n Aktivistákkal megtámogatott MSZP-szórólapok igyekeznek meggyőzni a magyarokat arról, hogy "a Fidesz rágalmai" helyett a tények beszéljenek, vagyis az ellenzék hazugságaival szemben ennyivel meg annyival nőttek a bérek és a fogyasztás, egy rakás új munkahely lett, a Fidesz-kormány ezt meg azt nem tette meg, ellenben a Medgyessy-csapat mi mindent megvalósított a röpke tíz-egynéhány hónap alatt.
Nagyszerű az ötlet, a népek nyilván nagyon bírják az ilyesmit, hiszen karmolták a fideszes-orbános brosúrákat meg a Millenniumi Országjáró című propagandakiadványt is - a jelek szerint a szocialisták legalábbis így emlékeznek azokra az időkre. Az meg alighanem kihullott a fejükből, hogy akkoriban - teljes joggal - ők is kifogásolták az ezekre kidobott állami milliókat, továbbá - ugyancsak indokoltan - azt hangoztatták, hogy egy kormánynak kormányozni kell, nem pedig a kormányzásról beszélni.
Jelen szórólapozást, ami önmagában sem mentes egyfajta kéretlen tolakodástól (idézzük csak föl a tavalyi két választási forduló közötti agresszív polgári hittérítőket), és éppen ezért sokakban eleve ellenszenvet vált ki, a kormány szempontjából ráadásul a lehető legrosszabb időpontban indították. Az adóemelés, illetve az e körüli kormányzati töketlenkedés, a különböző szolgáltatások drágulása közepette (még ha ezek közül jó néhány közvetlenül nem is varrható a politika nyakába) azzal előrukkolni, hogy márpedig az MSZP jobbá, könnyebbé stb. tette az életet, akkora öngól, hogy azzal csak a nagyon hülyék nincsenek tisztában. A Fidesz pontosan fölmérte a lehetőséget: Pokorni Zoltán minapi nyilatkozata, illetve Áder János megjegyzése (aki párttársait a verbális agresszió kerülésére kérte, mondván, ne rontsanak felelőtlen vagdalkozásokkal a javuló pozíción) egyértelműen erre utal. Meg az is, amilyen ügyesen eldugták a szélesebb nyilvánosság elől az Orbán-Kövér párost, s a duó közelmúltbeli állapotát ismerve ez különösen bölcs döntés, mi több, a felemelkedés komoly záloga volt. (A Hír TV-n nemrég beleszaladhattunk egy vidéki Orbán-monológba, amelyben a volt kormányfő igen messziről, Mátyás királytól próbált nekifutni valami szolid eurofikázásnak; mi tagadás, a pártelnök nincs nagy formában.)
Van azonban e kormányzati szórólapozásnak (meg az összes korábbinak) egy mélyebb tanulsága is: mégpedig az, hogyan ne kezelje a politika a társadalmat. Noha a magyar populáció nemcsak józan, megfontolt döntéseket hozó egyedekből, hanem olyanokból is áll, akik, hogy is mondjuk csak, nem értik eléggé az összefüggéseket, semmiképpen sem kellene az össznépességet úgy megszólítani, mint hülyegyerekek gyülekezetét. Nem kell nekik azt mondani, hogy a minimálbér-emelés a jólétet szolgálja - mint tette azt az Orbán-kormány -, amikor százezreknek okoz többletkiadást, és mindenki tudja, hogy csupán a költségvetés akar (az ily módon növelt járulékokon keresztül) nagyobb bevételt. És ne vigasztalják a napjainkban utcára kerülő nyugat-magyarországiakat azzal, hogy keleten meg úgy általában viszont mennyi új munkahely van - mint teszi ezt most a Medgyessy-kormány.
Bár 1998-2002 között hovatovább valóságos tudományággá nőtte ki magát a "kormányzati kommunikáció" mibenléte és az ő tüzetes elemzése, a különböző "technikák" boncolgatása, és a pártok ún. teameket alkalmaznak nem kevés pénzekért egymondatos szlogenek meg demagóg, legfeljebb kiskorúak megtévesztésére alkalmas "messzidzsek" megfogalmazására, az azért az elmúlt négy évben kiderült: a kábítást sehogyan sem lehet becsomagolni úgy, hogy arra a választók vevők legyenek. És ha marad a módi, kiderül majd ez 2006-ban is.
