Mi a baja a széljobbnak azzal, hogy nem csak az ő monomániáikról szól a közbeszéd?

A globális klímaváltozás kérdései manapság központi szerepet játszanak a tudományos kutatásokban, ezekről és a trendekkel kapcsolatba hozható (néha szélsőséges) természeti-időjárási jelenségekről szorgalmasan beszámol a sajtó (jól vagy rosszul). Ráadásul általában véve is megnőtt az érdeklődés a környezeti problémák iránt, talán nem függetlenül attól, milyen diskurzus zajlik erről a nyilvánosság különböző tereiben. A földi bioszféra és szűkebb környezetük környezeti állapotáért való, az antropogén klímaváltozás miatti, a világnézetet is formáló aggodalmak sokaknál a politikai preferenciák szintjén is megjelennek, másokat egyenesen cselekvésre sarkallnak, ami demonstrációk szervezésétől a politikai mozgalmak alapításáig terjed. Ebben eddig nincs semmi különös, így működik ez a politikai nyilvánosságban évtizedek óta. Közben mindig is akadtak, akiket idegesített, hogy a potenciális választópolgárok nem kis hányada a környezeti, ökológiai krízisek, a klímaválság következményei, esetleg szűkebb környezete természeti értékeinek megőrzéséért aggódik és nem egyes politikai aktorok kedvenc jolly joker témáira izgul rá – pláne most, az EU-választások finisében. Erre ebben a honban senkit sem kell emlékeztetni: a közelgő (május 26-án esedékes) választásokat "most vagy soha!" érzülettel váró „nemzeti radikális” (magyarul szélsőjobboldali) pártok kedvenc, habár egybites modorban tárgyalt monomániája, a bevándorlás elleni küzdelem, ami persze összefonódik a bevándorlást segítő, az adott politikai erőt viszont aljas eszközökkel támadó nemzetközi szervezetek és háttérhatalmak, magyarul Brüsszel és Soros elleni árnyékboksszal. A klímavédelem ugyanezen pártok kommunikációjában a sokadik helyen foglal helyet, leginkább hallgatnak vagy ellenségesen nyilvánulnak meg e kérdésről, ami különösen furcsán hangzik egy majd' évtizede kormányzó erő vezetőinek a szájából.

Fullba nyomják

Az európai jobboldalnak akadnak e szempontból karakán (értsd: következetesen destruktív) szereplői, akik évek óta nyomják a klímaszkeptikus, ugyanakkor a más környezeti problémákkal kapcsolatban is alapvetően ellenséges szöveget. Nyíltan és őszintén köpnek mindarra, amit mondjuk a klímatudomány állít – ez ugyanis úgymond csalás és a laikus, ám annál lelkesebb klímaszkeptikusok mindent jobban tudnak). Ebből a szemszögből szerveznek klímaszkeptikus konferenciákat, mint a német széljobb AfD (Alternatíva Németországért); ugyanők folytatnak visszataszító és hazug kampányt mondjuk a klímaváltozás ellen iskolai sztrájkot szervező 16 éves svéd Greta Thunberg ellen is. Igazából ez utóbbi párt megtehet bármit, tét nélkül játszik és kormányzati szerep a közeljövőben sem fenyegeti. Reputációját is annak köszönheti, hogy „bátran” kimondja mindazt, amitől a német, sőt az európai politikai pártok széles spektruma (a zöldektől és balosoktól a CSU-ig) nyilván visszariad. Már amennyiben bátorságnak számít a haszonlesés, a merő gonoszság és butaság tabudöntögetőnek szánt elegye.

Akadnak Európában azonban más erősen jobboldali politikai pártok (vegyük csak a Fideszt), amelyek kormányzati pozícióban vannak, az általuk vezetett kormányok például aláírtak holmi nemzetközi klímavédelmi egyezményeket is, amit momentán még nem tagadtak meg, habár a megállapodásokból következő feladatok európai politikai implementálását a maguk szerény erejével rendre igyekeznek elgáncsolni. Természetesen arra hivatkozva, hogy a klímavédelmi, azon belül a CO₂-kibocsátás csökkentését szolgáló intézkedések életbe léptetése csupán a gazdag országok mocskos trükkje a szegényebbek felzárkózásának meggátlására, és gazdasági érdekeink ellen szól (amely érdekek a hivatalos kommunikáció szerint is egybeesnek a megannyi környezetvédelmi, kibocsátási botrányban érintett német autóiparéval).

Ne szólj, szám!

Mindenesetre, ha ez-az kicsúszik is a szájukon helyi fórumokon, ahogy az Kövér László házelnökkel a közelmúltban e tárgyban is megesett (lásd erről tudósítónk beszámolóját), akkor legalább utólag megpróbálják szavaik jelentőségét elkenni, ennek mellékvágányaként megcsuklóztatni a nem eléggé proaktív MTI-t is. De mindez cseppet sem változtat mondandója érvényén, amit ráadásul a kontextus is megerősít: a jólét és manipulatív nyilvánosság által elbutított nyugati német polgárok nincsenek tisztában az előttük álló valós problémákkal (amelyeket innen távolból a Fidesz és kézivezérelt médiája is jobban lát, mint ők maguk), és eme hamistudati állapotukban hajlamosak a bevándorlás rettenete helyett afféle csacskaságokkal foglalkozni, mint a klímaváltozás folytán rájuk váró veszélye. Azt már csak mintegy mellékesen jegyeznénk meg, hogy például az Afrikában jelentkező migrációs nyomás vezető okaként Kövér maga is a fogyatkozó édesvízkészletek (tegyük hozzá: nem csupán kontinentális, hanem globális léptékű) problémáját emlegette, ami azért nem független a klímaváltozás hatásaitól sem. Mondhatnánk persze, félig tréfásan, hogy a Fidesz körében nem csak ilyen hangokat hallani, hogy például ott van a párt környezeti kérdésekre ráállított embere, a köztársasági elnökként reprezentáló Áder János – nos, az ő csekély közjogi súlya is jól jellemzi azt, mekkora becsülete és jelentősége van a kormányzó erőnél az efféle környezeti, „zöld” témáknak és klímakérdéseknek. Ezzel szemben a Fidesz agymosó propagandagépezete világosan kijelöli a politikai tér fontos szempontjait és ellenségképzeteit: migráns, Soros, Brüsszel (vagy mint legfrissebben: a nekik rendelt helyüket nem találó melegek). Nagy valószínűséggel a propaganda megtette a hatását, ráadásul a választók között is sokan vannak, akiknek horizontján amúgy sem a klímaváltozás jelenik meg első számú bajként – ha meg a Fidesz-média a napi betevőjük, akkor nem is fog, ahogy más értelmes téma se. Ez persze egy önmagát gerjesztő rendszer: a propaganda révén gyarapodó, a migránsveszélyt (vagy tetszőleges más, abszolutizált illetve kvázi-problémát) minden más felett érzékelő közönség amúgy sem lesz fogékony más üzenetekre és holmi környezetvédelmi vagy/és klímakérdésekre.

Maguk is elhiszik

Nem tudjuk, hogy az e témában megszólaló politikusokat (lásd a házelnök nem csak e tekintetben erős attrakcióit) mennyiben motiválta a nyers politikai érdek (nevezetesen, hogy a folytonos kampány idején csakis a számukra hasznot hozó üzenetekről szóljon a diskurzus a nyilvánosságban), és mennyiben a meggyőződés, mely szerint a környezeti kérdések, illetve klímaváltozással kapcsolatos aggodalmak csupán manipuláció eredményeképpen erősödtek fel. Valószínűleg van valami abban a kissé szimplifikáló megállapításban, hogy senki sem tud és szeret tartósan kognitív disszonanciában élni, és előbb-utóbb az érdekből hangoztatott vélekedésekkel (úgymond a választóknak szóló üzenetekkel) szívvel-lélekkel azonosulni fognak. Ugyanakkor nagyon súlyos következményekkel járhat, ha amúgy fontos döntési, hatalmi helyzetben lévő emberek, jelen esetben politikusok is elhiszik azt az általuk szajkózott marhaságot, hogy a klímaváltozás okainak, hatásainak, következményeinek taglalása a nyilvánosságban csupán a fontosabb kérdésekről tereli el a figyelmet (rosszabb esetben afféle hoax, ahogy miniszterelnökünk „ikertestvére”, Trump amerikai elnök gondolja). Ebben a tekintetben természetesen nem mindegy, hogy az ember a világ első számú hatalmának a fejeként vagy az EU egyik kisebb tagállama teljhatalmú uraként tesz nagy ívben a környezetvédelem vagy éppen a klímavédelem szempontjaira – mindenesetre mi itt, a Kárpát-medencében az utóbbinak isszuk a levét nap mint nap.