Publicisztika

"Cameron a több mint egyórás beszédben kijelentette: nincsenek illúziói; ha a Konzervatív Párt jövő tavasszal kormányra kerül, megszorításokat kell bevezetnie a közkiadásokban, és ezek 'fájni fognak'. Hozzátette: a közelgő választások előtt sem ígér semmi olyasmit, amit nem tud teljesíteni." (Hír a toryk 2009-es kongresszusáról)

Carlo Ginzburg két angol nyelvű előadást tart Budapesten. A Másolatok, fakszimile és a láthatatlan szöveg című 2010.

A 2010. február 4-én megjelent Átállás című cikkünkben tévesen állítottuk, hogy a nyilvánosság csak november 27-én értesülhetett arról, hogy Grunwalsky Ferenc nem jelölteti magát újra.

A legkisebb is fáj (Magyar Narancs, 2010. január 21.) című cikkünk állításával szemben a Terézvárosi Önkormányzat nem tervezi a Hunyadi téri őstermelői piac bezárását és mélygarázs építését.

Magyar Narancs, 2010. január 21. Sokat hallhattunk, olvashattunk a közelmúlt koncepciós akadémiai kinevezéseiről és az őket körülvevő eseményekről.

Magyar Narancs, 2010. január 28. Nem elviselhetetlen, de siralmas.

Magyar Narancs, 2010. január 28. Kedves Magyar Narancs! A NEO rádió és a Bumeráng nehezen elhált frigyének története kapcsán hónapok óta magyarázkodni vagyok kénytelen.

Megállt az idő, sőt visszafordult: újra Jancsó-vita van a sajtóban, éppen, mint negyven-ötven éve. És ismét értőkre és értetlenekre osztatik a világ (pont, mint anno dacumál) - legalábbis az "értők" szerint. Amúgy minden nagyon szép, minden nagyon jó, de legfőképpen nagy a szeretet - így summázhatnánk az idei magyar filmszemle tapasztalatait. De, ha elfelejtettük volna, ez jött ki a tavalyi, a tavalyelőtti, a satöbbi végén is; így volt ez mindig is, már az ősember is imádott magyar filmkészítőnek lenni, s ekként különösen szerette a kollégáit és üzletfeleit - egy hétig. Ja, és egy Cerberus szigorával őrizte a függetlenségét, nem is volt annál neki drágább kincse.

A múlt héten - a világsajtó szerint - véget ért a narancsos forradalom: az az időszak, amely a 2004 októberében elcsalt elnökválasztással kezdődött, a téli tiltakozó tömegmozgalmakkal folytatódott, és a csalást elszenvedő jelölt, Viktor Juscsenko trónra emelésével végződött. Viktor Janukovics - a világsajtó szerint: oroszbarát - donyecki politikus, az öt évvel ezelőtti vesztes és csaló mostani megválasztásával a hír akár igaznak is tűnhet. Pedig dehogy.

"Olyan kormányra van szükség, amely nemcsak a kormányzást, de a jegybankot és a pénzügyi felügyeletet is megújítja, mert ezek együtt közösen viselik a felelősséget a magyar gazdaság összedöntéséért" - mondotta Orbán Viktor múlt heti beszédében, mely ettől a momentumtól eltekintve leginkább unalmas volt, és ezt nem megrovólag tesszük szóvá. Vagy legalábbis nem vitatjuk, hogy a Fidesz szavazatmaximalizálási érdekeinek pont e semmitmondás felel meg. A Fidesz úgy kampányol, hogy nem is, hanem csak azon izgul, hogy még véletlenül se mondjon semmi vadat, ami elidegeníthetne egyes társadalmi csoportokat, vagy amibe a szocialisták belekapaszkodhatnának.

A 2009-es esztendőre nem csak a válság nyomta rá a bélyegét. Ugyanilyen fontos fejlemény lett a politika új sajátossága: ameddig csak a szem ellát, a szociáldemokraták vereséget halmoztak vereségre. A tavalyi EP-választások valóságos megrázkódtatást hoztak, a brit Munkáspárt és a francia szocialisták alig 16-16 százalékot értek el, a holland PvdA 12, a német SPD a kiábrándító 21 százalékon végzett, de még Svédországban és Ausztriában is gyengécske eredmény született (24 százalék). Jobban muzsikált a baloldal Olaszországban és Spanyolországban, de a riválisok ott is megelőzték őket. Ugyancsak keserű vereséget szenvedtek el a baloldali pártok az országos és a helyi választásokon, függetlenül attól, hogy épp kormányoztak-e vagy ellenzékben voltak. A bivalyerős SPD katasztrófája - a német szövetségi parlamenti választáson ötmillió szavazatot vesztett, és a 23 százalékkal háború utáni történetének legrosszabb eredményét produkálta - után a szembenézés immár nem odázható el. És úgy fest, a brit Labournek hasonló csapást kell elszenvednie néhány hónapon belül.

Magyar Narancs, 2009. január 7. Karancsi Tibor vagyok, "az a Karancsi", aki az olajügyeket kirobbantotta...

A választási kampányhoz hozzátartozik a hazugság, sőt, két évtized múltán jól tudjuk azt is, hogy a nép kifejezetten igényli ezt. Ugyanakkor a kampánylódításnak - ugyancsak a tapasztalatok alapján - van valamiféle befogadhatósági határa: például az évi 7 százalékos gazdasági növekedés (1998, Fidesz) vagy az eljövendő általános jó világ (2006, MSZP) még innen van e határon, a 14. havi nyugdíj (2006, Fidesz) vagy az 5-ös meg 6-os metró (2002, Fidesz) viszont már azon túl. És azt senki nem szereti, amikor tényleg ennyire ostobának nézi őket a politika.

A magyar kormány a Twin Peaksre emlékeztető történetbe keveredett, idősebb olvasóink bizonyára emlékeznek rá, "a baglyok nem azok, aminek látszanak", és hasonló marhaságok. Soha nem lehetett tudni, hogy ki a gonosz és ki a jó, és senkinek meg sem kellett szólalnia ahhoz, hogy hazudjon, elég volt megjelennie a színen, hogy kétségeket ébresszen akár a puszta létezéséről is. És a természetfelettit súroló dolgok történtek ötpercenként.