Vissza a feladónak
n Miközben egyre több ápolónő, műtőssegéd, altatóorvos küldi vissza a minisztériumnak az "egyszeri bérkiegészítésként" kapott húsz-harmincezer forintokat, Gógl Árpád a hétvégén megint megszólalt az egészségügyben dolgozóknak e célra elkülönített "15 milliárd" forintról. BAZ-megyéből üzente a miniszter, hogy a mondott összeg is jelzi: a kormány a szívén viseli az eü-dolgozók boldogulását, és a Pénzügyminisztérium nem is gondolta komolyan a vonatkozó tervszámokat a jövő évi költségvetésben (amelyek szerint nem lesz komolyan vehető béremelés az egészségügyben), és a miniszterelnök is szereti az eü-dolgozókat, hisz ő majdnem mindenkit szeret, és ez nem ígéret, hanem valóság, vagyis olyan izé, ami valóság lesz. Gógl a közszolgálati tévé A hét című műsorában azt is elismerte, hogy a "15 milliárd" forint esetében "kommunikációs hibát" vétett.
Az olyan, a kommunikációelméletben kevéssé pallérozott fatuskók, mint mi, ezt úgy mondanánk, hogy egy ordas nagyot hazudott. Minek következtében most az istennek sem tudunk szabadulni attól a kellemetlen érzéstől, hogy - ne legyen igazunk! - a hét végén ezt egy másikkal fejelte meg.
A miniszter, ugyebár, vagy egy hónappal ezelőtt bemondta a "15 milliárdot", és azt állította, hogy minden eü-dolgozónak jut belőle egy százaska. Arról, hogy miért pont ennyit mondott, csak sejtéseink lehetnek. A szoft változat szerint elképzelhető, hogy azért, mert a beszédaktust megelőzően az orra elé lökött papíron ennyi állt. Gógl tehát, miközben elkövette a "kommunikációs hibát", és meggyakta a valóságot, nem tudta, mit beszél. Nem tudta, hogy a "15 milliárd" közterhekkel együtt értendő, és hogy a lét nem 150, hanem 180 ezer dolgozó között kell szétdobni.
Ez esetben a miniszter gyengeelméjű, és sürgős orvosi ellátást kellene kérnie, a vonatkozó FIFA-rendelkezések értelmében a partvonalon kívül.
A második, "mély torok" verzió szerint Gógl pontosan tudta, hogy a 15 milliárd kamu, hogy az összeg mintegy hatvan százalékát képező közterheket az állam csak megtúráztatja kicsit, és csak egy rövid, virtuális pillanatig állomásoztatja az eü-dolgozók tárcájában: útban az egyik zsebe felől a másik zsebe felé. A magunk részéről nem csak azért hajlunk eme változat elfogadására, mert szilárdan hisszük: szinte elenyésző annak a statisztikai valószínűsége, hogy egy kormányban egy gyengeelméjű miniszternél több legyen, és a honvédelmi tárca már kimerítette a keretet. Gógl ugyanis a "15 milliárd" bejelentése után kitért arra is: ha a fiatal orvosok elégedetlenek, legfeljebb majd külföldön vállalnak munkát, Norvégia tárt karokkal várja őket. E cinizmus inkább arra enged következtetni, hogy Gógl tudta, mit beszél. Csak azt nem tudta, mit jelent cirka hatvan-hetvenezer forint (a különbség az ígért és a valóságos juttatás között) azoknak az embereknek, akiknek a hónap végére elfogy minden pénzük, pedig alig vettek valamit; viszont három műszakban gályáznak a kórházakban.
Vagy tudta, de nem törődött vele. Mert elhitte, hogy nem a valóság a fontos, hanem az, hogy a kormány, a hatalom milyen képzeteket alakít ki róla az emberek fejében. Mert elhitte, hogy bemondja a tizenötöt, oszt´ ha valaki később pampogna, majd jól a torkára forrasztják a szót a tévéjükben, a rádiójukban, a lapjaikban; az elégedetlenek majd kapnak valami csinos millenniumi füzetet, egy érdekes interjúval Nemeskürty professzorral meg egy szép, képes beszámolóval egy országzászló-átadásról, és boldogok lesznek. Mert elhitte, hogy büntetlenül szórakozhat az egészségügy plebejusaival, az ápolónőkkel, a kórházak segédszemélyzetével, az alacsonyabb beosztású orvosokkal, akik a szinte feudális hierarchiába tagozódott orvostársadalom alsó traktusaiban helyezkednek el, és megszokták, hogy nem szólnak vissza; hogy ő, a miniszter, az orvoskamara egykori elnöke, a professzor következmények nélkül hazudhat a pofájukba és alázhatja meg őket.
Egyébként is, nem szoci szavazók-e ezek mind?
Mostantól biztosan.
