Nagyjából sikerült felskiccelnie a kormánynak a négyéves ütemtervet, amely alapján úgy tűnik, nagyon itt az ideje, hogy egy új párt vagy pártszövetség lépjen a választók elé. Még akkor is, ha a pesszimistábbak nem hisznek a választásos játszadozásban, mondván, a Fidesz most már évtizedekig egyszerűen nem engedheti meg, hogy veszítsen ilyen népakarati játékokon, hisz annyira függ a saját, megnövelt hatalmának hatókörébe rántott oligarcháktól és társadalmi csoportoktól, s ezért aztán bármilyen adminisztratív eszközt bevet ahhoz, hogy nyerjen, ahogy ezt már idén is láttuk. De ettől függetlenül egy párt, ha akar valamit, és mondjuk valami kataklizma folyamán idő (2018) előtt versenybe kell szállnia, mikor máskor kezdje el felépíteni magát, mint idén és jövőre, a két nehéznek ígérkező évben – hisz utána a Fidesz már leginkább népszerűsítő intézkedésekkel lesz elfoglalva.
Márpedig a nehéz évek nem lesznek könnyűek. Úgy tűnik, Orbán Viktor eldöntötte, hogy a magyar a jövőben üzemben fog dolgozni, fizikailag megerősödve, de a nyál kicsit kicsordul a szája szélén, és Orwell jámbor Benjámin szamarához hasonlóan majd időnként elbőgi magát, hogy „Majd még keményebben dolgozom!”. A szegénység nőni fog, de a szegények gettókba zárva nem bántják majd a középosztály szemét. Amely réteg még több adókedvezményt fog élvezni, hogy – miként Kádár különalkuja jegyében történt – elnézze, no nem Orbán illegitimitását, hanem holdudvarának fényes karrierjét: nédd mán, ez az ifjú Simicska, hát nem felkerült pikk-pakk a Forbes listájára, és rögtön a 16. helyre a maga szerény 43 milliárdos vagyonával? És még csak 54 éves.
Az első két év tehát óriási érdeksérelmeket fog okozni, és nyilvánvaló, hogy önerőből sem a pedagógusok, sem a szegények nem fognak látványos akciókat elérni. A középosztály felháborodását kell tudnia egy új pártnak kiterjeszteni pl. a gimnáziumbezárások idejére, amikor sokan azzal fognak szembesülni, hogy gyermeküket vagy fizetős gimibe adják, vagy megy blokkolni valamelyik lakhelye közelében létesült gumigyárba. A kicsi vagy kocsi választásához hasonló gimi vagy gumi a választókat az oktatási kínálat lecsökkenése miatt fogja felháborítani, és ezt már egy új politikai erőnek kéne artikulálni. És akkor még nem ismertek a hatalom rögtönzésen alapuló, eseti töketlenségei, avagy ki tudja, Orbánnak milyen adó jut az eszébe az egyik túlkolbászozott, vészterhes hajnalon?
Márpedig egy társadalmi szolidaritást felvállaló párt tud minderre válaszokat adni, de mindenképpen egy olyan alakulat, amely el tudja mondani, hogy a rezsicsökkentés és a közmunka nem a nemzeti felemelkedés és a társadalmi mobilizáció, hanem a nyomor eszközei. Amely artikulálni tudja, hogy a legjobb rezsicsökkentés a megfelelően szabályozott, fair körülmények között zajló verseny. Egy párt, amely meg tudja állítani a társadalom csoportjai között kialakított szakadékok mélyülését. Amely tudja, hogy a harmadik út a harmadik világba vezet, és amely tudja, hogy ha történetesen a szociális piacgazdaság uralta Európai Unióban élünk, akkor ezt a rendszert kéne normálisan működtetni, nem pedig szabadságharcok szabdalta buhera-NER-szerűségeket kéne a sufniban kalapálgatnunk vacsora után, amikor a házipálesz már kellően a fejünkbe szállt ahhoz, hogy elhiggyük, ezzel a Holdra is eljutunk.
A parlamenti ellenzéki pártokról lemondhatunk, úgy tűnik, hisz a Tóbiás „próbálok úgy fogalmazni, hogy semmi konkrétumot ne mondjak” József uralta MSZP, a Fodor „mi, liberálisok, azaz én és öööö” Gábor vezette Liberálisok, a Schiffer „na de négy év múlva most már aztán tényleg senki nem állíthat meg minket” Gábor kormányozta LMP, a Bajnai „úgy fogok küzdeni, mintha az életemért küzdenék, ja, várj, most jött sms-ben egy állásajánlat” Gordon fémjelezte Együtt-PM, nem is említve a diszkreditált Gyurcsány-pártot – szóval ők mintha maguk sem hinnének abban, hogy bármit tudnának kezdeni a Fidesszel, inkább csak sorban állnak a parlamenti ülésnapokon egy-egy Orbán-pofonért. A Jobbik pedig nyilván arra vár, hogy a 3,3 millió szegényből egyre több legyen, akik már kétségbeesésükben szavaznak a leghagymázasabb és darutollasabb Kánaánt ígérő pártra.
Az új pártnak tán a netadóellenes fiatalokból kellene megalakulnia, akik kitartóak és hisznek magukban, no meg nem Kelet-Birminghamben tervezik leélni az életüket, hanem hisznek abban, hogy Magyarországon élve a legszebb a négy évszak, főleg, ha az állam hagy minket dolgozni, családot alapítani, vállalkozni, intézi ügyeinket, amiért tartjuk, mint egy jó közös képviselő, aki nem próbál meg beköltözni a garázsunkba, nem csíp bele feleségünk fenekébe a lépcsőházban, nem zsarol díjának felemeléséért gyermekünk háztetőről való lelógatásával, nem hazudik bele a szemünkbe, és nem vizel az ajtónk elé sem, miközben a szomszéd házakba már rég nem mehet be.
Valószínűleg az egész sokkal egyszerűbb, mint amilyennek tűnik most – egy európai ország lakóinak kéne csak összeszedniük magukat.
