Ljupcso Popovszki

Fejvesztve: Gruevszki bűnei és dicstelen szökése

Nikola Gruevszki bűnei és szökése

  • Ljupcso Popovszki
  • 2018.12.22 14:11

Publicisztika

Az ember, aki majd’ tíz évig úgy uralkodott Macedónián, mint valami középkori despota, nem tud szembenézni azzal a ténnyel, hogy felelnie kell a gaztetteiért.

Mintha csak Ernest Hemingway híres mondását követné – „az ember nem arra született, hogy legyőzzék” –, Nikola Gruevszki, a volt macedón miniszterelnök képtelen elfogadni a vereséget.

A menekülése – amelynek során, mint egy különleges stafétabotot, államhatárokon át adták kézről kézre – igazi kémfilmbe illik. Vagy inkább a páni félelemről árulkodik: a félelemről attól, hogy tényleg börtönbe kerülhet. Az ember, aki majd’ tíz évig úgy uralkodott Macedónián, mint valami középkori despota, nem tud szembenézni azzal a ténnyel, hogy felelnie kell a gaztetteiért. Nikola Gruevszki nem érti, mi történik Macedóniában most, és mi történik majd a jövőben; bár azt bizonyára világosan értette, hogy megállíthatatlanul közeleg a nap, amikor börtönbe kell vonulnia.

Az elmúlt fél évben a mártír és a hős szerepét játszotta. Számos tévéinterjújában a nagy hazafi hamis hangján beszélt a görögökkel kötendő megállapodásról: „Engem bezárhatnak, ha kell, életfogytig tartó börtönre is ítélhetnek, csak Macedóniát hagyják meg.” Mintha az állam és a nemzet vele lenne azonos. Ám miközben azt állította, hogy kész az önfeláldozásra, s csak brutális politikai hajtóvadászat célpontja, titokban már a menekülést tervezte.

Valóságos antikatarzis

Néhány napja derült ki, hogy szeptemberben kiürítette a bankszámláit (mindösszesen 34-et), amelyeken nem volt túl sok pénze, nagyjából 200 ezer euró. Ez arra utal, hogy a szökés gondolata már ekkor megfogalmazódott benne. Csakhogy az élet a száműzetésben – még ha Budapesten is –, és a menekülés megszervezése ennél sokkal többe kerül. Egyes becslések szerint Gruevszki tízéves hivatali ideje alatt legalább 200 millió eurót kasszírozott a különféle korrupt ügyletek révén. Ám hírhedt volt bizalmatlanságáról és maffiózói óvatosságáról is, s e gazdagságnak Macedóniában nincs fellelhető nyoma. Még négy szkopjei lakását is az anyja nevére íratta.

false

 

Fotó: MTI/EPA/Aleksandar

 

A szökés barátja, Orbán Viktor országába, valóságos antikatarzist okozott Macedóniában. Az állami intézményekbe vetett bizalom utolsó atomjai is elszálltak, a maradék remény is odalett a politikusok tisztességét, sőt, legelemibb erkölcsi integritását illetően. Vad összeesküvés-elméletek kaptak lábra – az a teória például, hogy a mostani kormány a legmagasabb szinten kötött alkut Gruevszkivel, s tette lehetővé a volt kormányfő távozását az országból – épp’ abban a pillanatban, amikor az alkotmány módosításának a folyamata a legkényesebb fázisába ér.

Ezen elmélet szerint Gruevszki a szkopjei börtönben politikai mártírrá nemesülne, aki utolsó leheletéig harcolna az ország nevének megmentéséért – s a kormány pont ezt akarta elkerülni. (Az alkotmánymódosítások révén az ország neve Észak-Macedóniára változna – mint már többször írtunk róla, ez a feltétele annak, hogy Szkopje rendezze viszonyát Görögországgal, amely enélkül vétót emelne Macedónia uniós csatlakozása és a NATO-ba való felvétele ellen. A módosításokhoz szükséges kétharmados többséget csak úgy tudja biztosítani a kormányzó baloldali koalíció, ha Gruevszki pártjából, a VMRO–DPMNE-ből legalább kilenc képviselő velük szavaz. A VMRO mindeddig hevesen ellenezte az ország nevének a megváltoztatását – a szerk.)

Gruevszki sorsa mindenesetre megpecsételődött azzal, hogy az egykori ukrán elnökkel került egy lapra: Viktor Janukovics is elmenekült, hogy Vlagyimir Putyin országában találjon védelemre. Nem valamiféle erőltetett metafora ez, hanem nagyon is valóságos párhuzam. Mindketten az uralmuk alá hajtották az igazságszolgáltatást, a sajtót és a nagyvállalatokat, s szörnyű korrupció mocsarába taszították országukat. Végül mindketten autokratikus irányítású országba szöktek, ahol a vezetés igen megértő a despotizmussal szemben.

Hazug hazafiasság

Gruevszki kétségbeesett lépését a patriotizmus palástjával igyekszik beborítani. Budapestről posztolt Facebook-üzeneteiben minduntalan ez a hazug hazafiasság ütközik ki: „Mindörökre hű maradok Macedónia ügyéhez. Soha nem fogom feladni.”

Csakhogy a menekülés hosszú és alapos előkészületeket igényelt: jól szervezett logisztikát, készséges hatóságokat, vezetőket a biztonságos átkeléshez a macedón–albán zöldhatáron – és persze valakit, aki ideiglenesen befogadja őt. Ez az akció Gruevszkit a legkevésbé sem hazafinak mutatja, inkább a régió kiterjedt, és a különféle titkosszolgálatok széles támogatását élvező alvilágának egyik figurájaként leplezi le. Hazája elől menekülő söpredékként, és nem patriótaként. A menekülésben pedig senki más nem számított – a következményeit a barátai, a munkatársai, a felesége és két lánya szenvedik meg.

A macedóniai közvélemény dühös: elvégre Gruevszki volt az arca annak a rezsimnek, amely tíz évig szipolyozta az országot, s amelynek megbuktatásához óriási erőfeszítések, súlyos áldozatok és nagy bátorság kellett. Gruevszki lehanyatlása 2015 tavaszán kezdődött, amikor az ellenzék akkori vezetője, a mai miniszterelnök Zoran Zaev a nyilvánosság elé állt azzal, hogy Gruevszki tíz­ezres nagyságrendben figyeltetett meg telefonbeszélgetéseket. Ám a kormányfő bukása elhúzódott: csak e bomba felrobbanása után két évvel kényszerült feladni a hatalmat, az után, hogy megalakult a kormányzati bűnözést üldözni hivatott különleges nyomozó ügyészség – és nem mellesleg az után, hogy az Egyesült Államok és a legfontosabb európai országok erős logisztikai és egyéb támogatást nyújtottak az ellenzéknek.

A foglyul ejtett állam

Kormányzása derűsen és reménykeltőn indult. Amikor 2006-ban kormányfővé választották, sokan tehetséges technokrataként üdvözölték új posztján; az előző VMRO–DPMNE-kormányban pénzügyminiszterként szolgált, s így tulajdonképpen saját pozitív örökségét vette át. És valóban: első két miniszterelnöki évére a – jobbára gazdasági – reformok korszakaként emlékezhetünk vissza.

Hiába szavazott magára (Gruevszki voksol a 2016-os választáson)

Hiába szavazott magára (Gruevszki voksol a 2016-os választáson)

Fotó: MTI/EPA/Georgi Licovski

 

Ez a történet azonban csak 2008 áprilisáig, a bukaresti NATO-csúcsig tartott ki. Görögország ekkor vétót emelt Macedónia csatlakozása ellen – Gruevszki pedig már másnap a haza védelmére szólító populista nacionalistává vedlett át. Elkezdődött a minden értelem nélküli Szkopje 2014 projekt, mely hatalmas, a hellén örökséget megidéző új építményekkel csúfította el a főváros központját. Elindult a történelem átszabása azzal a céllal, hogy a macedónok szláv származását ókori makedónra írja át, és közvetlen kapcsolatba hozza a nemzetet az antik világ hódítójával, Nagy Sándorral.

Ez az emlékezetpolitika összezavarta a macedónokat, akik egyik napról a másikra saját addigi identitásuk megkérdőjelezésére kényszerültek. A megalomán ideológiai vállalkozás viszont a görög nacionalisták és a mindenkori athéni kormány legjobb barátjává változtatta Gruevszkit – őbenne találták meg ugyanis a kizárólagos felelőst azért, hogy a két ország képtelen megoldást találni az ország neve miatt kialakult konfliktusban.

S amíg zajlott e hangos identitásszabászat, s a vásznon a hazafias mozi pörgött, Gru­ev­szki bevezette és megszilárdította Macedóniában az illiberális demokráciát – vagy két évvel azelőtt, hogy Orbán Magyarországon belefogott annak az építésébe. A macedóniai „illiberalizmust” nem valamiféle agytröszt találta ki. A Gruevszki-kormány csak kihasználta a kínálkozó alkalmakat, hogy valósággá változtassa e doktrínát: a kormányzó párt teljes ellenőrzését az összes demokratikus intézmény felett, miközben megmarad a pluralizmus látszata, s nem vész el még az ellenzékben levő demokraták lehetősége sem az ugyancsak jól kordában tartott morgásra – a lényeg csak az, hogy ettől ne változzon semmi. Legfeljebb a kontroll erősödött.

A választásokat elcsalták, a bírákat a belügyminiszter asszony noteszában található lista alapján nevezték ki, a sajtót Gruevszki korábbi kabinetfőnöke tartotta kézben. Ő volt az összes kormánypárti médium tényleges főszerkesztője – és ezek a médiumok uralták a macedóniai médiapiacot. Gruevszki 2008-ban egy koncepciós perben lecsukatta Zaevet is, aki akkoriban egy dél-macedóniai kisváros, Sztrumica polgármestereként szolgált – a kormányfő már ekkor benne látta a legnagyobb veszélyt az uralkodására. Zaevnek végül az akkori államelnök, Branko Crvenkovszki adott kegyelmet.

A rendőrség különleges egységei 2010 de­cem­berében megszállták a legerősebb ellenzéki médium, az A1 TV helyiségeit, a tulajdonosát letartóztatták, majd adócsalás vádjával 12 év börtönre ítélték. A következő év júniusában, pár nappal az után, hogy Gruevszki pártja újabb választási győzelmet aratott, a tévécsatornát teljes egészében felszámolták. A különleges ügyészség jelenleg is folyó vizsgálata szerint ennek a választásnak az eredményét meghamisították. E választást követően számos ellenzéki politikust börtönbüntetésre ítéltek, az ellenzéki sajtótermékeket pedig pénzügyileg lehetetlenítették el azzal, hogy kormányhivatalnokok megsértése miatt hatalmas pénzbírságokat szabtak ki rájuk. Néhány újságíró éveket töltött börtönben.

A szervezett rablás

Mindezen idő alatt zavartalanul zajlott az állam könyörtelen kirablása és a grandiózus korrupció. A legjobban fizető állami ügyleteket a Gruevszkihez közel álló, túlnyomó részben az unokatestvére, Szaso Mijalkov, a titkosszolgálat akkori első embere által tulajdonolt cégek nyerték el. A jól működő vállalatok tulajdonosait folyamatosan fenyegette a titkosszolgálat, s arra próbálta rávenni őket, hogy fél áron adják el cégeiket az uralkodó elit tagjainak.

false

 

Macedónia maffiaállammá változott. Mértékadó becslések szerint hét-nyolc év leforgása alatt a korrupció révén 5 milliárd eurót lapátoltak ki ebből az alig kétmilliós, szegény országból. Mindeközben Gruevszki népszerűsége mit sem csökkent; úgy adták el, mint a hazafi-acélembert, a hőst, aki nem és nem adja az állam nevét. A patrióta tirádák fedezékében az uralkodó elit pedig úgy kezelte az államot és annak vagyonát, mintha a saját tulajdona lenne.

Amikor az Európai Unió az egyik jelentésé­ben azt írta, hogy Macedónia „foglyul ejtett állam” lett, Gruevszki, mint minden rajtakapott diktátor, szemforgató álfelháborodással válaszolt: „Nincs itt semmiféle foglyul ejtett állam. Macedóniát soha nem ejtette foglyul senki. Macedónia szabad polgárok szabad országa, akik szabadon élnek és szabadon szavaznak a választásokon.”

Mindez érthetővé teszi, hogy miért váltott ki Gruevszki Magyarországra menekülése óriási haragot Macedóniában. A nyilvánosság nem tudja elfelejteni sem ezeket a fájdalmas éveket, sem a „színes forradalmat”, ami a jelenleg is zajló változások igazi katalizátora volt – és az emberek most úgy érzik, elárulták őket. Gruevszki szökése mélyen belehasít az állami élet szövetébe – a macedón belpolitikába, az ország nevéről szóló egyezmény sorsába, az alkotmánymódosítás folyamatába, a különleges ügyészség munkájába, a 2017. április 27-i puccskísérlet elkövetői ellen folyó bírósági eljárásba.

S egyszersmind ékesszólóan árulkodik arról is, hogy min ment keresztül ez az ország 2006 és 2017 között. Macedónia polgárai most azért dühösek, mert felháborítja őket az állami vagyon elrablása, mert emlékeznek a zsarnokság éveire, s mert azt látják most, hogy néhány kulcsfontosságú állami intézmény csődöt mondott. Gruevszki szökése éppen ezért csak egyetlen módon orvosolható: ha bilincsben hozzák vissza Szkopjéba. Ez pedig jelen pillanatban kivitelezhetetlennek tűnik.

Egy nagyobb játszma része

A kérdés az: mikor fogjuk megtudni, vajon mi késztette Orbánt arra, hogy ilyen kockázatokat vállaljon szkopjei ideológiai bajtársának a megsegítéséért? A tízéves barátság lenne az ok? Talán. Gruevszki komoly összeggel fizette ki őt? Ez sem lehetetlen. Vagy ez az egész kémfilm csak egy nagyobb játszma része, melynek az a célja, hogy szétzilálja a macedón kormányt – épp az alkotmány módosításának legsérülékenyebb szakaszában? S hogy a kormány bukása és a rá következő káosz miatt mégse tudjon Macedónia csatlakozni a NATO-hoz? Ezt sem zárhatjuk ki.

A macedóniai demokrácia és a baloldali kormány alá­ásása – ez még valamiképp érthető is lenne. A VMRO–DPMNE némiképp megtisztulva futhatna neki a jövő tavasszal esedékes elnökválasztásnak, miután kissé szégyenlősen, de elhatárolódott Gruevszki „távozásától” (ahogy a közleményében fogalmazott). Ha a macedón rendőrség és a titkosszolgálat alkalmatlannak bizonyult egy ilyen látványos művelet megakadályozására, akkor Gruevszki kimenekítése a Balkánon tevékenykedő amerikai és európai titkosszolgálatok felett aratott győzelemmel érhet fel. Ami a magyar szakszolgálatok nem kis sikere lenne – tekintet nélkül nemtelen indítékaikra.

De Nikola Gruevszki Budapesten nem tud előre gondolkodni, még rövid távra sem. A legfontosabb a számára most az, hogy Orbán ne engedjen az Egyesült Államok és az Európai Unió nyomásának, és menedékjogot adjon neki. Ha megkapja, akkor is rendkívül kellemetlen helyzetbe kerül: szökevény lesz, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

Az ilyen-olyan bankszámlákra idejekorán elutalt összegek némiképp elviselhetőbbé teszik majd a száműzetést, de nem szabadítják meg alapvető, életének minden pillanatát átható bajától – a félelemtől. Ez a félelem – melyet a környezetében lévők iránti teljes bizalmatlanság táplál – folyamatos rémálommá változtatja a napjait. Mindazokért a bűnökért, amiket Macedóniában elkövetett, s a pénzért, amit ellopott, ez a legkevesebb, amit megérdemel.

Fordította: B. Harangozó Elvira

A szerző újságíró, a szkopjei Nezaviszen Vesznik c. napilap szerkesztője.

Neked ajánljuk