Haza és haladás
A többségi nemzet a rákospalotai cigány önkormányzat ama kérését, hogy kerületük utcanévtáblái oláhul is tüntessenek fel az utcasarkokon, a lelkük mélyén ki fogja röhögni. Többségi füllel a kérés ugyanis értelmetlen, már-már abszurd. A cigány ért magyarul, és - feltéve, hogy tud olvasni - magyarul is rájöhet, hogy hol van. A rákospalotai polgármester kevés fogékonyságot mutatott a kérdésben, és anyagi okokra hivatkozva (a roma utcatáblák ára 60-70 millió HUF) hárított; valamint a kisebbségi törvény esztétikai alapon álló jogértelmezõjeként még meg is jegyezte: a kerületben nyolc kisebbség van, ha mind hasonló követeléssel áll elõ, a kerület sarokházai rém hülyén fognak mutatni.
A polgármesternek igaza van: az utcanévtáblák sokba kerülnének. Hivatali kötelessége õrködni a kerület költségvetése fölött, s most szar helyzetben van. De a törvény szerint ki kell tennie azokat a nyomorult utcatáblákat, kost was kost.
A kisebbségi törvény rossz, régóta tudjuk. Azt is, hogy miért az: a több száz-ezer megszomorított és megalázott romát néhány ezres, több esetben csak papíron létezõ, élelmes etnikai vállalkozók által gründolt kisebbségekkel helyezi egyazon jogi megítélés alá. A polgármesternek e hülye és álszent törvény szerint kellene cselekednie. Az viszont, hogy a polgármester megtagadja a roma utcanévtáblák kifüggesztését kerületében, nem csak azért lenne helytelen, mert megkerülné a törvényt. Hanem azért, mert a romáknak az utcanévtáblák járnak. Nem csak a törvény szerint. Illetve: aszerint is. Sõt. A romáknak az is járna, hogy falvaikban a helyiségnévtáblák anyanyelvükön is kiírassanak, hogy a közintézményekben anyanyelvükön intézhessék ügyeiket. Hogy legalább ennyire a birtokukba vehessék ezt az országot.
Az utcanévtáblák ügye - minden anyagi következménye ellenére - a szimbolikus politizálás hímes mezején zajlik. Rákospalotán épp úgy, mint Dunaszerda-helyen vagy Kolozsváron. Ám az a meccs, amibe a magyarországi romák belekényszerültek, lehet, csak ezen a mezõn játszható le. Az ugyanis világossá vált az elmúlt tíz évben, hogy a romák felemelésüket hiába várják a többségi nemzettõl; és a rendszerváltás után végképp bezárultak elõttük az asszimiláció lehetõségei is. Sorsuk jobbra fordulását mástól, mint nemzeti emancipációjuktól aligha remélhetik. Ne csodálkozzunk ezen, és ne essünk kétségbe. A nacionalizmus a ká-európai nemzetek XIX. századi történetében a modernizáció hajtóereje volt. Nem vitás, a magyarországi romák közösségére ráférne a modernizáció - és lehet, ennek más útja a bejáratotthoz képest nincs. A többség dolga az, hogy ezt minél kevesebb konfliktus árán segítse megvalósulni.
Kerül, amibe kerül. Mert még mindig ez a legolcsóbb megoldás.
