Publicisztika

Miközben egyre több ápolónő, műtőssegéd, altatóorvos küldi vissza a minisztériumnak az "egyszeri bérkiegészítésként" kapott húsz-harmincezer forintokat, Gógl Árpád a hétvégén megint megszólalt az egészségügyben dolgozóknak e célra elkülönített "15 milliárd" forintról. BAZ-megyéből üzente a miniszter, hogy a mondott összeg is jelzi: a kormány a szívén viseli az eü-dolgozók boldogulását, és a Pénzügyminisztérium nem is gondolta komolyan a vonatkozó tervszámokat a jövő évi költségvetésben (amelyek szerint nem lesz komolyan vehető béremelés az egészségügyben), és a miniszterelnök is szereti az eü-dolgozókat, hisz ő majdnem mindenkit szeret, és ez nem ígéret, hanem valóság, vagyis olyan izé, ami valóság lesz. Gógl a közszolgálati tévé A hét című műsorában azt is elismerte, hogy a "15 milliárd" forint esetében "kommunikációs hibát" vétett.

A zámolyi és csóri romák útban vannak Kanada felé, a Király utcaiak rövidesen, a zuglóiak már az utcán. Tizenkettő plusz tizennyolc plusz nyolc család, akikkel a Köztársaság változatos szintű és pártállású képviseleti intézményei nem bírtak mit kezdeni. A csóri polgármester miépesnek tűnik, a VII. kerületben és Zuglóban szocialista-szabaddemokrata koalíció irányít. Az érvek ennek megfelelően különböznek is, Csóron és Zámolyban a nettó rasszizmus, a fővárosban a tulajdon szentségének elve vezetett hasonló eredményekhez: cigány családok fedél nélkül maradtak. Az önkormányzatok szerint ez nem az ő gondjuk, és a fővárosra mutogatnak, a főváros a kormányra. A kormánykoalíció e tárgyban már megtette a magáét: parlamenti többsége előbb az önkényes lakásfoglalást társadalomra veszélyes cselekedetnek minősítette, és súlyosbította az érte kiszabható büntetést, majd az önkényesek kilakoltatásának elrendelését a bíróság hatásköréből az önkormányzati jegyzőébe utalta. Az utcára kerülőkről a dolgok jelenlegi állása szerint, mint utolsó instancia, a hajléktalanellátás hivatott gondoskodni.

Árakról, helyekről, csalásokról szólnak a mítoszok, de saját tapasztalatomból tudom, hogy egy egészen kevés józan ésszel plusz némi előrelátással minden csalódás elkerülhető, mert a Balatonon is érvényes a szabály, miszerint csak azt csapják be, akit lehet.

Tavaly márciusban besokalltam, egyre inkább úgy tűnt, a meteorológusaink összevissza prognosztizálnak. Másnap viszont az ember sose emlékszik pontosan, melyik mit is mondott, ezért marad a homályos, sanda balsejtelem. Én azonban papírt és tollat ragadtam, és két hétig jegyzeteltem, majd összehasonlítottam az előrejelzést a ténylegesen bekövetkezett időjárással. Exkluzív tesztemet most először tárom a nyilvánosság elé.

A szerző alkotmányjogász, az Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ vezetője, a Fundamentum című folyóirat főszerkesztője.

Kedves Olvasóink, feltáró jellegű vallomást adunk közre.

Azt túlzás volna állítani, hogy a világ lélegzet-visszafojtva figyel: egy közel-keleti béketárgyalásnak az a dolga, hogy akadozzék, elvégre, legalábbis a felszínen, olyan kibékíthetetlen ellentétekről folyik, amelyek gyökere a Bibliában keresendő. Mit oldjon meg ezeken a kérdéseken három olyan politikai entitás, amelyek közül még a legrégebbi, az Egyesült Államok sincs sokkal több kétszáz évesnél, Izrael alig múlt ötven (a legszebb férfikor, ahogy mondani szokás), Palesztina pedig még meg sem született (a még szebb férfikor).

Mégpedig eskü alatt Csillag Jánosnak, de most mégis kénytelen vagyok erről értekezni önökkel, mivel a hőségnek számtalan társadalmi, gazdasági és pszichológiai vonzata van, melyeket megosztani édes kényszer und lehetőség ezeken a hasábokon.

A szerző teológus.

Köztudomású, hogy Orbán Viktort nem különösebben érdekli a környezetvédelem. Nem túl gyakran tűnődik el a globális felmelegedés problematikáján vagy az ózonlyuk tágulásának kérdéskörén, a klímaváltozások tendenciája pedig kifejezetten hidegen hagyja. A környezetvédelmi tárca problémái miatt sem főtt túlságosan a feje, tőle Pepó Pál akár a helyén is maradhatott volna, ha a honi környezetvédelem állapota nem számítana az EU-csatlakozás egyik kerékkötőjének. De annak számít, méghozzá nagyon, az uniós csatlakozáshoz ugyanis állítólag 3-4 ezer milliárd forintnyi beruházásra lenne szükség. Így hát Orbán Viktor kénytelen volt bokros teendői között néhány percet ennek a kellemetlen feladatnak szentelni, és néhány keresetlen jó tanácsot adni az új környezetvédelmi miniszternek. Nem bonyolódott bele szakmai tézisekbe, nem szemezgetett a Gia-hipotézis gondolatvilágából; annyit mondott Ligetvári Ferencnek, hogy ápolja csak a kapcsolatot a civil szervezetekkel, ügyesen, szívélyesen, akkor nem lesz semmi gond.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az uniós csatlakozás újabb holtbiztos dátuma 2005, vagyis tíz év múltán megint csak sikerült ötévnyire megközelíteni az EU-tagságot. Ha valaki emlékezik még rá, 1990-ben 1995-ről beszéltek, 1997-ben pedig 2002 "tájékáról"; igaz, van ennek előnye is, a kiszámíthatóság. A magunk részéről például biztosak vagyunk abban, hogy a 2005-ös dátum 2002 magasságában 2007-re változik, sőt akár az ezen időpont mellett felsorakoztatott uniós érveket is felsorolhatnánk, megelőzve korunkat, mintegy, de hát mi értelme lenne.

"Van még hozzászólás? Esetleg az elnökkel van még valami baj?" - ezekkel a szavakkal zárta Pallag László az olajbizottság hétfői ülését. A csaknem négyórás összejövetel nagy részében ugyanis a testület kisgazdapárti elnökét szuttyongatták feltűnő hévvel képviselőtársai; mindenekelőtt az MDF-es Balogh László, de Tóth Károly (MSZP) és Fazekas Sándor (Fidesz) is kitettek magukért. A purparlé egy pontján Pallag László meg is jegyezte: emlékezete szerint a bizottságot nem miatta hozták létre, hanem az olajügyek kivizsgálása végett.

A szerző író, a Szombat című zsidó folyóirat főszerkesztője. Esszéje teljes szövege a Szombatban jelenik meg.