Levelek a másvilágról

  • 2003. szeptember 18.

Publicisztika

Már erősen közeledett a lapzárta, amikor egy fax érkezett a szerkesztőségünkbe (biciklis futár hozta egyenest a repülőtérről, úgy valamivel lassúbb, de megbízhatóbb). A leirat nyilvánvalóan Amerikából érkezett, ezt érdeklődésünkre a reptéri személyzet is megerősítette, mert útközben enyhén szólva is furcsán viselkedett, viszkit és nőt követelt, ami a turistaosztályon még egy levéltől is túlzás. De nyilvánvaló, teljesen eredeti okiratról van szó, amit most közreadunk:

n Már erősen közeledett a lapzárta, amikor egy fax érkezett a szerkesztőségünkbe (biciklis futár hozta egyenest a repülőtérről, úgy valamivel lassúbb, de megbízhatóbb). A leirat nyilvánvalóan Amerikából érkezett, ezt érdeklődésünkre a reptéri személyzet is megerősítette, mert útközben enyhén szólva is furcsán viselkedett, viszkit és nőt követelt, ami a turistaosztályon még egy levéltől is túlzás. De nyilvánvaló, teljesen eredeti okiratról van szó, amit most közreadunk:

"Dear Magyarok! I`m very szomorú, look the óhazai közállapotok, inclusive sajtó and partys. The two legnagyobb daily news and two molto giganto párt tanto legfontosabb dolga, like a cover story, hogy én azt írtam - sokfelé levelezek, post restaurant, ju nó -, hogy óhazai ellenzékben van molto shithead, de io parlare dopo dottore-professore Megyési Pítör privnyí miniszterrel, és el lesz minden sikálva, ez egy cheating levél, mert én azt írtam, hogy plíz küldjék el miszter Koolcsár mobilszámát, subitó, ha lehet. Így szerintem nem lehet marching in the Etiopium Unio, but az idő valóban szórakoztatóan telik, jövő hétre my stepmother is schreiben so fort, tud egy-két nagyon finom receptet egy tál sóskából." (A nagy ember itt nyilván csocskára gondolt, ami szlávul lencsét jelent.)

A végére csak az üdvözlet maradt: "Sokszor csókol benneteket, magyarkák: Teller Endre."

A "vita" a The Magyar Nemzet és a The People`s Freedom, a magyar nyilvánosság e két zászlóshajója s rajtuk keresztül a két legnagyobb magyar párt között tehát a következő kérdésről burjánzik.

Egy nagyon öreg ember, aki annyira öreg, hogy már halott, és aki Magyarországon - részben korábbi kivándorlása, részben elhalálozása okán - nem rendelkezik szavazati joggal, és akinek megítélése - mivel ő találta fel a hidrogénbombát - Magyarországon is erősen kérdéses, politikai befolyása pedig nulla pont nulla, írt/nem írt egy kampányízű levelet arról, hogy melyik pártot nem szereti/szereti, és hogy melyik miniszterelnöknek/nem miniszterelnöknek lenne ő az igaz híve, és melyik mondott tisztviselővel vitatna meg mit, ha ebben időközbeni, sajnálatos elhalálozása meg nem gátolta volna. Miközben nincs kampány, hiszen nincs választás sem.

Ez a vita egyszer már lezajlott egyébként, csak fordított szereposztásban: tavaly áprilisban a másik miniszterelnököt támogató hasonszerzőjű levél hitelességét kérdőjelezte meg az ellenérdekelt fél. Érdekes, a balhé akkor sem tűnt sokkal morbidabbnak, mint most.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.