"Olyan kormányra van szükség, amely nemcsak a kormányzást, de a jegybankot és a pénzügyi felügyeletet is megújítja, mert ezek együtt közösen viselik a felelősséget a magyar gazdaság összedöntéséért" - mondotta Orbán Viktor múlt heti beszédében, mely ettől a momentumtól eltekintve leginkább unalmas volt, és ezt nem megrovólag tesszük szóvá. Vagy legalábbis nem vitatjuk, hogy a Fidesz szavazatmaximalizálási érdekeinek pont e semmitmondás felel meg. A Fidesz úgy kampányol, hogy nem is, hanem csak azon izgul, hogy még véletlenül se mondjon semmi vadat, ami elidegeníthetne egyes társadalmi csoportokat, vagy amibe a szocialisták belekapaszkodhatnának.
De mi a búbánatot akarhat Orbán a jegybanktól? Mi az, hogy a kormánynak meg kell újítani a jegybankot? Miközben a kormánynak a magyar törvények szerint köze nincs a jegybankhoz és a jegybank által kreált monetáris politikához? És nincs az a kétharmados többség, ami ezen segíthet, hiszen az uniós jegybankok célját (egy darab célját: az árstabilitás biztosítását) és függetlenségét az unió alapszerződésének 127., illetve 130. cikkelye mondja ki, mely szerződésnek (a lisszaboninak) részese hazánk is (a Fidesz támogató szavazataival). A jegybank egyéb feladatait ennek, az infláció elleni küzdelemnek köteles alárendelnie; és - ugyancsak a szigorú uniós, és az ezt követő magyar szabályozás szerint - a jegybankot a kormány nem utasíthatja, nem kötelezheti egyeztetésre, döntései felett nincs vétójoga, és nem kötheti intézkedéseit előzetes jóváhagyáshoz. És ez nem azért jó szabályozás, mert az unió ezt mondja ("Brüsszel" - az a Brüsszel, amit Orbán beszédében - a szovjet - Moszkvával, - a császári - Béccsel, és - a bankárszármazású - Washingtonnal emlegetett egy sorban), hanem mert a kormányok rövid távú politikai és gazdasági céljaitól nem befolyásolt jegybank függetlensége a nemzet elemi érdeke. Persze lehet arról elmélkedni, hogy a Magyar Nemzeti Bank vajon meggátolhatta volna-e a devizahitelezés elszabadulását meg az általános eladósodást a válság előtti években, és hogy van-e felelőssége az államháztartási hiány mértéktelen elszaladásában (szerintünk nem, nem és elenyésző). De nem lehet rajta számon kérni a 2008 októbere után folytatott árfolyamvédő kamatpolitikáját; és nem lehet épp tőle követelni azt, hogy most már lásson hozzá a gazdaság "élénkítéséhez". A 300 százalékpontos kamatemelés 2008. október 22-én felszívta a piacra ömlő töménytelen forintot, s ezzel megállította a nemzeti valuta zuhanását; ennél hazafiasabb jegybanki magatartást nem tudunk elképzelni. (Az azóta is stabil euróárfolyam pedig azt bizonyítja, hogy a fokozatos kamatcsökkentés is jó ütemben történt. Vagy legalábbis azt, hogy nem rosszban: hogy történhetett volna-e gyorsabban, immár sose tudjuk meg.) Az pedig, hogy az MNB csináljon pénzt valahogy, és pont ő hitelezze a kis- és középvállalkozásokat, meg a lakossági lakásépítést, lehetőleg alacsony kamatozással; hogy a jegybank a varázspálcájával élessze újra a lefagyott gazdaságot, másként, mint a bankóprés beindítására tett javaslatot aligha lehet értelmezni.
És még valamit nem lehet. Az ország leendő miniszterelnökének nem lehet kilátásba helyeznie a jegybank intézményi környezetének megváltoztatását, és/vagy a kormány beavatkozását a monetáris politikába; de még a jegybank jelen vezetésének lesöprését se nagyon. A sikeres kormányzati interferenciát ugyanis bünteti az unió, hívják bár az MNB elnökét Simor Andrásnak, Surányi Györgynek vagy Járai Zsigmondnak: végső esetben az Európai Bizottság eljárást indíthat ellenünk, de már az is épp elég baj lenne, ha csak távolabb lökné az országot az euró bevezetésétől. De még mielőtt ez bekövetkezne, a piacok drágán megfizettetnék velünk, mindannyiunkkal a jegybank felelőtlen buzerálgatását. A 300 forint körüli euró ismeretlen, ám nagyszámú vállalatot és magánszemélyt döntene csődbe. Épp 10 százalékkal értékelné le Magyarországot.
Orbán becsületére legyen mondva, a beszéd negyednapján a köztévében már tompította pénteki kategorikus kijelentése élét. Talán rászóltak. Talán nem is gondolta végig. Talán tényleg elhitte, így lehet majd pénzt csinálni. Hisz az tény, hogy az új kormánynak pokoli nehéz dolga lesz, amikor az év második felében össze kell kaparnia a közkiadásokra valót úgy, hogy nem növelheti a hiányt. (Esetleg könnyebb lenne, ha eleve kevesebb lenne az országnak ígérve.) Csak remélni tudjuk, hogy evvel a kis exkurzussal kizárólag magának ártott (ha a politikai ellenfelei netán kihasználnák ezt az elszólását). Azt még kibírná valahogy az ország.
