Ha Orbánt ilyen könnyű lenne legyőzni, akkor nem lenne három bukás után másodjára is kétharmados parlamenti többsége, és nem gondolná azt, hogy mindent megtehet. Még azt is, hogy szokásával ellentétben visszalép és kijelenti: egyelőre nem vezeti be a netadót. Igaz, hozzátette: itt az ideje egy nemzeti konzultációt tartani az internetről. De ha visszavonta (formailag persze nem ő, hanem a Nemzetgazdasági Minisztérium), akkor miért is kell nemzeti konzultálni erről az eszetlen baromságról? A nemzettel folytatott „konzultáció” ugyanis nem más, mint a paraván, amely Orbán politikai gesztusrendszerében elfedni hivatott a teljesen önkényes, egyszemélyes kormányzás antidemokratikus, önkényuralmi mivoltát. Orbán demokráciája egy antidemokratikus gesztusdemokrácia, amelyben a látszatok és a hazugságok helyettesítik a demokrácia írott és íratlan szabályait.
Mit mond Orbán?
Orbán gesztuspolitikájának fontos részét képezik a ki nem mondott szavak, az elhallgatásokban és/vagy az utalásokban lévő verbális gesztusok.
Az internetadó visszavonásában – abban a bejelentésben, amit a Kossuth rádióban tett szokásos urbi et orbi, „a népemhez szólok” műsorában – két ilyen fontos gesztus is van.
„Nem vagyunk kommunisták, nem az emberek ellen kormányzunk, hanem az emberekkel közösen kormányzunk – mondta Orbán, majd hozzátette: – Az adótörvényt azt módosítani kell, tehát vissza kell vonni, ezzel most nem kell foglalkoznunk. Ellenben az ünnepek után, én úgy látom, hogy január közepén el kell indítanunk egy nemzeti konzultációt az internetről.”
| ||
A pontos megértéshez javasolt a videofelvétel megtekintése is, mert Orbán gesztuspolitikájában nagyon fontosak és árulkodóak az egyes szavakhoz kapcsolt önkéntelen, de a szavak mögötti valódi értelmet felfedő és leleplező testgesztusok.
Amikor Orbán azt mondja, hogy az „adótörvényt azt módosítani kell, tehát vissza kell vonni, ezzel most nem kell foglalkoznunk”, akkor a könyökére támaszkodva a bal kezével olyan gesztust tesz, mint aki a szemtelen legyet akarja elhessenteni. Ugyanakkor visszafojtottan ideges, de egyúttal lekicsinylő, a dolgot mesterségesen lényegteleníteni is szándékozó gesztus ez, amelyben benne a sürgetés, hiszen a lehető leggyorsabban szeretné megszabadítani magát ettől a hirtelen támadt kellemetlenségtől. Hasonlóan ideges, türelmetlenül gyors gesztussal sürgetné bármely kényúr a szolgáját, hogy vigye előle a neki nem tetsző tárgyat, amit az elé tenne éppen. Nincs mit csodálkozni, hiszen Orbán számára a visszavonás kimondása a legnehezebb, legidegesítőbb pillanat. De vegyük észre: nem is a visszavonás kifejezést használja, hanem olyan szavakat, amelyek mögöttes – azaz valódi – értelme az ő szótárának ismeretében pontosan tudható:
„Módosítani kell” = nincs levéve a napirendről, megkapjátok, csak másképpen.
„Ezzel most nem kell foglalkoznunk” = csak most nem foglalkozunk vele, mert most nekem kellemetlen ez az egész, de majd annál komolyabban vesszük elő ismét később. Most higgyétek csak, hogy győztetek, de minél inkább elhiszitek, annál inkább nekem kedveztek ezzel.
Már ennyit látni is elegendő ahhoz, hogy megértsük az Orbán bejelentése mögötti valódi szándékot. De a lényeg csak ezután jön: „Ellenben az ünnepek után, én úgy látom, hogy január közepén el kell indítanunk egy nemzeti konzultációt az internet kérdéséről.” E mondatban nem az éppen meghirdetett „nemzeti konzultáció”, azaz az egész újbóli napirendre vétele (erre utal az „ellenben”) a legfontosabb üzenet, hanem a napirendre vétel időzítése.
A megmentő ünnepek
Ha csak az utóbbi néhány évre tekintünk vissza, akkor is legkevesebb két olyan alkalom volt, amikor Orbánt az „ünnepek” mentették ki szorongatott helyzetéből. Ilyen volt a 2012 késő őszére eső tandíjellenes diáktüntetések időszaka, amelyek hevességét értelemszerűen lelohasztotta a karácsonyi és szilveszteri ünnepek alatti tanítási szünet; ez idő alatt nemcsak a tüntetők kohéziója szűnt meg, de teljesen fel is szívódott, miután érvényesült a kormány megosztó politikája (tárgyalni kezdett a kiválasztott diákszervezettel).
Ugyancsak az ünnepekre hivatkozva csapta be Orbán a történelemhamisító német megszállási emlékmű ellen tiltakozó magyar zsidóságot és a képviseletében tárgyaló Mazsihisz-vezetőket a nekik küldött 2014. február 19-én keltezett levelében. „Mint Önök is tudják, február 15-én a választási kampány hivatalosan is elkezdődött. Belátom, hogy a mostani pillanat aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondhassuk el véleményünket egymásnak. Az a veszély fenyeget, hogy a legnagyobb jó szándék mellett sem halljuk meg egymás hangját. Ezért azt javaslom, hogy a párbeszédet a mindannyiunk számára megújulást hozó húsvéti ünnepek után folytassuk. Munkacsoportjaink, ha lehetséges, addig is folytassák a munkát.”
A Mazsihisz akkor ezt barátságos gesztusként értékelte, így aztán nagy volt a meglepetés és a felháborodás, amikor Orbán a tárgyalások folytatásául megjelölt időpontban, a választások és a „mindannyiunknak megújulást hozó húsvéti ünnepek után” alattomos gyávasággal az éj leple alatt felállíttatta a gyalázatos szoborgiccset, amit aztán rendőrök hadával őriztetett hetekig.
Akkor mindenki hazugnak nevezte Orbánt, holott csupán nem értették meg a levélben rejlő pontos üzenetet. „Munkacsoportjaink, ha lehetséges, addig is folytassák a munkát.” Orbán pontosan megírta, mit fog tenni. Folytatják a munkát. Az ő szótárában az ő munkája nem a tárgyalás – ahogyan most sem az! –, hanem kizárólag az, hogy jottányit sem engedve véghezvigye, amit eltervezett.
Naivitás tehát azt hinni, hogy Orbán visszalép, vagy hogy Orbán belátja a tévedését. Amit egyszer megragadott, amit egyszer elhatározott, azt képtelen elengedni, azt véghezviszi bármi áron. Vélhetnénk ezt politikusi erénynek is, amennyiben a kitartás, az elszántság és a határozottság, olykor a megingathatatlanság valóban fontos komponensei a jó politikus karakterének. Orbánnál azonban ez a leszegett fejű makacsság inkább a nem túl okos kocsmai vitatkozók meggyőzhetetlenségére emlékeztet. Orbán úgy gondolja, ebben az agresszív makacsságban van az igazi erő, és az engedmény a gyengeség jele. Nem érti, hogy ez éppen fordítva igaz. És ezt már nem is fogja megtanulni. De aki e gyengéjét ismeri, az pontosan tudhatja, hogy mit lehet és kell kiolvasni Orbán szavaiból, gesztusaiból.
Sajnos a magyarországi baloldali, liberális ellenzék Orbánt leíró szókincse meglehetősen szegényes, amennyiben indulatszavakra és Orbán személyeskedő becsmérlésére korlátozódik. Ahelyett, hogy megértenék karakterét és kiismernék Orbán gesztuspolitikájának nyelvtanát, összeállítanák annak szótárát. Pedig ez segítené elkerülni a tévedéseket, és a túl hamar, de éppen ezért a gyors és megsemmisítő vereséghez vezető győzelmi ovációkat.
A tüntetők megalázása és dehumanizálása
A legkevésbé szofisztikált elemzést kínáló gesztus az internetadó visszavonásában az a legkevésbé sem figyelmen kívül hagyható közlés, hogy Orbán a tüntetőket lebüdösbogarazó Deutsch Tamást nevezi ki a konzultáció felelősének. Azt a Deutsch Tamást, aki a gyalázkodó Facebook-posztját követő közfelháborodást örömmel konstatálja, és másnap meg is ismétli undorító, az ellenfelét dehumanizáló (és ennyiben a náci beszédekre hajazó) kijelentését. Deutsch hiányos mondatából ugyancsak a ki nem mondott rész a legfontosabb: vagyis az a közvetett közlés, miszerint a büdösbogarakat nyilvánvalóan el kell taposni, mert értéktelenek, kártékonyak; a politikai ellenfélre vonatkoztatva: társadalmon és törvényen kívüliek.
Mindezt Deustch mondja ugyan, de Orbán jóváhagyásával, sőt helyeslésével. Ezért csakis mindezek figyelembevételével kellene és lehetne a helyén értékelni az internetadó visszavonásáról tett miniszterelnöki bejelentést, és ennek megfelelően nem beszüntetni kellene az épp csak elkezdődött, a társadalmi öntudatot erősítő megmozdulásokat, hanem új, mindenki számára érvényes és fontos programokat adni, új elérendő célokat megnevezni.
Miért kell folytatni?
Hogy miket? Például azt, hogy állítsák vissza a módosítás előtti demokratikus választási szabályokat; hogy állítsák vissza a 2010-ig érvényes Alkotmányt; hogy a visszaállított demokratikus szabályok alapján írjanak ki új választásokat.
Az a százezernyi tüntető, akik kedden békésen – és a magasba tartott mobilkijelzőiknek köszönhetően még valódi vizuálesztétikai élményt is nyújtva – vonultak Budapest utcáin, alapvetően a demokrácia védelmében, az általános kormányzati korrupció, az önkényesen irányított politika, a gátlástalanul átszabott törvények, az országot megosztó és mesterségesen szított ellenségeskedés ellen (is) mentek az utcára. Már csak azért is folytatni kellene ezt a civil öntudatra ébredést, mert kevés azt mondani, hogy a jelenlegi politikai elit alkalmatlan Orbán ellenzékeként cselekedni, és képtelen a szavazókat érvényes üzenetekkel elérni, megmozdítani; valójában arra van szükség, hogy egy lehetséges és választható, a politikai alkalmasságát és hitelességét bizonyítani tudó új politikus garnitúra lépjen elő. Amire éppen ezek az alulról szerveződő, pártlogók és pártbefolyások nélküli civil megmozdulások a legalkalmasabbak.
Mindehhez azonban elengedhetetlen Orbán politikusi személyiségének – mint drámai karakternek – a pontos és részletes elemzése. Hiszen ne feledjük, Magyarországon dráma zajlik, amelynek mi mindannyian vagyunk a szerzői, a szereplői, a színpadra állítói és elbukó vagy győztes hősei is. Aki ezt megérti, annak nem ünnepelni kell most – hanem november 17-én, azaz az eredeti tervnek megfelelően a Parlament előtt gyülekezni. Mert egyre kevesebb az esély megállítani azokat a folyamatokat, amelyek egyre mélyebb és egyre kilátástalanabb válságba sodorhatják az országot.
