga segítségére sietett azzal, hogy súgott egyből: Márk, Márk!) A benn töltött nagyon tanulságos tíz perc alatt kiderült, hogy Kárász Róbertet lényegében traumatizáltam azzal, hogy rámutattam, hiba történt a képkiválasztás során; nem képes a személyemen túllépni, belátni, hogy basszus, itt valami nagyon félrement. Naivan azt hittem, eljuthatunk oda, hogy például ő azt mondja: elnézést az érintettektől, hibáztunk, kijavítjuk. Erre Kárász Róbert képtelennek bizonyult, sajnos.

Tágabb kontextus: nem egy vagy két gond van az eltűnt gyerekek keresésével. És ezt nem én mondom, hanem az előző ombudsman, Szabó Máté egyik korábbi jelentése. Néhány idézet ebből:

„Az ombudsman vizsgálata szerint nincs egységesen használt definíció, és az eltűnt gyerekekről nincs egységes adatgyűjtés.”

„Hiányos a jogi szabályozás, a szabályok pedig nem egyértelműek. Nincs egységes adatgyűjtés és nincsenek számon kérhető kötelezettségek, amelyekkel az állam, a családok, a civil szervezetek csökkenthetnék az eltűnt gyermekek számát.”

„A különböző szakemberek sokszor egymás mellett és nem egymással összehangoltan dolgoznak.”

Szóval az van, hogy az a mélyebb probléma, aminek a mostani tejesdobozbotrány is tünete, évek óta ismert, egy magas beosztású hivatalnok beszélt is róla. A főszervező Kárász Róbert a jelek szerint ezzel a gonddal sem akar szembenézni; hiszen a tényeket hárítva azt hibáztatja, aki rámutatott ennek a problémakomplexumnak az egyik pontjára. (Mert van, ugye, több is.)

Kárász nem gyermekvédelmi szakember, és becsületére legyen mondva, soha nem is állított ilyet magáról; ő egy ügyes médiaszereplő, aki céget is alapított az eltűnt gyerekek kampányára. Igen, nem alapítványt vagy nonprofit szervezetet, hanem forprofit vállalkozást (GAP Média), amellyel a cégadatok szerint termelt is tavaly 5 milliós nyereséget. Ez persze nem eget verő összeg a NER világában, ahhoz képest mégis csinos szám, hogy ebben a gyermekvédelemben sokan önkéntesként vagy szerény fizetésért próbálnak tenni valamit a nehéz helyzetben lévő fiatalokért – megfelelő szakmai háttérrel és felügyelettel. Kárász esetében ennek a megléte számomra kérdéses (reméljük a legjobbakat!), miközben még pénzt is keres vele. Nem mondta ki, de nyilván a cége, azaz a saját anyagi érdekeit is védte, amikor a kampány ártójának igyekezett beállítani.

Pedig semmi mást nem mondtam akkor, mint most: sajnos sok, túl sok eltűnt gyerek van Magyarországon; kerüljenek hát olyanok fotói a dobozokra, akik tényleg el vannak tűnve, ennek érdekében pedig a szervezőknek igenis kutya kötelességük minden tőlük telhetőt megtenni. Akár össze is foghatnak professzionális gyermekvédelmi szervezettel, például. Ez a lényeg, közben meg kereshet felőlem Kárász cége annyit, amennyit nem szégyell.

Frissítés: A GAP Média Korlátolt Felelősségű Társaság, valamint Kárász Róbert az alábbiak közlésére kérte a Szerkesztőséget: a GAP Média Korlátolt Felelősségű Társaságnak a cikkben megjelölt bevételei, illetve (az elmúlt évben hozzávetőleg 5 millió forint) adózott eredménye nem kizárólag az Ezer Lámpás Éjszaka kezdeményezéssel összefüggésben, illetve a tejesdoboz kampányból származik, figyelemmel arra, hogy a cég – melyet Kárász Róbert nem az eltűnt gyermekek kampányára alapított – egyéb, többnyire kommunikációs tevékenységet is végez.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.