„Olyan dolgokat csinálnak, és olyan dolgokat mondanak, amiért Magyarországon megkövezik az embert, ott pedig az angol sajtó és az angol nyilvánosság éljenzése mellett történik mindez. Cameron miniszterelnök úr mondott egy beszédet, talán tíz napja lehetett, ahol olyan dolgokat mondott, aminek én a felét sem merem mondani, habár gondolom. Ma Angliát érdemes figyelni.”
A tisztánlátás kedvéért: David Cameron miniszterelnök a minap, a Konzervatív Párt jövő évi választási kampányának előkészítése során megfuttatott néhány ötletet a párt őszi konferenciáján. Nem a nagy-brit kormány elképzeléseit ismertette tehát, hanem pártja lehetséges választási programjának elemeit tesztelte. Megj.: vannak helyek, ahol ez a különbség még jelentőséggel bír.
| ||
Számos felvetés mellett Cameron előtárta igazságügy-minisztere, Chris Grayling friss elképzelését is, miszerint a Konzervatív Párt egyik választási ígérete lehetne az emberi jogok hazai védelmének felszabadítása az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) irányítása alól. A hangzatos kampánymotívum pillanatnyilag komoly politikai vita tárgya a Konzervatív Párton belül is. Az ötletet ellenző Dominic Grieve legfőbb ügyész azért veszítette el állását, mert kiállt a strasbourgi bíróság mellett. A konzervatívok nyolc oldalban részletezett terve saját bevallásuk szerint nem jelentené az Egyesült Királyság automatikus kilépését az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményből, avagy az Európai Unióból. A terv szerint az európai emberi jogi rendszert csak akkor hagyná el az Egyesült Királyság, ha az Európa Tanács nem méltányolná London feltételeit.
A pillanatnyi angol belpolitikában a strasbourgi bíróság mint a nemzet ellensége hasznos látványeleme a választási kampánynak: a konzervatív kormány szeptember közepén épphogy megúszta a skót elszakadási kísérletet, azt a nemzeti identitásról szóló kockázatos népszavazást, amelynek kicsit okosabban politizálva akár elejét is vehette volna. A jövő évi kampányban a konzervatívoknak szükségük lesz egy olyan fordulatra, amely semlegesíti az euroszkeptikus Függetlenségi Párt előre borítékolható identitásretorikájának néhány elemét.
Az angol kormány persze nem most indul először szabadságharcba az EJEB ellen. 2011 tavaszán a Konzervatív Párt értelmiségi holdudvarához tartozó Michael Pinto-Duschinsky már letett az asztalra egy erőteljes EJEB-kritikát, kiegészítve egy kísértetiesen hasonló tartalmú cselekvési tervvel. Ez a terv 2012 tavaszára, amikor is az Egyesült Királyság vette át az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának soros elnökségét, a Brightoni nyilatkozat elfogadásához vezetett. A nyilatkozat karrierje némi iróniával vegyes elismeréssel úgy összegezhető, mint a strasbourgi bíróság egyik legsikeresebb reformja. Hatására a bíróság átszervezte eljárásának és ügykezelésének számos lépését, ezáltal az európai emberi jogvédelmi rendszer gyorsabb és hatékonyabb lett. A nyilatkozat nyomán sok szó esett a bírósági gyakorlat tagállami szintű érvényesüléséről, és ez a figyelem hozzájárult a bíróság ítéleteinek a korábbinál rendszeresebb és sikeresebb végrehajtásához.
| ||
Pedig kevéssé valószínű, hogy 2011 tavaszán az angol konzervatívok a strasbourgi jogvédelmi rendszer megerősítését tervezték volna. Az angol reakciót az elítéltek választójogának védelmét szorgalmazó ítélet végrehajtása váltotta ki, s a londoni kormány ellenségességét aztán néhány büntetőeljárási garanciát érintő ítélet is fokozta. Különösen jó ízlésről bizonyságot téve a vita hevében az angol lapok nem győzték felemlegetni, hogy a strasbourgi bírák között számos kétes kelet-európai foglal helyet, akik nem az Egyesült Királyság elit egyetemein szerezték jogi diplomájukat, ezért hozzáértésük legalábbis megkérdőjelezhető. A magyar miniszterelnök ennek ellenére 2013 októberében a Telegraphnak adott interjújában már biztosította David Cameront a támogatásáról, mielőtt Brüsszel szépen lassan felfalná a nemzeti szuverenitást.
A konzervatív angol kormánnyal szemben rendszeresen kinyilvánított zsigeri szimpátián túlmenve – érdekes kérdés, hogy faképnél hagyhatja-e egy tagállam az európai emberi jogi rendszert. A válasz egyszerűnek tűnhet: az egyezményben részes államok hat hónapos felmondással megszüntethetik tagságukat [58. cikk (1) bekezdés]. Nem véletlen azonban, hogy még a toryk terveiben sem szerepel az azonnali kilépés az európai emberi jogi egyezményből: a radikális javaslatok első lépésben csak a bíróság fennhatóságától való megszabadulást célozzák. Ez az óvatosság annak köszönhető, hogy az EU tagállamai több szinten is kötődnek a strasbourgi jogvédelmi rendszerhez. Minden tagállam részese az európai emberi jogi egyezménynek. Amint azt hazánk is megtapasztalta, az európai emberi jogi rezsimbe történő bebocsáttatás az EU előszobája. Jelentős különbség azonban, hogy míg az emberi jogi rezsimbe – puszta politikai megfontolásból – az ígéretesnek tűnő tehetségeket is felveszik, az EU komolyabb korlátokat állít leendő tagállamai elé. (Más lapra tartozik, hogy az unió a tagállamaival szemben nem tud hatékonyan fellépni az emberi jogok megsértése esetén, ahogyan azt hazánk példáján is érzékelhetjük.)
2010-ben kezdődtek meg azok a tárgyalások, amelyek azt célozzák, hogy az Európai Unió maga is csatlakozzon az európai emberi jogi egyezményhez. Az európai emberi jogok egyezményében foglalt alapvető jogok azonban már az EU csatlakozását megelőzően is az unió jogrendjének részét képezik, mint az uniós jogrend általános elvei [Lisszaboni Szerződés, 6. cikk (3) bekezdés]. Ennek a sokrétű kapcsolatnak tudható be, hogy amikor az EU parlamentje közelebbről is megvizsgálta az alapvető jogok helyzetét az alaptörvény országában, a parlament jelentése a hiányosságok felsorolásakor a strasbourgi bíróság gyakorlatában, illetve az Európa Tanács rendszerébe tartozó Velencei Bizottság véleményeiben foglalt elvekre hivatkozott.
| ||
Az Egyesült Királyság az Európa Tanács, így közvetve az európai emberi jogi rezsim egyik alapítója: maga Winston Churchill sürgette egy egyesült európai szervezet létrehozását 1946-ban. Az Egyesült Királyság alkotmányos berendezkedésének stabilitása és emberi jogi teljesítménye nem remeg bele a miniszterelnök választások előtti ötletelésébe még akkor sem, ha az európai rezsim korlátait feszegeti. Az alaptörvény valósága ettől igen távol áll. És minden összehasonlítási kísérlet arra utal, hogy ez a távolság egyre nehezebben áthidalható. Ha még egyáltalán.
