Publicisztika
"A nyelv létrejöttének az előfeltétele az, hogy már eleve létezzen a nyelv"
Fehérnek látszik
Miért van akkora ereje a hazugságnak? Miért hiszik el a tömegek, és miért léphet olyan egyszerűen a valóság helyébe?
A giccsember
Günther Anders, eredeti nevén Günther Sigmund Stern, 1941 kora nyarán SS-csizmákat pucolt a Hollywood Custom (így írta) Palace egyik félhomályos raktárában.
Csodavárók
„Merre van a csodák mezeje?” – kérdi üvöltve egy Paparazzo névre hallgató fotóriporter Federico Fellini Az édes élet című, 1960-ban bemutatott filmjében (innen a paparazzo szó eredete). Így kezdődik minden idők talán legismertebb és legtöbbre tartott olasz filmalkotásának híres csodajelenete. Történhetnek-e még csodák egy korrupt, a hagyományos erkölcsi és kulturális értékeket semmibe vevő, a hiénamédia által vezérelt, elbutult világban? – teszik fel a máig érvényes kérdést az elemzők.
Orcsik Roland: Tizenhat perc (A szerbiai tüntetésekről)
Trükkös sarcok
Az Orbán-kormányok mind nagyobb mértékben használják fel a bankokat a gazdaságban keletkező jövedelmek átcsoportosítására. Ezzel nem csupán a pénzügyi szektorban okoznak torzulásokat, hanem a közteherviselés átláthatóságát is korlátozzák.
Így csinál bohócot az Országgyűlésből a törvényalkotási bizottság
Nem úgy csalnak
Rengeteg kormányellenes szavazónak okoz fejfájást, hogy várják 2026. április 12-ét, mint a megváltás napját, ugyanakkor nem tudnak szabadulni attól a félelmüktől, hogy a Fidesz úgyis elcsalja a választást. Normális, hogy az emberben ellentmondó érzések, gondolatok kavarognak, fontos azonban tudatosítani, mely félelmek megalapozottak, illetve melyektől szabadulhatunk meg.
Trump és az ukrajnai béke: az amerikai elnöknek valójában elég korlátozott a mozgástere
Bernard Guetta francia európai képviselő szerint nincs olyan egyszerű dolga Donald Trumpnak, ha rá akarja kényszeríteni az akaratát Ukrajnára. Nemcsak az ukránok és a többi európai ország ellenállása miatt, hanem azért, mert belebukhat, ha túl erőteljesen képviseli az orosz érdekeket.
A kormány azt üzeni, ezek nem gyerekek, hanem bűnözők, és velük bármit meg lehet tenni
A javítóintézetis gyerekeket feláldozni a hatalom oltárán a kormány eddigi legszőrnyűbb kegyetlenségei közé tartozik. A miniszterelnök azt üzeni, hogy ezek gyilkosok, tolvajok, nem kár értük. Miközben ez csak a jelenleginél is nagyobb megosztottságot szül, ami már nem kedvez Orbánnak, és helyzetbe hozza kihívóját.
Bernard Guetta: Most az EU és Ukrajna áll szemben az Egyesült Államokkal és Oroszországgal
Új felállás alakult ki az ukrajnai háborúban: Trump és Putyin álma az, hogy megegyezzenek az európaiak rovására, és hogy az országaik visszanyerjék a hidegháború vége óta elvesztett domináns szuperhatalmi státuszukat. Az EU és Ukrajna viszont kitartanak.

