Egy részeg ibizai estéből világbotrány: előzmények és következmények
strache.jpg

Egy részeg ibizai estéből világbotrány: előzmények és következmények

  • B. Simon Krisztián
  • 2019.05.21 19:17

Publicisztika

„Ahhoz hasonló médiakörnyezetet akarunk felépíteni, amilyen Orbánnak is van.”

Ritkán ér akkora blamázs egy vezető politikust, mint amit Heinz-Christian Strache osztrák (most már csak ex-) kancellárhelyettesnek kellett a napokban elszenvednie. A szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt elnöke, aki a hónap elején még csillogó szemű fideszes politikusok gyűrűjében tolta a blázt – mint azt a magyar miniszterelnök Facebook oldalán megcsodálhattuk –, egy múlt héten nyilvánosságra hozott rejtett kamerás felvételen győzködte a magát egy orosz oligarcha képviselőjének/rokonának kiadó nőt, hogy vásároljon részesedést az ország legnagyobb bulvárlapjában, és kezdje el tolni pártja szekerét.

A 2017-es választás előtt egy ibizai apartmanban készült felvételen az ittasnak tűnő Strache azt mondja, elég lenne, ha három-négy embert kipenderítenek a szerkesztőségből, a többieknek meg kiadják az ukázt. „Az újságírók úgy is a bolygó legnagyobb ribancai” – hangoztatta. A Kronen Zeitung című napilaprа igazi politikai csodafegyverként tekintenek Ausztriában: óvatos becslések szerint minden negyedik osztrák lakos olvassa, és Strache azt várta volna, hogy a segítségével 27-ről 34 százalékosra nőhet pártja támogatottsága.

false

Azt sem hallgatta el, hogy honnan merítette az ihletet:

„Ahhoz hasonló médiakörnyezetet akarunk felépíteni, amilyen Orbánnak is van”

– lehet hallani a felvételen, így nem véletlen, hogy az adásvétel lebonyolításához azt ajánlotta, vegyék igénybe a Népszabadság bezárásával már bizonyító Heinrich Pecinát, a média áthangolását pedig a már nálunk is jól bevált orbáni módszerekkel hálálnák meg. Strache azt ígérte ugyanis, hogy túlárazott közbeszerzésekkel kedveskednek majd a befektetőnek. Végül az ügyletből nem lett semmi, Strachét valószínűleg felültették – még ha nem is tudjuk, kik és milyen okból. Az viszont biztos, hogy politikai karrierje itt bedőlt: tisztségeiről kénytelen volt lemondani, pártja kizuhant a kormánykoalícióból – Sebastian Kurz miniszterelnök pedig úgy döntött, szeptemberre előrehozott választásokat írnak ki.

A Szabadságpárt persze nem egyik napról a másikra lett kormányképes erő.

Az egykoron még nyíltan nemzeti szocialista nosztalgiára építő pártban tudatosan dolgoztak azon, hogy szalonképesebb imázst kommunikáljanak kifelé. Az ezredfordulón, Jörg Haider vezetésével már sikerült is egy kormánykoalíció részévé válniuk, ám akkor Ausztriát szankciók érték az Európai Unióból, így a koalíció hamar véget ért, a párt pedig egy időre veszített vonzerejéből.

false

A neonáci szcénában nevelkedett Strache szerencsésebbnek tűnt: nem elég, hogy az elmúlt években felvirágzott hazájában a populista szélsőjobb, de a közvetlen szomszédságban egy olyan párt kormányozhat, mely ideológiájában alig különbözik az FPÖ-től, mégis tagja lehet az európai mainstreamnek (reményeink szerint már csak ideig-óráig). De talán ennek is köszönhető, hogy a videóbalhé előtt 18 hónapig zökkenőmentesen működött a szélsőjobb és a jobb-közép tandeme. Bár a sajtó és egyes baloldali pártok rendszeresen kritizálták Kurzot, többek között azért is, mert koalíciós partnere többször nekiment a szabad sajtónak, és a szélsőjobbos „népességcsere” toposzával kampányolt, a kancellár mintha meg se hallotta volna. Pártcsaládja, az Európai Néppárt pedig úgy gondolhatta,

nagyfiú már Sebastian, idén lesz 33 éves,

szóval nem kell neki megmondani, mit csináljon. Még a magát újonnan a jogállamiság őreként pozicionáló Manfred Weber sem látott különösebb problémát Ausztriában. Nagy nehezen ki merte ugyan mondani, hogy Orbán politikája ellentétes az uniós érdekekkel, Sebastian Kurz koalícióját viszont még a közelmúltban és védelmébe vette.

Amikor pedig a napokban a Der Spiegel hasábjain összecsapott a két legnagyobb pártcsalád, az Európai Szocialisták Pártja (PES) és az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje, a szocialista Frank Timmermans felhánytorgatta, hogy a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) egy olyan párttal alkot koalíciót, amelynek tagjai nem hajlandók elhatárolódni a szélsőséges identitárius mozgalomtól. Weber erre azt próbálta bizonygatni, hogy Kurz nagyon ügyesen kordában tudja tartani az őt hatalomba segítő szélsőjobbot. Az EPP csúcsjelöltje az osztrák tanácselnökséget hozta fel példának arra, hogy minden rendben van: hiszen az osztrák kormánynak több mint ötven új uniós szabályt köszönhetünk, a széndioxidkibocsátás korlátozásától az eldobható műanyagok tilalmáig. „Nem lehet azt mondani, hogy az osztrák kormány nem tiszteli az európai alapértékeket” – vonta le mindebből az elhamarkodott következtetést.

false

Ha tüzetesebben megnézzük, milyen hatással volt a szabadságpárt az osztrák politikára,

és benne az ÖVP irányvonalára, akkor kifejezetten nyugtalanító látvánnyal találkozunk. 2017 elején egy ideig 33 százalékon állt Strache pártja, és az akkor még a külügyminiszteri posztot betöltő Kurz úgy látta, az az egyetlen lehetősége arra, hogy kifogja a szélsőjobb vitorlájából a szelet, ha maga is jócskán jobbra veszi az irányt. A választási kampányban tehát azzal büszkélkedett, hogy miniszterként ő számolta fel a balkáni migrációs útvonalat, és azt ígérte, a jövőben is azon lesz, hogy megfékezze a menekülteket. Így lett végül az ÖVP-nek 31, az FPÖ-nek pedig 26 százaléka az országgyűlési választáson. Kurz tett arról is, hogy kampánya ne okozzon csalódást a szélsőségesebb választóknak: kancellárként megvágta az Ausztriában élő külföldieknek járó szociális támogatást, majd országa elutasította a migráció biztonságossá, rendezetté és szabályozottá tételét megcélzó globális migrációs csomagot. Ezen kívül egyre nagyobb befolyást engedett az FPÖ-nek a titkosszolgálat és a rendőrség ügyeibe, valamint a német Handelsblatt megfigyelése szerint kormányzása alatt egyre csökkennek a kormánykritikus hírek a közszolgálati ORF csatornán, és mind több kormányzati reklám jelenik meg a szélsőjobboldali lapokban.

Ezzel egyidőben az FPÖ is próbálta rajta hagyni kéznyomát a politikán. Áprilisban például nagy visszhangot keltett, hogy Harald Vilinsky, az FPÖ főtitkára és EP-képviselője megfenyegette az ORF műsorvezetőjét, Armin Wolfot, miután az a párt egyik kiadványát a nemzeti szocialista Der Stürmerhez hasonlította. Ezen kívül úgy tudni, hogy a párt a köztévé reformja során megszűntetné az ORF függetlenségét biztosító előfizetési díjat, és helyette az államháztartásból finanszírozná köztévét, valamint napvilágra kerültek olyan dokumentumok is, amelyekben az FPÖ irányítása alatt álló belügyminisztérium arra kérte a rendőrséget, hogy a túlontúl kritikus lapoknak csak annyi információt adjon ki, amennyit a törvények előírnak, semmiképp se többet.

Kurz pár beszédében hangsúlyozta ugyan, mennyire fontosnak tekinti a szabad sajtót, de érdemben nem lépett koalíciós partnere ellen. Csak most, amikor Strache részeges ibizai performanszával teljesen lejáratta magát a választók előtt. Kurz valószínűleg büszke lesz majd magára: szavazatokat nyert és a Szabadságpártnak is búcsút inthet. Attól a fránya szélsőséges politikától viszont jóval nehezebb lesz megszabadulni.

A csütörtökön megjelenő Magyar Narancsból megtudhatják, mi A szerk. véleménye a Strache-botrányról és annak magyar vonatkozásáról.

Neked ajánljuk