Életfogytig szigorítva

Harmincról negyvenre, de minek?

  • B. Németh Zsolt
  • 2012. június 18.

Publicisztika

A büntetéssel történő nevelés elvét meglehetősen egyértelműen vallja a rendpárti kormányzat, gondoljunk a hajléktalanok intézményesített vegzálására vagy az iskolaőrökre vonatkozó javaslatra. Répássy Róbert igazságügyi államtitkár a minap a Parlamentben amellett érvelt, hogy kellő visszatartó erőt jelent a bűnözőknek, ha az életfogytig tartó szabadságvesztés a mostani legfeljebb harminc helyett akár negyven évig is tarthat. Pedig dehogy.

A kérdés felettébb fontosnak tűnik, hisz bekerült az alaptörvénybe. Ám csak szimbolikus jelentősége van, gyakorlati pedig szinte semmi. Először is: az életfogytiglan büntetésből való feltételes szabadulás eddig is csak lehetőség volt, a harminc (korábban még ennél is kevesebb) év eltelte után a büntetés-végrehajtási bíró mérlegelésére volt bízva, hogy lehetőséget ad-e, pontosabban az elítélt börtönbeli magatartása, személyiségének alakulása megalapozza-e a döntést. A harminc év pedig irgalmatlanul hosszú idő a bezárt ember számára, számos vonatkozásban messze nem nyomtalanul telik el. Hogy ez negyven lesz vagy az élet végéig tart, már szinte mindegy.


Fotó: Sióréti Gábor

 

Az Országos Kriminológiai Intézet kutatói (Nagy László Tibor vezetésével) néhány éve fontos vizsgálatot folytattak le a tárgyban. Másfél száz „életfogytossal” (közöttük kilenc ténylegesre ítélttel) vettek fel interjút, nagy többségüket a híres szegedi Csillagbörtönben érték el. A kutatás eredményei meggyőzőek és figyelemre méltóak. Mindenekelőtt ezt a büntetést gyakorlatilag csak életellenes bűncselekményért, azaz gyilkosságért, annak is a legsúlyosabb változatáért (több emberen, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból) elkövetve szabnak ki. Az ilyen típusú bűnelkövető ugyanakkor rendszerint nem megrögzött karrierbűnöző, többségük korábban nem követett el más bűncselekményt, most pedig kezelhetetlen indulatában, érzelmi zavarban cselekedett. (Jegyezzük itt meg: nem igazolható a közvélekedés, hogy a cigány emberek impulzivitása, alulkontrolláltsága miatt gyakrabban követnének el ilyen bűncselekményt.)

A hosszú időre bezárt emberek önértékelése, szociális aktivitása a börtönszemélyzet erőfeszítései ellenére egyre csökken, mindennapi tevékenységeiket rutinszerűen végzik. De pozitív változások is vannak: növekszik a magatartásuk önkontrollja, az alkalmazkodási képesség, és visszaszorul az impulzív, meggondolatlan és agresszív késztetés. Egyetlen elkövetőnél sem prognosztizálható, hogy szabadulása után újabb bűntettet követne el. A kutatók külön kimondják: az életfogytiglanból való szabadulás lehetősége távolról sem jelenti azt, hogy veszélyes „gyilkológépek” szabadulnának a közre.

„Büntető törvényt alkotni nem nagy művészet, azt a gyakorlati esetekben helyesen alkalmazni már nehezebb, a kiszabott büntetést megfelelően végrehajtani még nehezebb, de legnehezebb a büntetőintézetből kiszabadult embert a társadalomba visszahelyezni.” Ez egy igen régi szentencia, 1905-ből származik, és tökéletesen illik mai gondjainkra. A büntetőjogi büntetés, azon belül is a szabadságtól való megfosztás tulajdonképpen a helytelen, a másokra, az együttélésre fokozottan veszélyt jelentő és persze normasértő magatartásra adott közösségi reakció, mégpedig a lehető legsúlyosabb. A társadalom ezzel nemcsak a rosszallását fejezi ki a helytelenített magatartás miatt, hanem olyan joghátrányt alkalmaz, amely elszigeteli a delikvenst a törvénytisztelő többségtől. Milyen eredményt várhatunk ettől? Amíg a bebörtönzés tart, emberünk nemigen tud újabb kárt okozni a külvilágban, ezenkívül a büntetés alkalmazásával helyreállítottuk a megsértett jogrendet: bűnt nem lehet elkövetni büntetlenül, ez kielégíti az igazságérzetünket is.

A múltra és a jelenre ily módon kihat a büntetés, de javítja-e a jövőbeni kilátásainkat? A mai magyar büntetőtörvénykönyv mindenesetre számol ezzel, kimondja, hogy a büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el.

Évszázados és világszerte folyó vita, hogy megvalósítható-e ez a cél. A kriminológia tudományának főárama azt hirdeti, hogy a bűnelkövetés csak egészen kis részben szabad elhatározás kérdése, a bűnözés döntően a társadalmi viszonyok terméke, ezeken pedig az elkövető megbüntetése mit sem változtat. Szabó András volt alkotmánybíró, a Magyar Kriminológiai Társaság tavaly elhunyt tiszteletbeli elnöke képviselte a legerőteljesebben azt az álláspontot, hogy a büntetésnek nem lehet jövőbe tekintő célja, hisz bebizonyosodott, hogy képtelenek vagyunk az embert a büntetés révén megváltoztatni, ezért szerinte a büntetés lényege nem lehet más, mint a megtorlás. Akármi is legyen a válaszunk az alapkérdésre, látnunk kell, hogy a büntetés végrehajtásának mikéntje – ha már nem tudtuk megelőzni a bajokozást és elkerülni a büntetést – kulcskérdés. Ha megtorlás, akkor is nem megalázó és mértéktartó, tehát tisztességes legyen, mert különben magunk is aljasulunk, ráadásul még veszélyesebb közellenséget állítunk elő.

A szerző kriminológus

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.